1945. március 6. Hideg idő, még inkább tél, mintsem tavaszba forduló lenne az időjárás. A föld barnáját, az itt-ott előbúvó zöld aljnövényzetet még sok helyen portól, sártól, vértől szennyes hónyelvek borítják. Helyszín a Balaton, annak is déli és keleti része, érintve a Velencei-tavat is. Két hadsereg néz farkasszemet egymással: a német Wermacht, kiegészülve SS-egységekkel, valamint a magyar haderő ide vezényelt egységeivel és a szovjet hadsereg 2. és 3. Ukrán frontja. Szupertitkos hadművelet veszi kezdetét, melynek célja, hogy a felszabadító seregeket visszaszorítsák a Dunáig, ezáltal német fennhatóság alatt maradjanak a zalai olajmezők. Ember tervez...
Tavaly azzal a szomorkás hírrel kellett beszámolnom a Tavaszi ébredés hadműveletről, jobban mondva hadijátékról, melyet minden évben megrendeznek Kamocsán, az Oázis Kempingbe vezető töltésoldalban, hogy nem borzolta történelmi repülőgép a nézők hajkoronáját. Új év, új ember – tartja a mondás, és ha már így, hát nekem is kutya kötelességem újdonságról beszámolni: idén bizony volt ám hangzavar a légben és a térben egyaránt! Repülők húztak el a fejünk felett, engedték bombáikat az ellenre. Anyukák szorították tenyerüket az ez ellen hevesen tiltakozó gyermekeik fülére: még szép, az aprók mindent is a maga teljes egészében kívánnak át- és megélni.
Megannyi korabeli teherautó, katonai szállítójármű, tank, gépágyú, aknavető, nagy kaliberű ütegek, kézifegyverek, robbanások, füst, csatazaj. Hozzá természetesen korhű ruházat: a magyar katonákkal kiegészült német hadseregnél a Wermacht és az SS könyvekből, filmekből ismert egyenruhái, az ukrán csapatoknál pedig pufajka, usánka és halina.
Április 11-én, szombaton újra felidézték ugyanis katonai hagyományőrzők a Frühlingserwachen, azaz a Tavaszi ébredés elnevezésű hadműveletet. 1945 tavaszán már érezni lehetett, hogy a háború nem tarthat sokáig. A szovjet csapatok mind előrébb nyomultak: Magyarországot is igyekeztek felszabadítani (abba most ne menjünk bele, hogy kinek, mit jelent a „felszabadítás” fogalom), közben feltartóztathatatlanul törtek Berlin felé. A német haderő természetesen még próbálkozott: nem jött még el az ideje a fel- és megadásnak. Bíztak rátermettségükben, a meglepetés erejében, megmaradt technikájuk erőfölényében. Ezzel a hárommal nem is lett volna gond, viszont az ukránok halmozottan többen voltak, tartalékaik is szinte kimeríthetetlenek. Ezzel szemben a német hadsereg egyre fogyó munícióval és emberállománnyal küzdött. Tíz nap alatt eldőlt ennek az utolsó nagy fellángolásnak a sorsa: a német hadsereg védekezésre kellett, hogy berendezkedjen, az offenzívát leverték.
A hadijátéknak idén is több kísérőrendezvénye volt, és – a gyerekek, illetve az örök gyermek felnőttek nagy örömére – kipróbálhatóvá vált több korabeli haditechnikai berendezés is. Vásárolni is lehetett mindenféle military-felszerelést, na nem a háborúra várva, sokkal inkább a kerti munkákhoz vagy szereléshez a garázsban: a khaki olyan kiváló szín, amin a kis piszok nem piszok.
Ha minden háború úgy érne véget, mint a Kamocsán a Tavaszi ébredés: egy kis csetepaté után együtt söröznének, boroznának, beszélgetnének vagy heverésznének a szemben állók, sokkal boldogabb világot élhetnénk meg. Talán jövőre a radikálisok is meglátogathatnák az eseményt, és megtanulhatnák, hogyan kell okosan és megnyugtatóan intézni az ilyesmit.
fotó: Pézman Zoltán
