2026. 09. 27. vasárnap - Adalbert, Cyprián, Damián
Keresés
FRISS

Gidró Bonifác matematika-fizika nap a Selye János Gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnázium immár 33. alkalommal szervezte meg a Gidró Bonifácról elnevezett matematika-fizika napot, melyre 2026. szeptember 11-én az iskola aulájában került sor.

Az eseménysorozatot 1993-ban indította útjára dr. Ipóth Barnabás, iskolánk egykori igazgatója, valamint Oláh György, egykori matematikatanár. A rendezvényt Gidró Bonifác emlékének szentelték, aki a bencés gimnázium legendás matematika-fizika szakos tanára, akit 1921-ben nevezték ki a gimnázium igazgatójának – neki köszönhetjük, hogy a két világháború közötti időszakban a gimnázium megőrizte magyar jellegét. 

A rendezvényt Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója nyitottak meg és ismertette Gidró Bonifác életútját. A komáromi gimnázium több szempontból is egyik legnevesebb tanára 1869. augusztus 20-án született a Csík megyei Karcfalván. A messziről jött székely magyar sorsa fél évszázadon át összefonódott Komárommal és a város bencés gimnáziumával, ahol 1900-ban kezdte pályáját. 46 évig tartó működéséből 40 év jutott a komáromi gimnáziumnak, melynek 18 éven át igazgatója volt. A boldog béke éveiben, majd az első világháború időszakában tanította kedves tantárgyait: a matematikát és a fizikát. Tehetséges diákjai a matematikai pályázatok gyakori győztesei lettek. Kiváló tankönyveivel, lelkes magyarázataival kivívta tanítványai tiszteletét. 20 év oktatás után Mórocz Emiliántól veszi át az igazgatói funkciót; az iskola egyik legnehezebb, Trianont követő időszakában vállalta e nem könnyű tisztséget. Minden erőszak és nyomás ellenére megőrizte az intézetet színmagyarnak. 1939. szeptember 1-jén nyugalomba vonult; életműve, munkássága elismeréseként a kormány tanügyi főtanácsossá, Komárom városa díszpolgárává, a Szent Benedek-rend tihanyi apáttá nevezte ki. 1958. január 17-én Győrben hunyt el.
A rendezvénysorozat több mint harminc éve nagy sikernek örvend, az előadásokon minden évben közel 100 diák vesz részt. Az idei előadó Mgr. Bukor Benedek, iskolánk egykori diákja, jelenleg a Comenius Egyetem Matematika-Fizika-Informatika Karának PhD. hallgatója, aki „részekből Mindenséget” címen tartott előadást.

Gidró Bonifác matematika-fizika nap2026_Bukor Benedek díja.jpg
Bukor Benedek díja. Forrás: SJG

Bukor Benedeket, 2019-ben érettségizett egykori diákunkat 2025. november 25-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesítették. A Pro Scientia Aranyérem a Magyarországon egyetemi hallgatónak adható legrangosabb elismerés, melyet kétévente ítélnek oda 50 olyan hallgató számára, akik a tudományos diákköri tevékenységükben kiemelkedő eredményeket értek el, valamint a teljes hallgatói életpályájukat figyelembe véve kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Benedek a Selye János Gimnázium 2011-ben újonnan megnyíló nyolcéves gimnáziumának a diákja volt, aki 2019-ben, az érettségi után a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Karán folytatta a tanulmányait tudományos fizika szakon. 2022-ben államvizsgázott bakalár szinten, majd 2024-ben elméleti fizikából szerezte meg a magiszteri titulust. Jelenleg ugyanazon kar Elméleti Fizika Tanszékének a másodéves doktorandusza. 

Gidró Bonifác matematika-fizika nap2026_előadás címe.jpg
Forrás: SJG

A fiatal fizikus a publikációkként megjelent kutatási eredményeit különféle szemináriumok és nemzetközi konferenciák keretein belül adta elő többek között Budapesten, Belgrádban, Korfun és Marseille-ben. Az előadásaival már számos megmérettetésen sikerrel helytállt, melyek közül a legfontosabbak:

  • a Nyitrán és Komáromban megrendezett XVII., XVIII. és XIX. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciákon tagozati I. hely, valamint a konferencia fődíja

  • a Prágában megrendezett 13. Cseh-szlovák Fizikai Tudományos Diákkonferencia tagozati II. hely

  • a Veszprémben megrendezett 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia - Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció tagozati I. hely

  • a Pécsett megrendezett 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia - Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció tagozati II. és III. hely.

Bukor Benedek a Pro Scientia Aranyérmet az első szlovákiai egyetemen tanuló és kutató egyetemistaként vehette át.
fotó: SJG

hirdetes
hirdetes