2025. 01. 10. péntek - Melánia, Dáša
Keresés
FRISS

Égtek a fények, égtek…

Immár sok-sok éves hagyományt folytatva mutatták be a Kisudvarnoki Alapiskola tanulói a téli szünidő előtti utolsó tanítási nap estéjén a Betlehemes pásztorjátékot.

A helyszín ezúttal változott: a Kisudvarnoki Faluház udvaráról a templomudvarra költözött. Az új helyszín pedig sokkal meghittebb légkört adott a hagyományos játéknak. Az egyre gyarapodó iskola apraja-nagyja részt vett az előadásban.

Ám a karácsonyra való hangolódás már elkezdődik ádvent első vasárnapjával. Ilyenkor, hétfő reggelente összegyűlnek a tanulók az adventi koszorúnknál egy közös éneklésre, egy közös imára. Beszélgetnek arról is, hogy mi az üzenete a karácsonynak, az ajándékozáson túl mit jelent a szeretet ünnepe.

Az advent végéhez közeledve egyre nagyobb izgalommal várják a tanulók azt is, amikor osztályonként mindenki kihúzza egy diáktársa nevét, akit az utolsó napon majd megajándékoz. Persze, szigorúan titokban marad a kihúzott név az utolsó percig.

A várakozás, az ünnepre való készülődés része az is, hogy a két falu: Kisudvarnok és Nagyudvarnok ovisaival eltöltenek együtt egy közös délelőttöt. Kézműveskednek, mesélnek, énekelnek, verselnek, játszanak.

szerző: Hornyák Ildikó

fotó: Kisudvarnoki Alapiskola