Minden azért van, mert én ilyen városi kölyök vagyok, akinek gyerekkorában a legtöbb „vidékiességet” a panelházak közötti tenyérnyi zöld felület rozsdásodó mászókái jelentették. Na nem mondom, hogy teljesen ismeretlen lett volna számomra a falusi léthez kötődő megannyi csodás élmény, hiszen nagyszüleim révén belekóstolhattam a disznótorok ízébe meg hangulatába (bár a farkát sosem fogtam, annál sokkal nyámnyilább voltam); kerestem kukacot a kert végi trágyadombocska mellett, amivel aztán lehetett menni naphalra pecázni a kanálisra, és a többet a szájba, kevesebbet a tálba borsószedést is abszolváltam itt-ott. De a városokon szokásos rohanások mellett és miatt kikopott régi szokásokról sokáig mit sem tudtam. Például a májfa állítás hagyományiról. Meg a flaska pálinkáról, mely – voltak idők – felkerült a hatalmas, feldíszített szálfára. Két okból szerencse, hogy ma ez már faluhelyen sem igazán szokás: így a faállítás után azonnal, két lábbal a földön állva lehet meginni az áldomást a jól elvégzett munkára, másrészről pedig – mint már mondtam, nyámnyila kölyök voltam, és vannak dolgok, melyeket még mindig nem adtam fel teljesen – a fene se mászott volna fel érte!
Annak a több méter hosszú, lebotolt, megtisztított, csúcsán élénkzöld levelekkel csörgő szálfának bizony komoly súlya lehetett, nyomhatta is a Csicsói Önkéntes Tűzoltó Testület lánglovagjainak vállát, mégis – ahogyan figyeltem őket – büszkén, komoly szemekkel, de mosolyra álló szájjal, egyenes termettel, délcegen vonultak vele Csicsó Fő terén, és tették le ideiglenesen a kőre, hogy a kultúrműsor után aztán megrohanhassák gyerekek és felnőttek közösen, és színes szalagokkal felcicomázzák azt.
Apropó kultúrműsor! Csicsó község valóságos ünnepséget szervezett a májfa állítás kapcsán – követve annak küldetését: a közösség összehozó- és megtartó erejét hivatott jelképezni. Felléptek a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda gyermekei, a Caritas énekkar, valamint a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola néptáncos növendékei – ők falusi lakodalmassal készültek.
A két jókora üstben fortyogó pörköltek erőt adtak a tűzoltóknak, akik pár pillanat alatt helyre illesztették a csicsói májfát, és éjszakába nyúlóan maradt együtt a Fő téren a falu apraja-nagyja, hogy megünnepeljék a legszerelmesebb hónap megérkeztét.
Volt egy pillanat Füssön, amikor a Fő tér mellett elsuhanó autós, aki kipillantott az ablakán, hogy megnézze, mi ez a nagy sürgés-forgás, akár arra is gondolhatott: valami nagy baj történt, mert három tűzoltóautó is felsorakozott egyszerre. Az elsuhanó autós így tévinformációk gondolatával érkezhetett haza, pedig ha leállt volna bámészkodni egy kicsit, megérthette volna, hogy bajról szó sincs, buliról annál inkább! De hogy megmagyarázzam a tűzoltóautók sokaságát: nos, az egyik, a legkorábban érkezett nyerte el a gyerkőcök abszolút rajongását: külseje élethű színekben, belseje pedig pompás mászós, bujkálós, csúszkálós ugrálóvárrá alakítva.
Aztán némi várakozás után szirénázva, villogva megérkezett a Füssi Önkéntes Tűzoltó Testület vagány újabb járgánya, nyomában elődjével, az erőt sugárzó, hatalmas kerekű matuzsálemmel, melynek tetején négy-öt lánglovag szorította a frissen vágott májfát. Irányba álltak, és a füssiek máris hozzáfogtak a feldíszítéshez. A felállítás már szinte gyerekjátéknak tűnt: látható volt, mekkora ereje van a rutinnak meg az éveknek, hiszen nem először, és biztosan nem is utoljára foglalatoskodnak ezzel is a füssi tűzoltók.
A jó munka elvégzése után aztán már lehetett időt és teret adni a mulatozásnak, a beszélgetéseknek. Mivel azonban látszódott, hogy egy-egy látványosabb májfa megszerzése, elszállítása, felállítása komoly logisztikai műveleteket igényel, a házasodni készülő legényeknek ajánlom, inkább tegyenek le a magánakciókról, és vigyék ki választottjukat a közösségi májfákhoz. Az üzenet ugyanaz lesz, csókolózni ott is lehet, ráadásul később még a bontással sem kell bíbelődni.
fotó: Kalmár Csaba
