A múltra emlékezünk. Feldolgozzuk, elemezzük – őrizgetjük, vagy emlékezetünk sötét bugyraiba száműzzük. De a jövő izgalmasabb. Még nem történt meg, még képlékeny; csak sejlenek formái. Nem egyenes út vezet a holnapba, döntések és körülmények határozzák meg az ösvényt, mely maga a sorsban való közlekedés eszköze is. Valójában a természetét sem ismerjük – mederben folyik, gyöngyökként fűződik egy kozmikus húron, vagy a tömeg sűrűsödésének eredménye-e? Mégis mindennél jobban akarjuk ismerni: mindenki a maga módján és szintjén. Van, aki látók és próféták homályos rímjeit bogozgatja; mások tőzsdei értesülések és híradások alapján következtet az eljövendő hónapokra, évekre. Egészen kevesen tudományos alapokon gyűjtik össze az emberi dimenziók változásainak mintáit és hosszútávú előrejelzéseket bátorkodik készíteni. És csupán a szent őrültek (vagy őrült szentek) ülnek a bölcselet és a metafizika szekerére, hogy hihetetlen mélységekben és magasságokban utazzanak!
Az Omega-pont felé:
Pierre Teilhard de Chardin
Nooszféra és Omega-pont
Transzhumanizmus és szingularitás
Hit és tudás
Pierre Teilhard de Chardin
Pierre Teilhard de Chardin az Egyház II. Vatikáni Zsinat előtti hivatalai számára inkább az őrültek osztályába tartozott; napjainkra azonban sokan emelték oltárukra tanítását – meglepő módon a marxizmus moszkvai szívében is megemlékeztek a jezsuita gondolkodóról, és ezoterikusabb körök is kedvtelve olvassák sorait (the fatima center.) Ezzel járva kedvében azoknak, akik napjaink Katolikus Egyházán elsősorban a párbeszédet és a humanizmust kérik számon.
A francia jezsuita munkásságát nem könnyű megítélni. Kritikusai gyakran felvetik, hogy időnként műfaja és szándéka is kiismerhetetlen – mintha szándékosan játszana az értelmezővel. Teológusként hivatkoznak rá, ám lehet, hogy pontosabb lenne filozófusként értékelni. Olyan személyként, aki nem az Isteni létezőről állít dogmatikus érvényű igazságokat, hanem spekulatív metafizikai koncepciókat épít. Szakterületét illetően a biológiai és evolúciós antropológia professzora volt; olyan felfedezések részese, mint az altamirai barlang jelentősége, vagy a pekingi előember rekonstrukciója. Sajnos tudományos műve nem szeplőtelen. Expedícióinak jelentős felfedezései mellett, ma már bizonyosra vehető, hogy köze volt a tudományág egyik legnagyobb csalásához, az ún. „piltdowni emberhez.” Hogy milyen mértékben volt érintett az orángután álkapcsából és emberi koponyából eszkábált fals lelethez, mellyel a hiányzó láncszemet kívánták pótolni, nem teljesen világos… Az evolúció nem csupán tudományos téziseinek fontos eleme, hanem az univerzum látható és szellemi részének bölcseleti szemléletének is kulcsa (idevágó videó.)
Vlagyimir Verdanszkij
Nooszféra és Omega-pont
A 20. század első felében írt műveiben kifejti azon nézetét, miszerint a fejlődés nem az anyagi világ kizárólagos tulajdonsága. A világmindenség egyetlen cél irányába halad, előre meghatározott tudatossággal, ez pedig az általa „Omega-pontnak” nevezett pillanat. Ebben a fizikai és metafizikai valóság evolúciójának csúcsaként, a folyamaton belülről kiemelkedve megjelenik a Kozmikus Krisztus – így benne egyesül majd ember és Isten. Az „Omega-pont” mellett megjelenik egy másik nagy jelentőségű terminus könyveiben, melynek ugyan nem ő a megteremtője, de talán a legmesszebb jut vele: ez pedig az ún. „nooszféra”, vagyis az egyetemes tudás rétege. A elgondolás, Vlagyimir Verdanszkijnak, az Ukrán Tudományos Akadémia első elnökének gyermeke, mely az emberi értelem és tudományos elme egységesülésével létrejövő síkot jelenti - jegyzi az idézett honlap. Ehhez Teilhard de Chardin a metafizikai, szellemi minőségeket is hozzáadja, a szeretet egyesítő erejével átlépve az anyagi létezők és a lelki dimenzió határát. Elképzelése szerint, minél bonyolultabbá válnak a kommunikációs rendszerek, minél bőségesebb lesz az adatáramlás; az emberi elmék egyre közelebb kerülnek egy egységes humán értelemhez. A megadott evolúciós állomás után, az emberiség krisztusivá válása felé vezető úton, „humanizálja” a világegyetemet. Erről szól bővebben az idevágó videó narrátora.
