Bős városában is megkezdődött az egy hónapon át tartó adventi készülődés. A nyilvános rendezvények (melyeknek többségét a helyi Csemadok alapszervezete rendezi) sorát a tegnap, november 9-én, szombaton, a főként gyermekek számára rendezett kézműves foglalkozás nyitotta meg. A Városi Művelődési Központ termeiben a kicsik nem csupán kézügyességüket és képzelő erejüket latba vetve készíthettek karácsonyi díszeket, hanem mesét is nézhettek. A "Mesevarázs" társulat – bábok és mestereik – karácsonyi kis történettel szórakoztatták a piciket. Az érdeklődők adventi koszorút is készíthettek, Földes László szakértő útmutatása alapján, valamint kézműves termékeket – így mézet, mézeskalácsot, horgolt tárgyakat és képzőművészeti alkotásokat is – vásárolhattak a helyi művészektől.
Másnap, advent első vasárnapja alkalmával, az ún. "nagy" misét követően került sor a város központjában található körforgalomban elhelyezett köztéri villany-koszorú megszentelése. Ezt Parák László római katolikus plébános végezte, Fenes Iván polgármester jelenlétében.

