Simon Krisztián, a 30 éves dercsikai sportoló kiskora óta szenvedéllyel edz és versenyez, pályafutása alatt számos sportban kipróbálta magát. 10 éves korában kezdett birkózni Bősön, Rákóczi Bandinál, és azóta a sport mindig központi szerepet játszott életében. A birkózástól a ketrecharcig sokféle harcművészeti ágban megmérettette magát. Jelenleg edzőként is dolgozik, hogy tudását másokkal is megoszthassa. Krisztián számára a küzdősportok igazi értéke nem abban rejlik, hogy valaki agresszívnak vagy félelmetesnek tűnjön kívülről, hanem inkább abban, hogy milyen emberré válik belül. Az interjúban Krisztián mesél eddigi tapasztalatairól, céljairól és arról, hogy mi motiválja őt.
Mi inspirált arra, hogy a küzdősportok felé vedd az irányt?
Mindig is érdekelt a harcművészet. Gyerekként nagyon mozgékony, már-már hiperaktív voltam. Először focival próbálkoztam, de valahogy nem éreztem magaménak. Utána kipróbáltam a karatét, ami már jobban tetszett, de még mindig hiányzott valami. Aztán édesapám elvitt egy birkózóedzésre, és ott megfogott valami. Azonnal megtetszett, és ott is maradtam. Persze kezdetben sok vereséget szenvedtem, de nem adtam fel. Tudom, sok gyereket eltántorítanak a kezdetek, de engem inkább motiváltak.
A birkózást az egyik legkeményebb, ugyanakkor legszebb sportnak tartom. A küzdelem fizikailag és mentálisan is kihívást jelent: monoklik, sérülések, verseny előtti fogyasztás, és a rengeteg edzés mind része. Mégis rengeteget adott nekem a sport. Fegyelmet, kitartást és elszántságot tanultam.
Nyolc évig Bősön birkóztam, de amikor a klub bezárt, Somorjára kerültem. A mostani edzőmmel, Nagy Mariánnal már kiskoromban is találkoztam, néha foglalkozott velem. Emellett Buchinger Ivánnak is nagyon sokat köszönhetek. A birkózás nagyon jól ment, tízszer megnyertem a szlovák bajnokságot, részt vettem világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon is. A legnagyobb álmom az olimpia volt, de sajnos nem sikerült kijutnom. Úgy érzem, nem voltam elég tehetséges hozzá, de az akaraterőm mindig megvolt.
Hol indultál el versenyeken, és milyen tapasztalataid voltak ott?
Elég sok helyre eljutottam a birkózásnak köszönhetően. Versenyeztem Németországban, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Ukrajnában. A környező országok szinte mindegyikében megfordultam, például Csehországban, Ausztriában, Szlovéniában, Lengyelországban, Olaszországban, Horvátországban és Romániában is. Még Thaiföldre is eljutottam egy versenyre.
Milyen áldozatokat kellett hoznod a sport érdekében?
Profi szinten, ahogy én csináltam, rengeteg dologról le kellett mondanom. Az olimpia volt a célom, és ezért sok áldozatot hoztam. Például szerettem koncertekre járni, de kevesebb időm volt a haverokkal bulizni vagy diszkóba menni. Persze voltak ilyen pillanatok, de a sport mindig elsőbbséget élvezett. A napi rutin kemény volt: suli után edzés, és reggel fél ötkor keltem, hogy még iskola előtt tudjak erősíteni. Apukám a garázsban csinált egy kis edzőtermet, ahol rengeteget edzettem. Nagyon hálás vagyok neki, mert mindig támogatott. Anyukám is rengeteget tett értem, főleg azzal, hogy odafigyelt az étrendemre. Nem ehettem bármit, amit megkívántam, például süteményeket sem. Ez is egyfajta lemondás volt, hogy egészségesebb ételeket kellett fogyasztanom, de ma is úgy érzem, hogy megérte.
Most is figyelek az étrendemre, sok fehérjét, zöldséget, egészséges zsírokat eszem. Persze édesszájú vagyok, ezért néha belefér egy csalónap, amikor szinte bármit megeszek, de ez ritka. Nemcsak a súlyom miatt figyelek az étkezésre, hanem azért is, mert sokkal fittebbnek és energikusabbnak érzem magam így. Ha egyszer abbahagyom a sportolást, akkor sem fogok minden nap hamburgert enni, mert megszoktam, hogy vigyázok magamra.
Miért fontos, hogy mentálisan is jelen legyél a sportban?
A siker nagy része fejben dől el. A sport, és különösen a küzdősportok, legalább 90%-ban pszichikai erőt igényelnek. Például a diéta betartása is egy olyan dolog, amit sokan nem tudnának végigcsinálni, mert fejben nem eléggé erősek hozzá. Az, hogy végig tudsz csinálni egy nehéz edzést, szintén a pszichikán múlik. A test nem fárad el, a fejedben dől el, hogy folytatod-e.
Ha például lefutsz tíz kilométert, akkor az egy teljesítmény, és fejben már azt mondod, hogy jól csináltad. De ha valaki azt mondaná neked, hogy fuss le negyvenet, akkor már nagyon kevesen tudnák megtenni. De nem azért, mert fizikailag nem bírnák, hanem mert fejben nem készek rá. A pszichikai erő a legfontosabb, a problémákat kívül tartani is nagyon nehéz.
Én mindig próbálom kihozni magamból a legjobbat mindenben, amit csinálok. Néha fejben nem mindig sikerül.
