2025. 03. 26. szerda - Emánuel, Emanuel
Keresés
FRISS

Fico: Közeleg a Hlas és az SNS válságának végleges megoldása

Közeleg a Hlas és az SNS válságának végleges megoldása, ami vagy a kormányprogram további teljesítését jelenti majd, vagy előrehozott választást – jelentette ki Robert Fico kormányfő, a Smer-SD elnöke a közösségi hálón közzétett kisvideóban. Hozzátette, a Smer minden lehetőségre felkészült.

„Sok energiát vesz el tőlem az a válság, amit a Hlas és az SNS okozott azzal, hogy nem tudták tartani a frakciójuk létszámát” – mondta Fico. 

Hozzátette, messze még a választás időpontja.

A kormánykoalíció 79 parlamenti képviselővel kezdte. Tavaly Rudolf Huliak, Pavel Ľupták és Ivan Ševčík kilépett az SNS-frakcióból. A Hlas-SD idén három képviselőt veszített: Roman Malatinec csatlakozott az SNS-ből távozókhoz, Radomír Šalitrošt és Samuel Migaľt pedig kizárták a pártból.

Huliak képviselői csoportja már korábban bejelentette, hogy kész segíteni a kormánykoalíciót a programja végrehajtásában, de a tárgyalások még zajlanak, és minden azok eredményén múlik. Több miniszter elképzelhetőnek nevezte a kormányátalakítást, mivel a parlamenti erőviszonyok is változtak.

A koalíció más személyi kérdésekről is tárgyal, például az STVR tanácsának tagjairól. Több kormánypárti politikus úgy nyilatkozott, a megállapodás után rendkívüli parlamenti ülést is összehívhatnak, melyen lezárnák a személyi kérdéseket, beleértve a házelnök megválasztását.

TASR

fotó: TASR