„Utca, utca, bánat utca, bánatkővel van kirakva. Az is azért van kirakva, hogy én járjak sírva rajta.” Bizony-bizony elég gyakran eszembe jutott e népszerű népdal pár sora, amikor – vigyázva bár, óvatosan, lecsökkentve a sebességem – autóval keresztülhajtottam a Nagyér sor utcán, és olyan érzésem volt, mintha a műemlékké nyilvánított, több mint százéves hullámvasúton ülnék, ami az egykori Budapesti Vidámpark ikonikus élményeleme volt. Ezen az utcán az útfelületnek talán nincs olyan két méternyi felülete, ami egyenes lenne: megtört aszfalt, mely több helyen felpúposodott a melegtől; vészesen kitüremkedő, éles sarkak, csatornafedelek, illetve, természetesen, valamikori kátyúzások nyomai, amiket már csak azért sem lehetett szintbe hozni a javítás elkészültekor, mert maga „a szint” meghatározhatatlan volt.
Miről olvashatnak a cikkben?
A római út meg a macskakő
Útfelújítás napjainkban
Innováció és újrahasznosítás
17 utca újul meg Komáromban
A római út meg a macskakő
Természetesen nem célom, hogy történelmi kis/nagy előadásokkal bombázzam az olvasók tűrőképességét, pláne, hogy nem az én szakterületem, tőlem aztán semmi újat nem tudnának meg. Viszont mégis úgy érzem, most nagyon szorosan tud kötődni egy kis visszatekintés a témához, amibe belevágtam: újabb teljes körű utcafelújítás veszi kezdetét Komáromban! Azt vettem észre, és meg kell vallanom, mindig rácsodálkozom, hogy egy ilyen típusú bejelentést valahogy nem mindig fogadnak kitörő lelkesedéssel. És nemcsak azért, mert – nyilván – bizonyos fennakadásokkal, elterelésekkel jár együtt, ami miatt többeknek öt-tíz perccel korábban kell ébredniük, elindulniuk, más, alternatív útvonalat kell tervezniük, hanem a szkepticizmus egészen mély bugyrai is felszínre törnek. Egyáltalán nem meglepő, ha a kétkedők jelentős tábora már az érdemleges munkák megkezdése előtt kétségbe vonja azok hasznos, jövőbemutató befejezését. Temérdek sok a legyeintő és a „bezzegező” hang.
Nézzük hát a „bezzegek” egyik alapövét – hogy stílusos legyek. „Bezzeg a régi kőutak, ott nem volt szükség kátyúzásra, mert azok tökéletesen voltak megépítve!” Ez a mondat telis-tele van igazsággal. Nem is kell messzire mennünk: Komáromtól alig 8 kilométerre fekszik Izsa község, ahol bárki számára megtekinthető a Leányvár, az egykori római erődítés, illetve a Duna másik oldalán, Almásfüzítő térségében is találkozni a rómaiak nyomával. Elmondható, hogy a római utak – a kor technikai lehetőségeihez képest – lenyűgözően precíz és tartós építmények voltak. Kezdték a nyomvonal kijelölésével, melynek során használták az úgynevezett gromát, ami egy ős-szintező volt. Általában 1-1,5 méter mély árkot ástak, az alját tömörítették, kialakították a vízelvezetésre szolgáló lejtéseket. Ezután következett a rétegezés: statumen – ez volt az alapréteg, nagy, lapos köveket használtak, rudus – apróbb kövekből és zúzott kőből álló vastag réteg, hozzá mészhabarcsot kevertek. Ezután következett a nucleus – homokos, kavicsos, cementált keverék, ez volt a közvetlen burkolatalap. Végül jött a summum dorsum/pavimentum – nagy méretű, jól illesztett kőtömbök, melyeken a kocsik és gyalogosok közlekedtek. Az utak két szélét kövekkel szegélyezték, ezek olykor járdaként is szolgáltak. Az utak domborúak voltak a mind jobb vízelvezetés érdekében – ez azért volt kiemelt fontosságú, hogy az esők következtében ne ázzanak el, így tartósabbak legyenek, ne kelljen folyamatosan javítgatni. A későbbi, 19. századtól egészen a 20. század elejéig rakott macskaköves utak többnyire hasonló készítési elven és technológián alapszanak.
Hát akkor miért nem ilyeneket építünk, hogy a „bezzegezőknek” ne legyen táptalajuk kedvenc szavuk minél gyakoribb használatára? A válasz oly egyszerű: mert annak idején nem voltak ám tíztonnás kamionok és egyéb olyan járművek, melyek úgy zabálják az útfelületet, mint szú a templomok padsorait!