A sportolás mellett milyen szakmát tanultál?
Autóvillanyszerelőnek tanultam. Szerettem a szakmát, de közben a birkózás egyre nagyobb szerepet kapott az életemben. Jelenleg a Dunánál dolgozom biztonsági őrként. Ez mellett személyi edzéseket is tartok. Idővel a birkózás színvonala kezdett visszaesni, és Somorján sem éreztem már olyan jól magam, mint korábban. Ezért idővel más irányba fordultam, az MMA felé.
Sokan nem tudják, mi a különbség a különböző küzdősportok között. Elmagyaráznád?
Szerintem minden küzdősportnak megvan a maga szépsége. Mindegyik más készséget, hozzáállást igényel. Az MMA-t azért tartom különlegesnek, mert ötvözi a különböző harcművészeteket – birkózást, bokszot, kick-boxot és sok mást.
Bár az MMA-t gyakran a világ legbrutálisabb sportjának tartják, szerintem ez rossz nézőpont. Valójában a legszebb küzdősportok egyike, mert aki ebben nyer, az bebizonyítja, hogy több harcművészeti ágban is otthon van. Már 20 éve foglalkozom küzdősportokkal, de soha nem verekedtem edzésen vagy versenyen kívül. Voltak helyzetek, amikor kötekedtek velem, de mindig visszafogott maradtam, mert a sport megtanított a tiszteletre és fegyelemre.
Miért van az, hogy az MMA napjainkban jobban vonzza a közönséget, mint a birkózás?
Ha megnézel például egy szlovák birkózóversenyt, mondjuk a Csallóközi Kupát, ami nálunk van, azt látod, hogy ingyenes a belépés, mégsem vonz nagy tömegeket. Többnyire csak a szülők és néhány érdeklődő van jelen. Egyszerűen nem populáris sport. Ezzel szemben egy MMA Oktogon gála teltházas esemény. Ez valószínűleg azért van, mert az MMA látványosabb. Van benne változatosság, és sokan az izgalmas, néha brutálisnak tűnő küzdelmek miatt szeretik. Én viszont nem szeretem az olyan kifejezéseket, mint "brutális" vagy "agresszív sport," mert ezek gyakran félrevezetők. A küzdősportokat gyakran rossz színben tüntetik fel, pedig valójában rengeteg fegyelmet, stratégiát és tiszteletet követelnek. A népszerűsége abból is fakadhat, hogy a médiában több figyelmet kap, sok az MMA-s celeb a közösségi oldalakon is. Nekik nincs másik munkájuk, hiszen rengeteg szponzoruk van. Én is megtehettem volna, de nem szeretek szerepelni, inkább csak sportolok.
Sok szülő aggódik amiatt, hogy a küzdősportok agresszívvá tehetik a gyereküket. Mi a véleményed erről?
Ez egy gyakori félelem, de szerintem nincs rá okuk. A küzdősportok, legalábbis az én tapasztalataim alapján, épp hogy az önfegyelemre és a tiszteletre tanítanak. Segít abban, hogy a rejtett agressziót le tudja vezetni az edzéseken.
Nézd meg a mai fiatalokat: diszkókban verekednek, züllenek, alkoholt vagy kábítószert fogyasztanak. A sport ezzel szemben fegyelmet ad és értékeket közvetít. Emellett a mai világban az önvédelem is fontos készség lehet. Persze az is számít, hogy a gyerek milyen edzőhöz kerül, és hogy a szülő hogyan áll hozzá. Egy jó edző nemcsak a technikát tanítja, hanem azt is, hogy az edzéseken és versenyeken kívül a harcot kerülni kell. Ha egy gyerek megfelelő nevelést és irányítást kap, akkor a küzdősport nemhogy rossz irányba vinné, hanem éppen ellenkezőleg.
Milyen életkorban érdemes elkezdeni, ha valaki komolyan szeretne foglalkozni vele?
Minél előbb, annál jobb. Már 4-5 évesen is érdemes elkezdeni, de természetesen nem arról van szó, hogy ekkor már ütéseket kapjanak a gyerekek. Ilyen korban inkább a mozgásfejlesztésről, a koordinációról, és a mozdulatok elsajátításáról szól az edzés. Az edzéseken mindig fejvédőt használunk, hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Ami nagyon fontos, hogy 18 éves korig nem jó, ha valaki ütéseket kap. Az edzés célja nem az, hogy összeverjük egymást, hanem a tanulás, a kondíció fejlesztése és a harcművészeti alapok elsajátítása.
Milyen terveid vannak a személyi edzősködéssel kapcsolatban a jövőben?
A következő célom az, hogy minél több embernek átadjam azt a tudást, amit én az évek alatt megszereztem. Úgy gondolom, hogy sok mindent tudok, és a mai világban, még ha nem is versenyszinten, de önvédelem szempontjából is nagyon hasznos lehet az, amit tanulhatnak nálam. Biztos vagyok benne, hogy jól tudom magyarázni, mert azok, akik hozzám járnak, elégedettek az edzésekkel. Bősön a teremben szoktam tartani az órákat. Itt bármilyen szinten, akár versenyszintű felkészítésre is van lehetőség, de ugyanígy a mindennapi önvédelem szempontjából is tudok segíteni. Korosztálytól és nemtől függetlenül bárkit szívesen látok. Az edzéseket szívből és alázattal csinálom, hiszek benne, hogy mindenkinek hasznára válhat a sport.
fotó: Virág Csenge
