A Dunaszerdahelyi Speciális Alapiskola csaknem ötvenéves múltra tekint vissza. Az iskolában főképp szellemi fogyatékos diákok tanulnak. Az ott dolgozók hivatásként élik meg munkájukat, hiszen a gyermekekért tett erőfeszítésük nem mérhető csupán fizetésben. Az iskoláról, annak mindennapjairól beszélgettünk az intézmény igazgatójával, Ráczová Andreával.
Be tudná mutatni kérem a Dunaszerdahelyi Speciális Alapiskolát és annak fő küldetését?
Mi egy speciális általános iskola vagyunk, amely 1978 óta, tehát idestova 50 éve működik, alapítója Gertrúda Jančovičová asszony, aki hosszú ideig volt az iskola igazgatónője. Iskolánkban elsősorban szellemi fogyatékkal élő diákok tanulnak, amelynek több változata van, enyhe szellemi fogyatékosság, mérsékelt és súlyos szellemi fogyatékosság, valamint autizmus értelmi fogyatékossággal.
2024 szeptember 1-jén lehetőségünk nyílt, hogy létrehozzunk egy óvodát a fogyatékkal élő gyermekek számára, Most januártól pedig sikerült elérnünk, hogy kombinált iskola legyünk, amely a fogyatékkal élő gyermekek általános iskolájának és a fogyatékkal élő gyermekek óvodájának szervezeti elemeiből áll. Iskolánkban az oktatás szlovák nyelven folyik, azonban magyar családokból származó gyermekek is járnak hozzánk, de nekik sem okoz gondot a szlovák nyelv elsajátítása.
Milyen konkrét programokat vagy oktatási formákat kínálnak a fogyatékossági szintnek megfelelően, és miben különböznek ezek a modellek egymástól?
Abban különbözik, hogy vagy enyhe értelmi fogyatékosságról van szó (A változat) - vagyis ebben az esetben a gyermek IQ-ját határozzák meg -, ezután következik a mérsékelt értelmi fogyatékosság (B változat) és súlyos értelmi fogyatékosság (C változat). A különböző alternatívák szerint a tantervben is van különbség.
Milyen szakmai képesítéssel rendelkeznek az iskola alkalmazottai?
Tanárainkat talán a legmegfelelőbben a következőképp lehet csoportosítani: vannak olyan tanárok, akik fogyatékkal élő gyermekek oktatására képzettek, azaz pedagógiai kiegészítő tanulmányokkal rendelkeznek, vagy már elvégezték a felsőfokú képzést is, továbbá alkalmazunk tanársegédeket, 2024 szeptemberétől iskolapszichológust, segédpedagógusokat - a diagnózistól függően nyújtanak segítséget, például a gyermekek számára az önellátó tevékenységekhez, mint a WC-használat, étkezés, kiszolgálás. Segédpedagógusokra szükség van a kombinált fogyatékossággal élő gyermekek esetében is, tehát nem csak értelmi fogyatékos gyermekeink vannak, hanem testi és értelmi fogyatékosság kombinációja is előfordul a diákok körében, vannak olyan gyermekeink is, akik rákbetegek. Ezen kívül dolgoznak nálunk pedagógiai végzettség nélküli munkatársak is.
Szerveznek kirándulásokat, kulturális eseményeket vagy szórakoztató tevékenységeket a gyermekek számára?
Minden osztálynak megvan a maga érdeklődési köre, részt veszünk a városi tevékenységekben, legyen szó kulturális vagy sporttevékenységekről, saját kirándulásokat is szervezünk, az iskolán belül is szervezünk programokat, mint például az egészséghét, az elfeledett mesterségek hete (szövés, fazekasság), gyógynövénytan, így próbáljuk a régebbi hagyományokat átadni a gyerekeknek. Részt veszünk a fogyatékkal élő gyermekek számára szervezett országos versenyeken vagy a Szlovák Köztársaság Rendőrsége vagy az Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztérium által szervezett tevékenységeken is, hogy a gyermekeknek minél több sikerélményt adjunk.
Együttműködik az iskola más szervezetekkel vagy szakemberekkel a jobb feltételek biztosítása érdekében?
Nekünk, mint iskolának van egy önállóan létrehozott polgári társulásunk, amely az iskolánkban működik. A polgári társuláson keresztül lehetőség van a 2%-os adó támogatásra, s ha cégek szeretnének segíteni az étkeztetéssel, vagy más dolgokkal, akkor ezen a társuláson keresztül tudják ezt megtenni. Olyan cégek és intézmények támogattak minket, mint a városi tanács, a Schindler, a Metrans, a McCarter, de nem feledjük Önöket sem, hiszen segítségükkel például a gyerekek Mikulását vagy a karácsonyi ajándékokat fedeztük.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve az iskolafejlesztés vagy az oktatási folyamatok tekintetében?
Természetesen megvannak a tervek a jövőre nézve, most fejeztük be az egyesített iskola létrehozását, ahogy az elején említettük. A későbbiekben próbálunk majd létrehozni egy osztályt a kommunikációs fogyatékkal élő gyermekek számára, esetleg egy szabadidőközpontot. Amit most tudunk tenni, az a hagyományos iskolafejlesztés, például a digitális technológia fejlesztése. Az iskola felszereltsége jó szinten van az informatikai eszközök tekintetében, minden osztályteremben van interaktív tábla, 15 laptopunk van a gyerekek számára, speciális billentyűzetünk van, tehát mi is próbálunk haladni a modern korral, és úgy fejleszteni, hogy a gyerekek készen álljanak a mindennapi életre.
fotó: szerkesztőség