Különleges nap a szilveszter. December 31-én ugyanis, egy hófödte földhátról nézve, rendkívüli kilátás tárulhat elénk: a jövő és a múlt csókja. Egy valódi varázslat, midőn a holnap megszabadít bennünket a tegnap fájdalmától. A záróakkord zendülésekor valaki, az éjszaka közepén, a fák hegyén jár. Szellő képében suhan el, egy-egy hópehellyel a hátán. Megrezegteti a mezítelen ágakat, megcsiklandozza a szarvasok agancsait, majd bekopogtat a vadász ablakán, kinek szíve mély, de zárt világ. A remény az. Egy apró fénysugár, amely felveszi a harcot még a legmegátalkodottabb szörnyetegekkel is. Ez a kis csoda birtokában van olyan erőnek, amely képes meggyújtani egy zuhanó lélek csillagát. Olyan akár a láng, amely segít túlélni. Felégeti a fájdalmas tapasztalatokat, hogy aztán a hamujából új és szép élmények születhessenek. Ez az a varázseszköz, ami nap mint nap hittel és bizakodással tölti meg a Föld minden lakóját.
A 2024-es év utolsó napján a remény, vagy épp a vágy, engem is megajándékozott. A napot ugyanis a világszínvonalú ZaMED mentőszolgálat dolgozóival tölthettem. Közel 24 óra a kék fényjelzésű, életeket mentő jármű őrszemeivel, akik tavaly októberben nyerték el a létező legmagasabb szintű elismerést, amely az agyi érkatasztrófa sürgősségi ellátására vonatkozik. A gyémánt fokozattal kitüntetett ZaMED joggal érdemelte ki a nívós jutalmat, hisz éjt nappallá téve munkálkodnak azon, hogy megóvják az oly értékes emberéletet.
Míg az emberek nagy része izgatottan készülődött az új év eljövetelére, Martin doktor úr, Roland, Zoltán és jómagam állandó készültségben ültünk, hogy mikor megszólal a jelző, a lehető legrövidebb idő alatt a mentőautóban, jobban mondva úton legyünk. Szinte a másodpercek töredéke alatt kell elindulni, a testi épség, illetve egészség védelme mindenek felett áll.
Azon a bizonyos keddi napon épp a legjobban felszerelt, gyógyításra teremtett jármű egyik őrszeme voltam. Ez az a bizonyos csodafegyver, amelyet a legkomolyabb esetekhez küldenek ki. Amolyan nehéztüzérség, ha katonai terminológiával szeretnék élni. Ugyan az összes egészségügyi négykerekű a legkiválóbb szakemberekkel van feltöltve, az úgynevezett „RLP“ gyémántja/különlegessége az orvos jelenléte. Egy olyan specialista, akinek hozzáférése van az összes gyógyszerhez, eszközhöz, szaktudásával képes a helyszínen, akár az ebédlő közepén olyan beavatkozások, módszerek alkalmazására, amelyekre amúgy a kórház falai közt kerülne sor.
Szilveszter éjjelén, Párkányban, Martin Michalov főorvos úr volt szolgálatban, akivel a csendes, hívások nélküli időben a szakmai dolgokról beszélgettünk.
„Kulcsfontosságú, hogy a 155-ös telefonszámot tárcsázó személy higgadtan, és a lehető legérthetőbben beszéljen az illetékesekkel. A telefon másik oldalán szakavatott munkatársak dolgoznak, akik pontosan tudják, mit kell kérdezniük. A mentő, amelyen orvos szolgál, igazi kincs, nem lehet vele pazarolni”
– magyarázta a doktor úr a hívások menetét.
Aztán megcsörrent a szolgálati telefonja, és én élő adásban hallhattam, miként zajlik le egy konzultáció. Tudniillik a mentősorvos feladatkörébe ez is beletartozik.
Egy 21 éves, állapotos nő kezelését vitatták meg, miközben többször is elhangzott a kérdés:
„Nincs-e szükségük segítségre, erősítésre a helyszínen?”
Meg kell hagyni, hihetetlen összhangban dolgoznak a ZaMED munkatársai. A leginkább egy méhkasra emlékeztet a tevékenységük, ahol minden egyes kis méhecskének megvan a maga feladata. Egy rendszer, melynek a királynője a beteg. Azon a bizonyos napon gyakran hangzott el az „emberség” kifejezés. A szót pedig humánus tettek követték.
December 31-én az emberek tánccal, énekkel és a szórakozás különböző fajtáival ünnepelték a 2024-es év végét. Miközben a poharak italokkal töltődtek, a főorvos úr az egyik kivonuláson az infúziót kötötte be. A falatkák felszúrása nálunk az injekciós tű beszúrását jelentette. Valahol, egy hétköznapi kultúrházban, a vendégsereg őrült ritmusokra ropta a táncot. Mi pedig, jobban mondva Martin doktor úr, Roland és Zoltán, valakinek az egészségéért küzdött, szenvedésének csökkentéséért harcolt.
Ők az év minden napján fáradhatatlanul csatáznak, a halállal viaskodnak. Éjfélkor, mikor felrobbantak az első tűzijátékok, óriási hálát éreztem, hogy ilyen társakkal tölthettem a napot.
Mikor a fények nappallá változtatták az éjszakai égboltot, a fejemben felvillantak a megélt pillanatok:
higgadt és alapos kezek,
makulátlan összhang,
fáradhatatlan csapatmunka,
új csillag születése az életmentők kristálytiszta egén.
fotó: Kiss Barbara
