Összedőlt a gútai templom! Nem is egyszer! Hogy miért? Ki tudja: nem vagyok szakértő, csak találgatni tudok. Talán túl laza volt az építőanyag. Vagy éppen túl száraz. Vagy a kötőanyag volt épp nem kötődő állapotban. Vagy túl meleg volt, esetleg túl hideg. De szorgos kezek munkálkodtak rajta, és türelemmel, szeretettel és elhivatottsággal pár nap alatt újra felépítették. Ó, ne tessék aggódni, nem bolondultam meg, és a karácsonyi vásárok forralt bora vagy felnőtteknek szánt puncsos itala sem szállt a fejembe! Az említett templom, ami a gútai Makhali Mónika egyik legnehezebb alkotása, 2 kilónyi mézeskalácsból készült, és megtekinthető a gútai tájházban december 7-én, 10-én és 14-én. A következőn már a malom is ott lesz. Mézeskalács mezőváros.
24 sütött építmény várja a látogatókat, melyen Mónikán kívül Varga Erika, illetve a kézműves foglalkozáson részt vett gyerekek dolgoztak. Amolyan klassz kis terepasztal, tudják, mint amit a vasútmodelleknél szoktak létrehozni, minden egyes részletét gondosan kidolgozva. A különbség talán csak annyi, hogy a gútai meseváros – adventhez, karácsonyhoz híven – minden egyes eleme mézeskalácsból készült. De: mindent a szemnek, semmit a kéznek! Arra ott vannak a csomagolt szépségek: angyalkák, télapó meg a mézes labubu.
A Mi Gútánkért, a Gútai Aranykezek és a helyi Magyar Asszonyok Ligája közös szervezésében karácsonyi vásár, sütikóstoló és adventi kézműveskedés várta családokat a gútai tájházban. A vásár keretén belül nemcsak vásárlásra, ajándékok beszerzésére nyílt lehetőség, hanem egy jót beszélgetni a megjelent kézművesekkel, barátkozni, akár ihletet nyerni a kínált portékából. Az adventhez, karácsonyhoz kapcsolódó díszek, használati- és dísztárgyakon kívül a fentebb említett mézeskalács város vonzotta talán a legtöbb látogatót, viszont a sütis asztal körül is többen „ütöttek tanyát”.
A karácsonyi vásárban adventi koszorúkat is árultak, így akinek még nem sikerült beszereznie, esetleg otthon elkészítenie a sajátját, megtehette a tájházban. Végül is: advent első vasárnapján még semmiről sem csúsztunk le, hisze a láng este, sötétben a legszebb, amikor már az egész család otthon van, és együtt örülhetnek a hit gyertyája lobogásának.
fotó: Kalmár Csaba

