2026. 09. 22. kedd - Móric, Móric
Keresés
FRISS

A kiváló együttműködés eredménye: eurómilliókból fejlődik Komárom

Komárom egyik legszebb épületében, a belső tereiben megújult és a napokban átadott Zichy-palota emeletén gyűlt össze röpke sajtótájékoztatóra a város polgármestere, a Nyitra Megyei Önkormányzat ispánja, Komárom parlamenti képviselői, valamint a Duna Menti Múzeum igazgatója. Témájuk az együttműködés és az abból fakadó hasznok voltak.

DSC08307.JPG
Balról: Branislav Becík megyefőnök, Marcela Čavojová, Zuzana Matejičková parlamenti képviselők, Keszegh Béla polgármester és Hushegyi János, a Duna Menti Múzeum igazgatója. Forrás: Kalmár Csaba

„Sokszor találkozunk azzal a helyzettel, hogy bizonyos intézmények működése kapcsán az érdeklődők tanácstalanok, melyik közigazgatás fennhatósága, fenntartása alá tartozik. Ez a helyzet a Zichy-palotávan is, amely ugyan városi épület, ám az abban állandó helyet kapott Duna Menti Múzeum Nyitra megye fennhatósága alá tartozik. Amikor felmerült, hogy az itt berendezett kiállító- és előadótereknek meg kell oldani a korszerű hűtés-fűtés technikáját, mivel a régi rendszer elavult, emiatt sok esetben használhatatlanná is vált, a két önkormányzat, azok vezetése és képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, munkacsoportok alakultak, és meghoztuk a szükséges döntéseket, intézkedéseket. Ennek köszönhetően újult meg a Zichy-palota belső tere: 150 000 euró értékben – a Nyitra Megyei Önkormányzat jóvoltából, és további több mint 330 ezer euró értékben az épület homlokzata – Komárom Város Önkormányzatának kasszájából”

– köszöntötte a Zichy-palota emeletén Keszegh Béla, Komárom város polgármestere a vendégeket és a sajtó munkatársait. Elmondta, hogy az elmúlt időszakok eredményei kifejezetten látványosak és kiválóan tükrözik a város és a megye közötti nagyszerű együttműködést, ami a Komáromban lévő, de megyei fenntartásba tartozó oktatási és kulturális intézményeket, utakat, infrastruktúrát illeti.

DSC08316.JPG
Becík nyomatékosította, hogy a kultúra támogatása is kiemelt megyei ügy. Forrás: Kalmár Csaba

„A közelmúltban egy újságíró azt kérdezte tőlem, megyei elnökként tudnám-e számszerűsíteni, hogy a kerület északi- vagy déli részeibe juttattunk-e nagyobb forrásokat beruházásokra? Elmondtam neki, hogy nem az a lényeg, hol fejlesztjük a közigazgatási területünket, ahogyan azt sem nézzük, hogy egy út melletti árok kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű település mellett van-e. Ami számunkra fontos, hogy minél több pénzt tudjunk a vidékfejlesztésre költeni, mindig oda juttatva a forrásokat, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá. Büszkén mondhatom, hogy költségvetésünk 70%-a kerül így a vidékbe. Nemcsak utakat, hidakat újítunk meg, nemcsak épített örökségünket igyekszünk szépségükben megóvni, nemcsak intézményeinket fejleszteni, hanem áldozunk a kultúra oltárán is, hiszen hozzátartozik mindennapjainkhoz: sem jelenünk, sem jövőnk nem lenne hagyományaink, művészetünk nélkül. Éppen ezért volt kiemelten fontos és egyértelmű is a Nyitra Megyei Önkormányzat számára, hogy oroszlánrészt vállaljon a komáromi Zichy-palota korszerűsítésében”

– foglalta össze Branislav Becík, a Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke. Őt Zuzana Matejičková követte felszólalásában. Kiemelte, hogy Komáromban több olyan nagy összegű beruházás is megtörtént, ami hosszú távon hivatott szolgálni a város közönségét. Példaként említette a Spiccet, mint Komárom ikonikus helyét, ami hosszú évtizedek után lett újra a városlakók által is szabadon látogatható pihenőhellyé. Szóba hozta a várhatólag novemberben induló nagy beruházást, a Vág-híd rekonstrukcióját, valamint a nagyon régóta égetően fontos építkezést, az izsai körforgalom kialakítását, melynek munkálatai szintén hamarosan elkezdődnek.

Keszegh Béla polgármester jó példaként említette még a város és az országos törvényhozás közötti gyümölcsöző együttműködés kapcsán a kikötői tulajdonjogok tisztázását és rendezését, melynek hála minden jog már a „Verejné prístavy” részvénytársasághoz került, aminek köszönhetően további projektek készülnek Komáromban: a jövőben ezt a lehetőséget is igyekszik a városvezetés kihasználni, hogy jövedelmező beruházásokba kezdjen.

IMG20260918101100.jpg
Tanácskozásra gyűltek össze a Komáromi járás polgármesterei, megyei képviselői. Forrás: Kalmár Csaba

A sajtótájékoztatót követően a társaság átvonult a Tiszti pavilonba, ahol a Nyitra Megyei Önkormányzat Integrált Területi Stratégiájának 2028-2034-es időszakra vonatkozó tervezetét készítették elő a Komáromi járás településeinek polgármesterei, valamint a Nyitra Megyei Önkormányzat Komáromi járásbeli képviselői.
fotó: Kalmár Csaba

hirdetes
hirdetes