Transzhumanizmus és szingularitás
A jezsuita gondolkodó elképzelései éppenséggel napjainkban nyernek egyre nagyobb fontosságot. A világháló megjelenésével, a kommunikációs csatornák szédületes megsokszorozódásával, a szinte elképzelhetetlenül gyors globális áramlással – nem utolsó sorban pedig a mesterséges intelligencia megjelenésével – már-már egy egyesült világelme kialakulásának küszöbén állunk. A gép és ember szükségszerű összeolvadásával történő, minőségi evolúciós ugrás szükségessége már nem a tudományos fantasztikus regények világa. Az elv majdnem vallásos háttérként lengi be a számítástechnológiát és annak vezérelméit – beleértve Elon Muskot, a Google alapítóit, és sokan másokat, akik hatalommal bírnak és megszállott módon kívánják az örök élet lehetőségét. Mozgalmukat „transzhumanizmusnak” hívják, a megváltó pillanatot, amire áhítanak „szingularitásnak.” A „szingularitás” az a momentum, amikor a szerves lét és a gép egységéből születő szellem tudatra ébred – tehát megszületik a valódi Mesterséges Intelligencia – és elsősorban a kvantumszámítástechnika segítségével, a másodperc tört része alatt elsajátítja az emberiség által összegyűjtött teljes tudásállományt. Ismeretei ettől fogva exponenciálisan nőni fognak, képességei által beavatkozhat a világegyetem törvényszerűségeibe… Egy dolog bizonyos: az ember, abban a formában, ahogy ma ismerjük, megszűnik tényezőnek lenni. Az irányítást valami más veszi át: egyesek a jezsuita nyomán is remélik, hogy a gép szelleme egyfajta isteni tudat lesz… (Ennek élményéről számol be a forrás szerzője.)
Hit és tudás
Pierre Teilhard de Chardin gondolatai valóban érdekesek és izgalmasok. Megközelítése egyéni, töprengésre késztető. Saját munkái feloldani látszanak a tudomány és a vallás között feszülni látszó ellentétet. Van benne fantázia. Megfelel az egész emberiséget – vallási, nemzeti, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül – átölelni vágyó zsinati óhajnak. Az egyszeri katolikus olvasóban azonban bizseregni kezd az a bizonyos ösztön – a „sensus fidelium”; a hit dolgai iránti érzékenység. Hová vezetnek a „nooszféra” sugallmai: Omega-ponthoz, szingularitáshoz… Üdvösséghez? Kárhozathoz?
Hit és tudás nem ellenségek. Ügyelni kell azonban az egyensúlyra. A tudás nélküli hit kockázatmentes és egyszerű. Az ismeretek kincstára kevés hittel, kemény szívhez és gőghöz vezet. Egyaránt gondozott hit és tudomány: nyugalmat nem hoz, ellenben újabb és újabb kérdéseket és kétségeket szül. A bölcsesség egyik jele annak tudomásul vétele, hogy nagyon kicsik vagyunk. Ezért minden gondolkodónak sok sikert kívánunk a következő idézet kibogozásához – csak úgy, mint de Chardin téziseinek megítéléséhez:
„Magasztallak Téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” (Mt 11,25)
fotó: wikipedia, pixabay.com