Az megvan, hogy egy magyar büfés egyszer gondolt egy nagyot, és az ébenfekete megállítótáblájára hófehér krétával kiírta a következő szöveget: „Megéhezett? Kapjon be egy jó 20 centiset!” Majd belépve az ember orrát már javában csiklandozta a sült kolbász semmihez nem hasonlítható, mennyei illata. Marketingfogásnak kiváló: sokan csak azért is betértek, mert jót nevettek a célzáson, és meg akarták ismerni az ötletgazdát. Nos, ennyire frappáns gasztronómiai szókészlettel nem találkoztam ugyan az idei Komáromi Napokon, de bőséges ételkínálattal annál inkább!
A gasztronómia szerelmesei azért is kedvelik a fesztiválokat, mert szinte tenyérnyi helyen kóstolhatnak legalább 5-6 -féle büféételt. Sőt! Mivel manapság már nemcsak a gyors kaják aratnak osztatlan sikert a rendezvényeken, a házias ízek szerelmesei is elölthetnek egy-egy remek ebédet vagy vacsorát. Az árakat – javaslom – ne nézzük. Egyszer van az évben Komáromi Napok!
Először volt egy kis csülök a Klapka téren, az autentikus ételkínálóktól. A melegítőtálcán igazán jól nézett ki: hús, gomba és barnásra sült hagyma meg krumpli héjában. Szinte kérlelte a szemem az agyamat, hogy szóljon a számnak meg a mutatóujjamnak, hogy közös munkájuk eredményeként láthassa, amint az étket az asztalra viszem, fogyasztásra. Alapára mindennek van, ám a végső összeget a súly határozza meg. Hogy a súlyba mi kerül, azt meg a pult mögött álló kiszolgáló, aki kénye-kedve szerint forgatja lapátkáját, mint szedőeszközt. Valamiért én minden bizonnyal nem voltam számára kellően szimpatikus, vagy csak elege volt már az emberekből, mert lapátka forgatása következtében kaptam két darab aprócska csülköcske darabocskát, hozzá jó negyed kilónyi hagymát és hátom-négy darab gombát, krumplit.
Ilyen aránypárokban az ebédem már-már a vegetáriánushoz állt közelebb. Sebaj, nyugtattam magam: nem kell mindig húst a hússal, és ha mégis abból lett volna több, lényegesen többet fizettem volna, hiszen súlyban azért a csülök bőven veri a köretét. Az íze? Nem volt rossz, de inkább csak futottak még kategória. Szemrevaló volt, nem nyelvre. Ugyanígy jártam ugyanitt a sült kolbásszal is, ami hatalmas volt, szerintem a 20 centit meg is haladta: láttam is egyes hölgyeket, akik elismerően pillantottak felé, ám ízlelve sajnos csak dús zsírban forgolódó kevéske porcogóról tudok beszámolni.
Már sokkal jobb volt a helyzet a Viking nevű, hasonló stílusban felvonuló, bátorkeszi brigádnál. Ott sült kacsacomb volt a választott menü, krokett krumplival, csemege uborkával. A kacsa egészen tökéletes volt: omlós hússal és ropogós bőrrel, épp annyi sóval, hogy jó legyen, és ne kelljen a szakács szerelmi állapotáról gondolkodni. Csúsztatóul a csehországi Rakovník településen főzött, kiváló minőségű Bakalář sör dukált nálam. Jó-jó, tudom én, hogy kacsához inkább a rozé bor illik, melegebb napokon fröccsként, felidézve a Wellhello zenekar közismert slágerének refrénjét: „rozé fröccs, délután három, be leszünk állva ezen a nyáron...”, de én szeretek kísérletezni, és gondoltam, jár a kacsának az arany úsztató.
Voltak még lepények is: kolbászos meg szalonnás meg töpörtyűs, aztán volt döner burger amúgy áztatóan fokhagymásan, gyomorba került még némi kürtőskalács is a vásári forgatagból. Aztán voltak apró szendvicskék színes krémmel: lilával (cékla) meg narancs árnyalatú körözöttekkel. Volt pogácsa is: apró meg testesebb – ezeket a borászok kínálták nedűik mellé a Borok utcáján, vagy éppen Mikóczy Dénes festőművész és felesége a Szent András-bazilika oratóriumában. És volt babgulyás is a Helios fotoklub és Janka Mačicová jóvoltából meg csapot Bernard ugyanott, gazdag habkoronával.
De nem mehetek el csak érintőlegesen a borok mellett! Hiszen tíznél is több pincészet képviseltette magát az Európa udvar éppen megújuló szökőkútja körívén. Izsától Muzsláig, Mórtól Helembáig, sőt azon is túl, egészen Ipolyságig terjedt a terroirok kínálta pompás tételek sorozata. A teljesség igénye nélkül emelnék ki egyet: a Zalaba pincészet Sauvignon blanc-ja minden kóstolásra más és más boldogsággal szolgál. Voltak édesek és szárazak, fehérek, vörösek, tán még siller is akadt. Volt habzó is kínálatban, jómagam pedig vasárnap reggel egy komáromi borásszal találkoztam, Nagy Attilával, aki csodaszép borokat hozott nekem a mesés szépségű Badacsonyból.
A Komáromi Napok gasztrosétájának megkoronázása aztán a Friss Kávé nevű ikonikus helyen történt, ahol tépett marhahúsos szendvicset varázsoltak az éhes utazónak, zöld pesztóval és aszalt paradicsommal körítve. „Bármi megteszi” – próbálkoztam Szabinál, a hely főnökénél, jelezvén, hogy az éhség már jókora méreteket öltött. „Bármi nincs. Csak nagyon finom szendvics” – jött a válasz, én pedig megalapoztam a csikidám-estet a remek falatokkal.
Kétlem, hogy lenne bárki, aki azt mondhatná az idei Komáromi Napokról, hogy az ő ízlése nem lett kielégítve. De tudjuk, panaszkodók mindig akadnak. Viszont az, hogy valaki nem talált volna megfelelő étket, s nem lakott volna jól, már tényleg nem tudom elképzelni. Felfaltuk a fesztivált, kérem szépen!
fotó: Kalmár Csaba, Kovács Maja
