2025. 11. 14. péntek - Aliz, Irma
Keresés
FRISS

Nem leszünk elég trendi!

Szepsiben is kedves hagyomány, hogy a hívek Mindenszentek ünnepének délutánján közösen imádkoznak a köztemető keresztjénél, ahol a hajdan Nagyhéten használt háromszög alakú gyertyatartóra elkészítenek 15 szál gyertyát, amit a szertartás kezdőéneke alatt a pap megtömjénez, majd a szertartás következő részében fokozatosan meggyújtanak az elhunyt szerettek egy-egy csoportjára emlékezve.

000000631x10067e12b190-nem-leszunk-eleg-trendi.jpg

A hívek Bányász Emőke, okleveles kántorasszony és a Dobos Zoltán vezette helyi Dalárda közreműködésével emlékeztek és adtak hálát a szent gyökerekért, akiknek köszönhetően eleven hitben és evangéliumi értékrendben élhetnek ezen a tájon is.

Az emlékezés az apostoli hit megvallásával kezdődött, úgy ahogyan azt 1700 esztendeje fogalmazták meg a Niceai zsinaton. A hónap végén XIV. Leó pápa elindul első apostoli útjára. Törökországban, Iznikben a hajdani Niceá-ban részt vesz a zsinat 1700. évfordulóján való ökumenikus megemlékezésen, ahol a helyi intézmények és egyházak képviselőivel találkozva közös nyilatkozatot ír alá Bertalan pátriárkával, valamint imádkozik az öt évvel ezelőtti bejrúti robbanás helyszínén.

Köztudott, hogy III. Gergely pápa 844-ben november 1-jét "a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember" emléknapjává tette.

000000631x10067e0f8894-nem-leszunk-eleg-trendi.jpg

Ugyanakkor az is tény, hogy sok esetben a keresztény ünnepeket, főként a könnyebb "átállás" miatt, a régi pogány ünnepekhez igazították. A Mindenszentek ünnepe is hasonló okból kifolyólag lett november 1-jére téve, az "eltakart" ünnepnap valójában egy ősi kelta halálisten, Samhain kultuszában gyökerezik. A Mindenszentek ünnepe megnevezés viszont Írországból ered, All Hallow's Eve (Mindenszentek éjszakája), amiből a későbbiekben alakult ki a Halloween kifejezés, aminek értelemszerűen nem sok köze van a kelta hagyományokhoz.

Tagadhatatlan, hogy a két ünnepről van némi tévhit, ami összemosódásként is feltételezhető, ahogyan azt sokan tévesen, keverik is. Ám az angolszász országokban őrzött hagyomány (s mára már az egész világon elterjedt), és a keresztény Mindenszentek ünnepe korántsem azonosítható egymással. Az angolszász országokban a régi kelta hagyományok tisztelete fedezhető fel, amelyek gyökerei nem mentesek még okkult elemektől sem.

Az amerikai filmekből ismerhetjük elsősorban ezt a szokás-kultuszt, ahogyan ezen a napon gyerekek különböző jelmezekbe öltözve járják a házakat és "cukrot vagy csínyt!" kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra, akik a látogatás örömére édességgel jutalmazzák őket. Ez a szokás viszont egyértelműen a kelta hagyományra reflektál. Mivel a kelták úgy hitték, a holtak ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába, az emberek ezért a szellemeknek ételt és állatokat áldoztak fel, hogy megkönnyítsék vándorlásukat. A jelmezek pedig arra utalhatnak, hogy a kelta halál és a sötétség istene - Samhain, amikor összehívta a holt lelkeket, hogy átvezényelje őket a túlvilágra, azok különböző állati maszkokban jelentek meg, amit az emberek követendő példaként szintén magukra öltöttek. A kelta papok ekkor, egy hegytetőn gyűltek össze, tüzet gyújtottak, termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzet gyújthassanak, amelyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.

000000631x10067dfdfc00-nem-leszunk-eleg-trendi.jpg

Maga a töklámpás is, mint a Halloween legelterjedtebb szimbóluma szintén okkult elemeket rejt. Egyik legismertebb anekdota szerint egy részeges csavargó lepaktált az ördöggel, aki megígérte neki, hogy nem fog a pokolra jutni, ám mivel a lelkét a mennyországba nem fogadták be, ezért az illető viszont-fizetségül az ördögtől egy égő széndarabot kapott, amit egy marharépába vájt és meggyújtotta lámpásnak. A hiedelem szerint az óta is ennek a lámpásnak a fényénél keresi végső nyughelyét.

Az idők folyamán a marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel. Az is megjegyzendő, hogy Halloween éjszakáját a modern sátánizmus, a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekinti és a többi új-pogány vallás is az egyik legkiemelkedőbb ünnepként tartja számon.

A fentiekkel ellentétben a keresztény Mindenszentek ünnepe, ahogyan az a nevében is benne van, az összes szent egyetemes ünnepe, akik tiszteletének ugyan a legtöbb esetben a kalendáriumban szétosztva megvan a saját napja, de ezen a napon, együttesen van róluk megemlékezve.

November másodika pedig Halottak napja, az elhunytakra való tiszteletteljes emlékezés központosított emléknapja. Ám elhunyt szeretteink emléke nemcsak ezen a napon ápolandó, hanem az év minden napján, sírhelyük gondozására vonatkozólag is.

Halottak napja, sok európai országban, köztük Magyarországon és Szlovákiában is, állami ünnep és munkaszüneti nap. A népi kalendárium ezt a napot a földmunkálatok végének is jegyezték. Tiszteletét őrzi Mindszenty József, hercegprímás neve is, aki vezetéknevét 1942-ben Pehm-ről Mindszentyre magyarosította, amelyet szülőfalujáról, Csehimindszentről vett fel.

000000631x10067df70d00-nem-leszunk-eleg-trendi.jpg

Amint arról már beszámoltunk az őszi szünet előtt a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestületének és diákságának katolikusai szentmisében, a reformátusok istentisztelet keretében Göncön és Abaújszinán adtak hálát és mondtak köszönetet azért a felismerésért, hogy az igazság keresése nemcsak a tudás vágyát, de a hovatartozás igényét és igényességét is elősegíti a Fészekben.

Szent Pál szavait idézve: "Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el." (Róm 8,15). A tanulás és az új ismeretek elsajátítása során újra és újra felfedezhető egy mélyebb igazság: a világmindenségben nem vagyunk egyedül, egy szerető Atyához tartozunk, akinek terve van egyéni és közösségi életünkkel.

A pedagógusok és a nevelők az irgalmasság igazi művészei. A tanítás olyan csoda, ami felemeli a diákokat. A helyes lelkiismeret, a gondolkodás képességének kifejlesztése és a diákok egyéniségének kibontakoztatása nagyban elősegíti igazi önmagukká válását.

A fentiek ismeretében és fényében jó látni, láttatni és tudatosítani, hogy a manapság egyre terjedő import hagyományok, mint pl. többek közt a Halloween eredete hol gyökerezik, és valójában mit takar. Keresztény értékrendünkbe nem igazán bele illő szokások megtartására nyugodt szívvel lehet, szabad, sőt kell is nemet mondani, még annak árán is, hogy sokak szemében nem leszünk elég "trendi."

fotó: romkat.sk

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes