2025. 05. 08. csütörtök - Mihály, Ingrida
Keresés
FRISS

A mesemondó meg a nők kedvence re-pohara

Trianonban, annak idején, egyetlen tollvonással ketté választottak egy országot. De nem csak ennyi történt! Ketté választottak településeket is: lett belőlük felső meg alsó, észak meg dél. Ahogyan ez Komárommal is történt. Itt folyik a Duna, Európa kék szalagja, ami egy remek kiindulási pont volt anno a földrajzi határsávok meghatározásához. De! Amit a történelem, a politika, a gazdasági szempontok meg még ki tudja mennyi és miféle tényező kötelező érvényűvé tett, azt a helyiek csak szükségtelen rosszként értelmezték. Ugyan lett két Komárom – észak és dél –, de lakosaik sosem szakadtak el egymástól. Ha kellett, a Dunán keltek át, ha meg lehetett, hát száraz bakanccsal. A Komáromi Napok – ahogyan mindig – politikailag két, valóságban egy város pöpec fesztiválja. Idén is.

486377792_1251323103659509_2815922273342267748_n.jpg

A politikailag meg földrajzilag két Komárom (olvasóink kedvéért továbbra is jelzem, lélekben e két város egy!) polgármesterei, Keszegh Béla, Észak-Komárom és Molnár Attila, Dél-Komárom, együtt tartottak sajtótájékoztatót az április végén, májul legelején megvalósuló hagyományos városi fesztiválról. Keszegh Béla utalt a fenntarthatóságra, a hulladékkezelésre. Ne ámítsuk magunkat: nincs olyan rendezvény, ami során ne képződne több mázsányi szemét. Ennek megoldásait a Smart KN cég dolgozta ki, és valóra is váltja majd az adott időszakban. Ki tudja? Lehet, hogy a Komáromi Napok is eljut majd abba a fázisba, ahol a magyarországi nagy fesztiválok tartanak: repohár, saját bögre, kukorica keményítőből gyártott evőeszközök és tányérok. Fesztiválok a környezetvédelem pártján!

IMG_20250327_100424.jpg

Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere felhívta a figyelmet a re-poharakra. Nem újdonság ez a  kezdeményezés, de tény, hogy Komáromban még nem volt ilyen. Ráadásul idén szervesen beleolvad a Jókai 200 emlékévbe, tehát akár éke is lehet az otthonoknak. QR-kóddal is készülnek – emlékeztetett a déli polgármester – amelyben a teljes program megtalálható, függetlenül attól, melyik országrészen zajlik épp a rendezvény.
Április 26-án kezdés! Mindenki álljon készenlétben!
fotó: Kovács Maja

hirdetes
hirdetes