„70 évvel ezelőtt, a körülbelül 50.000 diák és a hozzájuk csatlakozó budapesti polgár indította el a forradalmat. A harcok országosra terjedtek és több ezer magyar ember fogott fegyvert, vagy utcakövet az elnyomás és a diktatúra ledöntésére. Nem sikerült úgy, ahogy gondolták. A 20 napig tartó fegyveres harc mérlege 2700 halálos áldozatot mutat a harcokban; 400 kivégzett személyt a megtorlások idején és 200000 magyar disszidenst, akik elhagyták a csonka Magyarországot. S mindez miért? Azért, mert a világháború után, egy évtized alatt felépítettek egy istentelen és embertelen rendszert, amit szocializmusnak és kommunizmusnak neveztek”
– kezdte igehirdetését dr. Somogyi Alfréd lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának docense, a Szövetség a Közös Célokért elnöke. Szavai ünnepi keretbe ágyazódtak: a komáromi egyetem megemlékezett az 1956 októberében zajlott magyarországi forradalomról, azok hősi áldozatairól, illetve mindenkiről, akik az akkori kommunista rendszer áldozataivá váltak.
„Tetszetős volt és emberszagú akkor, amikor az ideológiai részét mondták, hogy mindenki egyenlő, mindenkinek szükségletei szerint és a társadalom ott áll a polgára mögött, ingyen tankönyv és ingyen egészségügy... Ez nagyon emberi és szociális. Akár még azt is mondhatnánk, hogy nagyon felebaráti és nagyon keresztyén. De arról nem beszélt az az ideológia, hogy mi lesz mindennek az ára? A szájzár, a vélemény elhallgattatása, a személyes hit és az egyéni meggyőződés üldözése, a megbélyegzés és végső soron a szabadság – a szabad lélek és a szabad élet – bilincsbe verése. A „kunbélákhoz”, a „szamuelitiborokhoz”, a „rákosimátyásokhoz” és „kádár jánosokhoz” hasonló, félművelt proletárok gyűlölik a náluk különbeket, pedig azok sokkal többen vannak. Márai gondolatait hozom ide: olyan az a világ, amikor mindenki gyanús, aki szép és tehetséges, meg akinek jelleme van. Mert a szépség inzultus, a tehetség provokáció, a jellem pedig merénylet”
– folytatta a lelkész. Az ünnepségen felszólalt Bese László dékán is. Hangsúlyozta, hogy bár az október 23-i eseménysorozatot békés tüntetések és gyülekezések előzték meg, Nagy Imre békítő és a tömeget csendesítő szavai mégis morajlást, egyfajta nem tetszést generáltak. Beszédében kitért az akkori csehszlovákiai magyarokra is, akik – bár országhatár választotta el őket a budapesti eseményektől – igyekeztek naprakész információkhoz jutni.
„Az ellenállás még a legreménytelenebb helyzetben sem lehetetlen, és nem hiábavaló. A szabadság eszméje talán egy adott ügy bukása után is tovább él. Egy ország és egy nép jövője nem a hirtelen fordulatokban vagy a látványos győzelmekben rejlik, hanem sokkal inkább a morális tartásban, az erkölcsi elkötelezettségben, amely meghatározza a mindennapi munkát és a jövőről alkotott elképzeléseket”
– zárta gondolatait Bese László dékán. 1956 hetvenedik évfordulóján dr. Somogyi Alfréd prédikációjának záró szavaival búcsúzunk:
„A 70 éve történt hősies eseményeket is tegyük bele Isten mérlegébe, s abban látjuk majd meg az igazi értékét. Egyelőre azt látjuk, hogy 7 évtizede tisztelettel néz rájuk a nemzet emlékezete, s így megállapodhatunk abban, hogy igaz és őszinte szándék, valódi szabadságvágy vezette a hősöket. Ha még hit is nőtt volna hozzá, nemcsak egyháziasság, akkor ma másképp nézne ki a magyar nemzet. Ezért szent feladatunk ma is az evangélium hirdetése a mieinknek.”
fotó: Petheő Attila