Útfelújítás napjainkban
Mindenképpen szögezzük le, hogy a Komáromban ősszel induló útmegújítási munkálatok nem pusztán kátyúzásról, hibajavításról szólnak! A teljes körű útfelújítások során nemcsak a burkolat felső részét javítják meg, hanem szükség esetén az egész pályaszerkezetet, vagyis az út alapját is. Sokan láthattak már ilyen munkákat. Előbb felmarják a régi felületet, és megjavítják a szerkezeti rétegeket. Ellenőrzik, hogy rendben vannak-e a csapadék- és vízelvezető rendszerek, hogy az évek, akár évtizedek során megmaradtak-e a korábban kialakított lejtések. Ezután következik az a rákfene, amivel településeink, régióink útjain való vezetés során rendre találkozunk és bosszankodunk: a csatornafedelek szintbe hozása. Van neki egy speciális technikája: emelőgyűrűkkel, betonágyazattal, esetenként állítható magasságú szerelvényekkel biztosítják a megfelelő szintre való beállítást. Ám itt érdemes megállni egy szóra, csak mert – írásom legelején megfogadtam saját magamnak, hogy amikor csak lehetséges, kihúzom a „bezzegeskedők” méregfogát. A csatornafedelek szintbe hozása szinte minden alkalommal tökéletesen sikerül. Ha a munkálatok befejezése után rátennénk egy hosszabb vízmértéket, láthatnánk, hogy a vízcsepp mértanilag középen helyezkedik el. Igen ám, csakhogy ezek az úgynevezett „laboratóriumi körülmények”. Mint mikor egy személyautónál gyártáskor belövik, mekkora a fogyasztása, majd miután kikerül a közutakra, a tulajdonos mérgesen vonja össze a szemöldökét, mert az ígért 4,3 helyett még nagyon-nagyon spórolós vezetés mellett is csak 5,1-et sikerül teljesíteni.
Ugyanez a helyzet a csatornafedelek szintbe hozásával is. Elég egy nyár – és tudjuk, manapság milyen nyaraink vannak: a hőmérsékletek bőven harminc fok felett, ami miatt olvadni kezd a felső aszfaltréteg. Ez nem újdonság: a nyolcvanas években gyerekeskedtem, és nyaranta szinte naponta hallottam hölgyektől, hogy tűsarkú cipőik belesüllyedtek az útba, járdába. Az aszfalt tehát puhul, a teherforgalom pedig nyáron sem csökken: automatikusan lenyomják a felületet, ami miatt a korábban teljesen precízen szintbe állított csatornafedél ismét ugrasztja az autók kerekeit.
Ezután kerül fel aztán az új aszfalt: az út terheltsége határozza meg, egy- vagy kétrétegű lesz-e?
Innováció és újrahasznosítás
Talán másfél évvel ezelőtt hallottam egy riportot a Kossuth Rádióban. Egy magyarországi mezőgazdasági területen érdekelt vállalkozóval beszélgettek, aki éveken át hiába adta be kérvényét az adott nagyközség képviselő-testületéhez, hogy a telephelyéhez vezető döngölt földutat lássák el aszfaltréteggel. A község vezetői tisztában voltak ennek szükségességével, azonban nem volt rá költségvetés. A telephely vezetője – szakmai okokból – Hollandiában, Németországban is többször megfordult, ahol találkozott egy jól bevált gyakorlattal, mellyel maga is megpróbálkozott. A gumiszervizek előtt, mellett hatalmas gúlákban felhalmozott, veszélyes hulladéknak minősített gumiabroncsokat elszállította, ledaráltatta, majd bitumennel keverte. Kapott egy kiváló és strapabíró anyagot, amit útfelületként használt. A gumiabroncsoknak hála tartósabb, mint a klasszikus aszfalt, kevésbé reped. Rugalmasabb és csillapítja a zajt, s mivel újrahasznosított – ráadásul olyan elemeket, melyekkel nem nagyon tudnak mit kezdeni a reciklációban –, így környezetbarát is. Hátránya? A szokásos: drágább a technológia, mivel előbb alaposan le kell darálni a kidobott abroncsokat. Hosszú távon azonban... minimum megfontolandó.
17 utca újul meg Komáromban
„Városunkban eddig két alkalommal került sor teljes körű utcafelújításokra az elmúlt években. Az eddigi modell sikeresnek bizonyult: a gazdasági fejlemények igazolták, hogy az önkormányzat nagyon előnyös döntést hozott, melynek hála 38 utcát újítottunk fel. A felújítási csomag harmadik részébe 17 utca került bele. A városi hivatal egyeztetett a közműhálózatok kezelőivel, aprólékos előkészületi munkák során megállapították, értékelték az egyes szakaszok állapotát – ezek alapján elkészültek a tervdokumentációk”
– tudtuk meg Keszegh Bélától, Komárom város polgármesterétől. Hozzátette még, hogy a képviselő-testület egyhangúlag megszavazta a projektre szánt 6,5 millió eurós költségvetést. Ez az összeg azonban – ahogyan ez már szinte megszokottá vált az elmúlt években – a közbeszerzések során csökkenhet. Beszállítói hitelek fedezik a költségeket, a város 10 év alatt törleszt. A kivitelezővel pedig – szintén gyakorlat már – 10 éves garanciában állapodnak meg, így egy évtizeden keresztül maga a kivitelező végzi majd az esetleges javításokat. Lesznek olyan szakaszok, ahol parkolóhelyek is épülnek, valamint kerékpáros korridor.
2025-ben a következő komáromi utcák újulnak meg: Kossuth tér, Thaly Kálmán utca, Komensky utca, Klapka utca, Ferencesek utcája, Csokonai utca, Nagyér sor, Tó utca, Állomás utca, Nap utca, Gazda utca, Petőfi utca (a színháztól a szlovák gimnáziumig), Ipar utca, Körút, Berkenye utca (Őrsújfalu), Štúr utca (az eredeti formájában), Kisizsa.
fotó: Kalmár Csaba, Komárom város
