„Csak még...!” Ez lett az idei Komáromi Napok első össznépi banzájnapjának, a május elsejének jelszava, ami igazán parádéssá tette a munka ünnepét, bár a szájaktól, melyek kiejtették, igazán senki sem várhatta el. A szájak ugyanis a naptól és a megerőltetéstől vöröslő arcokon helyezkedtek el, melyek kék szalaggal körített nyakakon bólogattak. A nyakak egészen különféle testekből jöttek, amik itt-ott még eszeveszetten dobogó szíveket és a teljesítmény örömétől túláradó lelkeket rejtettek. A „csak még....!” aztán önálló életre kelt, és a szikrázó napsütésben fürdő város utcái, terei, parkjai, kávézói, éttermei, teraszai, a büfék előterei, gesztenyefák árnyékai, padok lécei, a fagyizókhoz közelítő macskakövek megteltek lézengő vagy örökmozgó kék pontokkal. Mert hazamenni valahogy alig akartak. Remegtek még a lábak, nehezebben ment a lélegzetvétel, de „csak még...!” egy előadást meg kéne nézni, egy pac-mac pályát le kéne tudni, egy kemencés lepényt be kéne falni, egy koncertet végig kéne bulizni.
„A tegnapoknak lábnyomát a szél söpörte szét” – énekelte május elsején este a Klapka téren felállított nagyszínpadon Kefír, a kilencvenes évek Magyarországának egyik sztárzenekara, a V-Tech duó egyik tagja. A komáromi közönség pedig vokálozott a színpadról fergeteges bulit kreáló együttesnek, zsúfolásig megtelítve a városközpontot. Formailag igazat adok a zenekarnak, mert a lábnyomok másnap reggel már nem látszódtak, az elmúlt nap emlékei azonban – szerencsére – még élénken élnek, az élmények pedig jobb esetben örökké szavatosak. Pedig lábnyomból is volt elég: ha a CSI-sorozat mindenféle technikai vívmánnyal felszerelt nyomozói fésülték volna át a Észak-Komárom útjait, az Erzsébet-hídtól kacskaringózva, a komáromi várat is érintve egészen a sportcsarnokig, elképesztő adatokról számolhattak volna be: idén rekordszámban, 1500-an teljesítették a vállalt távok valamelyikét az 50. Komárom-Komárno Nemzetközi Utcai Futóverseny résztvevői. És épp róluk (is) szól ezen írás bevezetője, akik a jubileumi év kapcsán kék színben pompázó pólóikkal megtöltötték a belvárost nemcsak futásuk, hanem az azt követő „csak még...!” programlátogatásuk után is. A teljesség igénye nélkül nézzük, hol mindenhol pihenhették ki fáradalmaikat, milyen akciókkal készült a város május elsejére, ami a futás okozta fáradtság mellett is marasztalta a kékpólósokat.
A Tiszti pavilon megnyitotta udvarát a népművészet művelő, követői és rajongó előtt: képkiállítással, gyermekeket foglalkoztató kézműveskedéssel, árnyas fák alatti színi előadással, táncházzal, népzenével, néptánccal kecsegtette a betérőket. A híres épület oldalában, az Anglia parkban szintén a gyerekek szórakoztatására épültek a műsorszámok: az Animátorok csapat több állomásos kalandjátékot szervezett indiánokkal, ügyességi próbatételekkel, Indiana Jones megállóval és íjászattal. Akiben pedig még ekkor is túltengett az energia, a hét ugrálóvár valamelyikében levezethette, míg a szülők a pattogós negyed büféjében élvezték a napsütést.
A komáromi Újvár parkolójában néhány veterán autós és motoros sorakozott fel, hogy látványban is élményt nyújtsanak azoknak, akiket az adrenalin étvágya hajtott a várfalhoz: idén is oda települtek a körhintások – kínálva lassú és nyugalmas hattyúhintát éppúgy, mint a csak nézésében is gyomrot forgató katapultgolyót.
Már délelőtt zsibongó vásárrá alakult a Nádor utca: kacagva, csevegve kínálták portékaikat a Kézművesek utcája árusai: a kézműves finomságoktól kezdve, az ékszereken, kerámia dolgokon át, egészen a faragott konyhai eszközökig és a Lélekmackókig minden fellelhető és megvásárolható volt. Az Európa-udvar sem maradt üres ezen a napon! Olyannyira, hogy megpihenésre várta a nagyközönséget, köztük a futásban elfáradtakat is a Zichy Palota ölelésében a Helios Fotopiknik, ahol találkozni lehetett a fotóklub tagjaival, megtekinteni legjobban sikerült fényképeiket, sőt még mennyei babgulyás is rotyogott a méretes bográcsban. A belső udvarban pedig a Borok utcája nedűit kóstolhatták annak rajongói, a kisszínpadon pedig a helyi művészeti alapiskolák pedagógus- és diákkara adtak koncertet, de este a jazz zene kedvelői is megtalálták számításukat.
Ismét a Zichy-pont közösségi térben rendezkedett be a Reboot! – retro számítógépek kiállítása, ami az évek során generációs főnyereménnyé nőtte ki magát: Kovács Dávid húsznál is több olyan retro videójátékot állít ki és tesz kipróbálhatóvá, amelyekkel még anno játszottak az édesapák, és ami izgalmat tud okozna manapság csemetéiknek is.
Végül hát a „csak még...!”-be rengeteg sok minden belefért, egyetlen dolgot kivéve: hogy az ember, testén a jubiláló futóverseny kék mezével, nyakában a jókora éremmel, hazamenjen, magára csukja a szobaajtót, és húzza a lóbőrt. Arra ott volt az éjszaka, ám ma már új nap virradt, ismét talpon kéne lenni, kipróbálni, meghallgatni, részt venni minél több eseményen, és gyarapítani a „csak még...!”-ek számát.
fotó: Kalmár Csaba
