Nem tudom, mi történt velem tavaly. Pedig a 12 a kedvenc számom. Semmi nem fűz hozzá, valahogy mégis szeretem. Életemben eddig háromszor játszottam számtippelős szerencsejátékot. Mindháromszor megtippeltem a 12-t, és képzeljék: egyszer sem jött be! Nem azért, mintha rossz vagy nem nyerő szám lenne! Nem! Azért, mert még nem jött el azt ideje. Bezzeg az Ekhós-szekér fesztiválnak! Tavaly volt a 12., és én készültem, még a naptáramba is beírtam, mégsem jutottam el. Sebaj: a kíváncsiság fokozódott, idén már kihagyhatatlanná lett. Szombat, kánikula, hatalmas verőfény a Komáromból Örsújfalura vezető kerékpárúton. Félóra sem kellett hozzá, hogy megérkezzek. Kimelegedtem, de a kultúrház mobilklímája felfrissített. Rejtő Jenő bohózata pedig teljes testemet remegtette kacagás terén. Lehet, hogy számot kéne váltanom, és a 13-assal próbálkozni a lottón?
Akkor most tisztázzuk: hogyan kerül egy lapra az ekhós-szekér meg Rejtő Jenő, nem is beszélve a bohózatról, ami – ugyebár – feltételezi a színházat? Először is nézzük a fesztivál helyszínét. Örsújfalu, kultúrház. Örsújfalu Komáromhoz tartozó városrész, sokan választják lakóhelyükül, akik a város zajától, túlzott forgalmától, betondzsungelétől megcsömörlöttek. Családi házas övezet nagy kertekkel, kilátással a szántóföldekre vagy éppen a Duna árterére. A kultúrház az elmúlt években lett felújítva, kívül-belül átépítve. Otthon ad az örsújfalui ÉS?! Színháznak, akik már hosszú évek óta meghatározó szereplői Komárom kulturális életének. És ők azok is, akik ebben a régióban életre hívták, majd évről-évre új tartalommal töltötték/töltik meg a maguk által szervezett Ekhós-szekér fesztivált.
Várady Kornélia, az ÉS?! Polgári Társulás elnökének egy korábbi nyilatkozatából megtudtam, hogy 2011-ben meghívást kaptak az erdélyi hasonló nevű színjátszó fesztiválra, melyet Rugónfalván tartottak. Arról szólt, hogy 12 község színjátszó csoportjai évről évre összejöttek, mindig más helyszínen, és örömszínházat csináltak. A helyszínen szinte önmaguk akkori körülményeire ismertek: kissé romos, felújításra váró kultúrházzal szembesültek. Megismerkedtek a szervezőkkel, lenyűgözőnek tartották az igyekezetüket, a fesztiválba fordított munkájukat. Felléptek, játszottak, majd jött az ötlet: mi lenne, ha... Mi lenne, ha ez a fesztivál, ilyen formában, megvalósulna a Felvidéken is. Ennek immáron 13 éve, és nézzék: a babonásnak is ítélt évadban még én is eljutottam a helyszínre, és magamba szívtam annak varázsát! Megérte!
Ez tehát egy színházi örömfesztivál. Vagy örömszínház fesztivál. De akkor mi a manó köze van az ekhós-szekérhez? Annyit a netről tudok, hogy ez egy hagyományos magyar paraszti jármű, melyet leginkább a 19. században, illetve a 20. század első felében használtak. Nevét a jellegzetes tetőszerkezetéről kapta, amely domború, félhenger alakú, egy felfordított csónakra hasonlít leginkább. Ez a forma visszhangot – ekhót – ver vissza, innen az elnevezés. Barátomat, kollégámat kérdeztem, aki maga is újságíró, a Szabad Újság olvasói is ismerhetik, hiszen munkájával nagyon sokszor gazdagította már e médium felületeit. Bárány Jánostól azt tudtam meg, hogy a régi vándorszínészek épp ezt a módot választották: ekhós-szekéren vitték motyójukat, kosztümöket, a díszletet egyik fellépési helyről a másikra, a bakon is maguk a színészek ültek, tehát ugyanúgy a szakmájukhoz, művészetükhöz tartozott az ekhós-szekér, mint kőszínházas társaikhoz a súlyos színpadi függöny.
Az idei fesztiválon fellépett az egyébként Csallóközaranyosról származó, ám már Budapesten élő Molnár Gusztáv, a házigazda, az örsújfalusi ÉS?! Színház, Vasvárról az „Üss a hasadra”, a füleki MeseFigurák, a szintén örsújfalui ÉS mi?!, Márkóról a KamaraTehátRum, a körmendi KASZT, Rétéről a RÉVISZ Vidám Színpad, Rugonfalváról a Vadrózsák, valamint Pápáról a Szó és Kép Színpad. Utóbbi, mint már említettem, a légiós történeteiről ismert és szeretett Rejtő Jenő egyik bohózatát, A biztosíték című darabot vitte színre, kiváló hangulatot teremtve.
A szervezők beszélgetési lehetőséget is biztosítottak, két-három előadás után lehetőség nyílt eszmét cserélni, véleményt mondani, vagy csak átdumálni, kivel, mi történt az elmúlt egy év alatt. Mindehhez pedig a kultúrház udvarán agapéval készültek: meggyes és áfonyás sütik illatoztak, kínálták magukat, hozzá fekete, jó forrón. Bár végig nem tudtam maradni, az ott töltött időm igazi esszencia volt. Hazafelé még egy hamburger lecsúszott a Becsali Büfében – olcsó is volt meg finom is, hozzá Krušovice csapon – kívánni sem lehetne tartalmasabb szombat délutánt!
fotó: Kalmár Csaba
