A női kézilabda 1. Liga 10. fordulójában a még pont nélkül a bajnokság utolsó helyén álló Malacky (Malacka) csapata fogadta a tabella 7. helyén álló csallóközaranyosi csapatot.
A hazaiak eddigi formájukat figyelembe sem véve erősen kezdték a találkozót, egy ponton 3-1-re is vezettek, s úgy tűnt, a vendégeknek kellemetlen ellenfelei lesznek. Ahogy telt az idő, az aranyosi lányok egyre jobban bemelegedtek s a 20.percben már 3 góllal is vezettek, így mentek a félidőre 10-15-ös vezetéssel.
Az első félidőben a játékvezető megkérdőjelezhető döntése után ugyanolyan játékon kívüli ütésért kiállította piros lappal a vendégek csapatából Talián Dominikát, míg a hazai játékos megúszta az esetet egy 2 perces kiállítással.
A félidei szünet után szintén tudta tartani az iramot a vendég egyesület, volt, hogy már a 10 gólt is elérte az előnyük, így a mérkőzés hangulata a kezdeti feszültségek után lehiggadt, mindkét csapat igyekezett elkerülni a felesleges szabálytalanságokat es sérüléseket.
A félidő végére a hazaiak teljesen kimerültek, igy könnyű helyzeteket ajándékoztak a vendégeknek, akik végül magabiztosan, 31-21-re győztek.
Győzelmükkel az aranyosiak a tabella 6. helyét foglalják el, míg a Malacky (Malacka) csapata marad a tabella utolsó helyén, pont nélkül.
Csallóközaranyos csapata a következő fordulóban a tabella 3.helyen álló Trenčín (Trencsén) csapatát fogadja csütörtökön, január 30-án 17:30-kor.
fotó: a szerző