„A kórus híre – bizonyos esetekben – már »egy lépéssel« megelőzött bennünket” – nyilatkozta még 2018-ban Érsek Rezső, a dunaszerdahelyi Szent György Kórus polgármesteri díjjal is kitüntetett karnagya (ezen megtisztelő feladatot Kollár Katalinnal közösen látják el). Mondta ezt az idén fennállásának 25. évét ünneplő kórusról, amely – megalakulásakor – csupán „alkalmi énekkarnak” indult, ám az éneklés szeretete, a közösség szolgálatának vágya évről-évre nagyobbá, lelkesebbé és összetartóbbá formálta a társaságot. A negyed évszázadot a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban telt házas koncerttel ünnepelték együtt közönségükkel és Dunaszerdahely város vezetésével, valamint alapítójukkal, rajongóikkal, mindenkivel, aki fontosnak tartotta, hogy az eltelt 25 év alatt köze legyen a Szent György Kórushoz.
Érsek Rezső karnagy nyolc évvel ezelőtti idézete a számos meghívásra irányította rá a figyelmet, melyek az évek során nemcsak hazai szervezőktől érkeztek, hanem a határokon túlról: Magyarországról, Romániából, Ausztriából, sőt távolabbi országokban is kiemelten érdeklődtek a kórus iránt, és igyekeztek időpontot találni eseménynaptárukban. Hogy mi a titok? A Szent György Kórust 2001-ben az akkori dunaszerdahelyi plébános, Mons. Kiss Róbert alapította, egyházi énekkarként. Ehhez a stílushoz a kórus mindvégig hű maradt: repertoárjában elsősorban a klasszikus egyházi művek, liturgikus énekek, adventi, karácsonyi darabok jelennek meg, ám fontosnak tartották nyitni a mind szélesebb közönség felé is, így könnyűzenei slágerek és popsláger-feldolgozások is felhangzottak – osztatlan sikert aratva.

A kórus 2021-ben, fennállásának huszadik évfordulóján polgármesteri díjat kapott, jubileumi koncertjükön pedig a somorjai Harmonia Classica kamarazenekar és a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa is közreműködött. A tagok között nem kizárólag képzett énekesek vannak: a közösség erejét éppen az adja, hogy a zene szeretete és a közös munka összeköti a különböző háttérrel érkező embereket. A 2026. szeptember 17-én megtartott jubileumi koncerten 28 taggal léptek színpadra, a Hidaskürti Plébánia Énekkarával, valamint az Opera Trióval kiegészülve. Az est háziasszonya Gasparik Maja volt; a kórust Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy az éneklés szeretete, az összetartozás élménye erős közösséggé kovácsolta a kórus tagjait, megajándékozva őket nemcsak sikerrel és elismeréssel, hanem mély gyökerekből táplálkozó barátságokkal is.
fotó: Nagy Attila/Csaplárkult

