Nem meglepő módon sima és megérdemelt győzelemről írnak a cseh sportoldalak a Viktoria Plzen diadala kapcsán az után, hogy a hazai csapat csütörtök este 3-0-ra legyőzte le a Ferencvárost, így 3-1-es összesítéssel a legjobb 16 közé jutott a labdarúgó Európa-ligában.
A legolvasottabb cseh sport portál, a sport.cz beszámolója szerint a Plzen teljesen más felfogásban lépett pályára, mint egy hete a Groupama Arénában, ahol meglepte a magyar együttes agresszív futballja.
A Doosan Arénában már az első perctől kezdve ráerőltette akaratát a magyar bajnokra és egy "álomfélidőt" követően magabiztosan diadalmaskodott.
A honlap emlékeztet rá, hogy a Plzen története során negyedszer játszhat nyolcaddöntőt az Európa-ligában, és nem mellékesen 1,75 millió eurós bónuszt is bezsebel.
Az eurofotbal.cz kiemelte a két gólt szerző Rafiu Durosinmit, akinek vezérletével a Plzen az első félidőben "leszámolt" a Ferencvárossal.
A plzen.cz nyitóoldalán is a város csapatának méltatása szerepel "11 percnyi álom döntött" címmel, utalva ezzel arra, hogy a gárda ennyi időn belül szerezte az első félidőben a mérkőzést eldöntő három gólt.
Az európai szövetség csehországi tudósítója kiemelte, hogy a Plzen egy világosan körvonalazható taktika megvalósításával könnyedén jutott tovább, Durosinmi és Pavel Sulc vezérletével. Az UEFA statisztikája szerint a Plzen a legutóbbi 21 egyenes kiesesés hazai meccsén nem szenvedett vereséget.
A cseh csapat ellenfele a legjobb 16 között az olasz Lazio vagy a spanyol Athletic Bilbao lesz.
MTI
fotó: MTI