2026. 06. 30. kedd - Pál, Melánia
Keresés
FRISS

A forróság sem tántorította a kattancs szerelmeseit

Kattancs. Vagy paprikás bodak, avagy egyszerűen csak paprikás kalács. Gútaikum, ahogyan – minden bizonnyal a teremkerékpározás is, sőt talán a sortáncjárást is hamarosan e település nemes hagyományai közé sorolják majd. Vannak ma még – hála az Istennek – sokan, akik ismerik a kattancs receptjét, és sütik is. Jeles alkalmakkor, ünnepi összejövetelekre, messze földre szakadt rokonság hazavárására, rendezvényekre, fesztiválokra. Ugyanilyen pozitív hangvételben sajnos már nem beszélhetünk a madari kúcsoskalácsról, a csallóközi hajtogatott pogácsáról vagy éppen a komáromi halászléről, mely Jókai Mór egyik kedvence volt, és amibe tíz különböző dunai halat főztek bele eleink. A kattancs azonban fennmaradt, sőt státuszt szerzett: művelői és kedvelői pirospozsgás arcukban hasonlítanak is némileg az étekhez: a paprikával kent tészta vörösségéhez. Gútán immár hagyományosan, 9. alkalommal fesztivált szerveztek e gasztronómiai kincs köré, melyhez idén 500 kg gútai lisztet és a helyi szövetkezet által biztosított 50 liter tejet használtak fel, élesztőt és házi, nemes paprikaőrleményt. Hogy mi a rendezvény üzenete és küldetése, arról Viola Miklós sebészorvos, a Nyitra megyei közgyűlés képviselője, a Szeretlek Gúta Polgári Társulás elnöke mesélt portálunknak.

DSC01032.JPG
Jó ebédhez.... Forrás: Kalmár Csaba

„Legfőbb célkitűzésünk, hogy a fesztivál segítségével megvalósítsuk a helyi generációk találkozását. Az idősebb korosztály képviselői már hónapokkal korábban megszólítanak bennünket, érdeklődnek, melyik hétvégén szervezzük az eseményt. Ők azok, akiknek már kisujjukban van a kattancskészítés, illetve a vágy is, hogy tudásukat tovább adják a fiatalabbaknak. A gyerekek, az egészen apróságok szintén örömmel látogatnak ki: őket különféle gyermekprogramokkal várjuk, és nagyon örömteli, a jövőre nézve biztató látvány, hogy szeretnek a nagymamakorúak körül sürögni-forogni, szeretik kézbe venni a fakanalat, akár kézzel gyúrni a tésztát, zsírral kenni azt.

DSC01102.JPG
Viola Miklós szervező, a Szeretlek Gúta PT elnöke. Forrás: Kalmár Csaba

Szintén küldetésünk, hogy élve tartsuk a kattancsot, mint gasztronómiai hagyományt. Nagyon finom és különleges örökségünk ez, több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Olyan étel, melyet magában és más fogásokhoz kísérőként is lehet fogyasztani. A készítése sok odafigyelést és szeretetet igényel, sütés közben pedig mennyei illatok csábítják a kemencéhez, sütőhöz érkezőket.
Harmadrészt pedig fontos, hogy mindenki számára élvezhető és befogadható programmal szolgáljunk. Sosem volt célunk, hogy ez a rendezvény úgymond túlnője önmagát, hogy egy legyen a manapság már megannyi zenei fesztiválból, melyeket elsősorban a fellépők nevének ismeretsége miatt látogatnak. Ellenkezőleg: az szeretnénk, hogy a kattancs rajongói gyűljenek össze, és számukra olyan kulturális programkínálatot nyújtsunk, ami erősíti a hazai iránti lelkesedést. Rendkívül tehetséges, szinte minden művészeti és szórakoztató ágat felölelő előadói vannak mezővárosunknak, akikkel érdem dicsekedni, élményszámba mennek a műsoraik: ők adják a fesztivál műsorainak jelentős részét.”

A szervezők külön figyelmet fordítanak arra, hogy a kattancs receptje véletlenül se maradjon titok, sőt legyenek minél többen, akik kóstolják, akik belevágnak az elkészítésbe. Éppen ezért a rendezvény helyszínéül szolgáló Gútai Vízimalom melletti térben mindig több helyen kifüggesztik a hozzávalók listáját és az elkészítés módját, receptjét. Alkalma nyílik az érdeklődőknek a helyszínen is próbára tenni tudásukat, de kóstolók és kész kalácsok vásárlása is lehetséges. 

DSC01006.JPG
Kezükben a tudomány. Forrás: Kalmár Csaba

„Tavaly több mint 200 kg gútai lisztet használtak fel a sütőasszonyok – a Magyar Asszonyok Ligája, valamint a nyugdíjasklub tagjai. Minden évben ügyelünk arra, hogy az alapanyagok is többnyire helyiek legyenek és magas minőségűek, hiszen így lesz aztán maradandó és csodálatos a végeredmény. Örömmel számolhatok be arról, hogy ez a fesztivál a Gúta területén működő több polgári társulás közös rendezvényévé vált. A már említett Szeretlek Gúta PT és a MAL mellett a fő szervező szerepét tölti be a Mezővárosi Életérzés Szekeres Polgári Társulás is, élén Pikáli Róberttel, aki megálmodta a Kattancs Fesztivált”

– tudtuk meg Viola Miklóstól, aki még elmondta, hogy kattancs és kattancs között ízbeli különbséget – amennyiben minőségi hozzávalókat használunk – nem nagyon lehet felfedezni, ám mégis vannak itt is táborok: az egyik a zsírral, a másik pedig az olajjal kenésre esküszik. Azonban az eredmény: az aranybarna kérgű, szellős, omlós, gyönyörű és ízletes kalács valóban saját maga védjegye. A fő szervező örömét fejezte ki, hogy a Kattancs Fesztiválnak az évek során közösségteremtő, -építő és -megtartó ereje lett, mely garancia a hagyományok megélésére, megmaradására. Az idei rendezvényről sem hiányoztak a bográcsosok: idén a zúza jelent meg, amolyan verseny-alapanyagként.

„A zúza kicsit olyan, mint a pacal, már ami a fogyasztók hozzáállását jelenti, talán nem túlzás megosztónak nevezni. Mi nagyon szeretjük, bár tény, hogy kicsit macerásabb az elkészítése, több időt is vesz igénybe, ám az étel aztán mennyei!”

– hallottam a főzőktől. Miközben a finomságok rotyogtak és sültek a kemencében, a színpadon, valamint a rendezvénysátorban programfüzér lakatta jól a kultúrára éheseket: volt néptánc és népzene, mesemondás, teremkerékpár és kutyabemutató. Délután a 2000-es évek egyik sztárzenekara, a Groovehouse adott koncertet, volt tombola és finom rockzene is. Ám a lényeg mégis a kattancs volt: szeletben vagy egészben, csomagolva, vagy csak marokból, de fogyott az bőven. Kóstoltunk gútait meg megyercsit is: a praktikák, az apró (titkos?) fogások magukon hordozták generációk készítési szokásait és étvágyát. A Kattancs Fesztivál pedig évről évre betölti küldetését: az évszázados paraszti étel segítségével hozza el a jelenbe, jövőbe a múlt minden szépségét.
fotó: Kalmár Csaba

hirdetes
hirdetes