Immár hagyományosan irodalmi rendezvény színhelye volt a komáromi Selye János Gimnázium díszterme. 2025. május 21-én került megrendezésre a Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny nemzetközi és országos fordulója.
A megmérettetésnek 26 éves hagyománya van a komáromi gimnáziumban. A verseny kezdeményezője, megalapítója és fő szervezője Csémy Marianna az iskola szlovák szakos tanára volt. Idén Králik Zsuzsanna vette át szerepét, ugyanis a tanárnő nyugdíjba ment. A verseny alapgondolata abból indult ki, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelv és irodalom oktatása kulcsszerepet tölt be. A szlovák nyelv tanulása és tanítása azonban elképzelhetetlen az irodalom, a kultúra ismerete nélkül. Ezért a verseny elsődleges célja az volt, hogy fejlesszük diákjaink szókincsét, nyelvi és kommunikáció készségét, megismertessük velük egy másik nép irodalmát és kultúráját, valamint szereplési lehetőséget adjunk azoknak a tanulóknak, akik szívesen szerepelnek nagyközönség előtt.
A mára nemzetközivé bővült és hagyományokkal rendelkező megmérettetés egy osztályon belüli szavalóversennyel kezdődött 1996-ban. A szlovákiai magyar diákok részére indított komáromi kezdeményezésből több járás iskoláit megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát.
Az iskolai fordulót követően fokozatosan 1998-tól járási, majd kerületi szintűvé bővült a verseny. A Nyitrai kerület öt járásában működnek magyar tannyelvű iskolák, így a Komáromi, a Nyitrai, a Lévai, Vágsellyei és az Érsekújvári járás legjobbjai már évek óta a Selye János Gimnáziumban mérik össze tudásuk legjavát. A rangos megmérettetésnek az évek során több száz résztvevője volt. A 2012/13-as tanévben első ízben az országos fordulót is sikerült megszervezni. A Besztercebányai kerület legjobbjai idén is ellátogattak a Selye János Gimnáziumba. Eljöttek a szerepelni vágyó diákok Rimaszombatból és Tornaljáról is.
A szavalóversenybe az alapiskolák felső tagozatosai, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok alsó évfolyamainak diákjai kapcsolódhatnak be. Az előadott versek és prózai művek szlovák írók alkotásai, de a diákok gyakran a világirodalomból is választanak műveket.
A rendezvény akkor vált nemzetközivé, amikor a szervezők a 2001/2002-es tanévtől nemcsak a szlovákiai magyar fiataloknak akartak szereplési lehetőséget adni, hanem megszólítottak olyan nemzetiségi iskolákat is Magyarországon, ahol oktatják a szlovák nyelvet. Az elmúlt 23 év alatt több általános iskola kapcsolódott be a megmérettetésbe, köztük budapesti, békéscsabai, nyíregyházi, pilisszentkereszti, tótkomlósi, dabasi, szarvasi, pitvarosi, nagycserkeszi, nagybánhegyesi, pilisszántói, piliscsévi, dunaegyházai és bükkszentkereszti résztvevőkkel.
Az idei versenyt az iskola igazgatója Andruskó Imre és PaedDr. Králik Zsuzsanna tanárnő a verseny alapítója és egyben a rendezvény háziasszonya nyitották meg. Presinszky Emma, Peredy Abigél, Téglás Gergely, Pákozdi Dorina és Szighardt Anna, a Selye János Gimnázium diákjai értékes, szívhez szóló dalokkal kedveskedtek a résztvevőknek.
Idén a verseny fővédnöke Peter Pellegrini köztársasági elnök volt; jelenlétükkel megtisztelték a versenyt: Mgr. Ondrej Gajdáč, Komárom alpolgármestere, valamint Mgr. Kanyicska Belán Dóra PhD., az Iskolaügyi Minisztérium Nemzetiségi Szakosztályának megbízott osztályvezetője, egykori diákunk, aki gimnazistaként maga is részt vett a versenyen.
Eredmények:
Országos forduló:
1.kategória:
1. Bencsik Alíz – Naszvad
2. Szarka Viktor – Vágsellye
3. Šuhajdová Noémi – Rimaszombat
2.kategória:
1. Čerňanová Eszter – Érsekújvár
2. Lendvay Karin – Selye János Gimnázium, Komárom
3. Szőke Bence – Rimaszombat
3.kategória:
1. Flegel Tímea – Ógyalla
2. Bušová Kristína –Bátka
3. Végh Máté Szabolcs – Rimaszombat
4.kategória:
1. Senkuličová Dézi – Selye János Gimnázium, Komárom
2. Páleniková Lilien – Érsekújvár
3. Góbis Sára – Rimaszombat
Nemzetközi forduló
1. kategória:
1.Koncz Alex– Budapest
2.Hajdu Boglárka– Tótkomlós
3.Kiss Márton Boldizsár– Budapest
2. kategória:
1.Kiss Cecília Zsófia– Budapest
2.Bigos Mia Bianka– Budapest
3.Nagy Bianka– Tótkomlós
A versenyzés után ünnepélyes eredményhirdetés következett. Iskolánkat, a Selye János Gimnáziumot a megmérettetésen Lendvay Karin II.N és Senkuličová Dézi IV.N osztályos tanulók képviselték, akik mindketten fantasztikus eredményt értek el! Felkészítő tanáruk Králik Zsuzsanna volt.
Szerkesztett cikk.
Szerző és fotó: PaedDr. Králik Zsuzsanna, a verseny fő szervezője