„Hercegnőset!” – lelkendezett Sanyika (Király Sándor, a történet idején ötvenes éveit taposó életművész, hosszútáv futó), amikor Lali (Kakszi Lajos, szintén ötvenes büfékocsi tulajdonos) mesélésre adta a fejét egy csillagoktól ragyogó éjszaka, az Üvegtigris II. című kultuszfilmben. Nem és nem! Nem csodálkozhatunk Sanyika választásán! Hát persze, gondoljunk csak bele: a legtöbb varázslatos történet, mesés sztori hátterében áll legalább egy hercegnő. Bogyán egyenesen ketten voltak! Meg egy űrhajós. Pókember, Superman, boszi, vámpír, vízi manó, Kleopátra, tündér, nővérke, tűzoltó, sőt egy leopárd is!
Zsenge férfikorom egyik farsangtól hangos időszakában táskákkal és kabátokkal felmálházva – mint amolyan főúri hordár – ácsorogtam, unatkoztam és kissé talán dühöngtem is a valamelyik pláza, ki tudja, hányadik divatboltja előtt, miközben odabent a táskák, kabátok tulajdonosai: a szebbik nem, épp báli ruhákat keresett, próbált. Eladdig némán és beletörődően viseltem jobbra érdemes sorsomat, ám a hatodik vagy hetedik bolt előtt már kifakadtam, felszínre hozván, mennyire tudatlan voltam és még huszonévesen is taknyos kölyök.
„Minek az új ruha” – kiáltottam, „tán kinőttétek a tavalyit? Vagy elszakadt a pántja, megégette a vasaló?” Válaszom s „jutalmam” megsemmisítő pillantások hada lett. És a kioktatás, hogy olyan nincs, hogy egy nő két éven át ugyanazt a báli ruhát öltse magára! Ez egyenesen szembemenne világ fejlődésével!
Azóta felnőttem, a fejem lágya is benőtt, így teljesen természetesen üdvözöltem a Csemadok Bogyai Alapszervezetének üdvöskéit, akik a tavalyi farsangi bálon hippiként köszöntöttek – kiegészülve Disney Hófehérkéjével, idén pedig cowgirlként vonzották a tekinteteket. És táncoltak, játszottak, buborékokat hajtottak, szórakoztak a Glamour zenekar ritmusára. Miután a kultúrházat igazán farsangosra: színesre, mókásra díszítették, hogy minden generáció vidáman élje meg a nagyböjt előtti mulatozások lehetőségét. Hopp, el ne feledjem: volt gyermektombola, a felnőttbálokat is felülmúló díjesővel!
„Mizu, kicsi büfés?” – jutott eszembe megint a már említett kultuszfilm egy részlete, amikor a bejárat melletti asztalsorhoz érkeztem. Nem túlzok: rogyadozott! Nem ma jöttem le a falvédőről meg láttam én már karón varjút! Voltam már olyan farsangi mulatságon, ahol kétszáznál is több fánk került ki a konyháról. Bogyán azonban a mennyiség mellett a küllem is fontos szerepet kapott! Hat vagy hétfajta különböző formájú, méretű fánkocska kínálta magát. Illatuk mennyi, omlós, finom alkotások voltak. Dali elbújhat az elcsorgó órájával: az igazi, gondolat- és étvágyébresztő csendélet a bogyai fánksorban lelte új értelmét.
Nem semmi falu ez a Bogya! Nem nagy, de annál figyelemre méltóbb! És egészségesebb! Kissé félve érdeklődtem, vajon megtartják-e a farsangi mulatságot, mert bizony a környező falvak sorra visszamondták az influenza járvány erősödése miatt. Bogyán? Egyetlen hapci vagy torokköszörülés sem hangzott el! Valamit nagyon jól csinálnak.
(Zárójelben jegyzem meg, van Bogyán egy csodaszer. Azért csak zárójelbe teszem, mert attól függetlenül, hogy jómagam tiszta szívvel hiszek a népi gyógyászat e kiváló remekében, nem találkoztam még olyan háziorvossal, aki receptre írta volna az egyébként minden testi és lelki kórra egyaránt tökéletes tüzes vizet. Pedig Bogyán nem is akármilyen található ebből az elixírből! A 121 Spirit pálinkafőzde a XV. Quintessence Pálinka- és párlatversenyről 7 éremmel tért haza, abból kettő arany! A Kárpát-medence legnagyobb ilyen jellegű versenyén tehát tarolt a bogyai főzde!)
És már ismervén a helyiek lelkesedését, biztos vagyok benne, hogy idén még nagyon sokszor teszem tiszteletem náluk, hogy aztán szuperlatívuszokban számolhassak be az eseményeikről.
fotó: Kalmár Csaba