Hogyan is fejezzem ki magam, hogy mindenki megértse a lényeget anélkül, hogy sértődések, esti telefonos zaklatások, tévinformáció terjesztésének kiáltása, akár névrontásból eredő feljelentések jussanak osztályrészemül? Nehéz dolog, mert a politika kicsit olyan, mint a kaméleon: mindig más színben tűnik fel, és ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta! De hátha igaz, hogy tényleg firkásznak születtem, ez pedig együtt jár némi eredendő pimaszsággal és vakmerőséggel. Legyen hát, nevezzük nevén a tényeket: alapiskoláknak álcázott pártok „vertek sátrat” a komáromi Anglia parkban, közvetlenül a törpés park előtt, hogy kulináris élvezetekre csábítsák a mennyei illatoktól a helyszínre érkező gyanútlanokat, mindezt az önkormányzati választások évében, 42 nappal a voksolás előtt! Állítólag versenyeztek: Komárom város díjáért meg egyéb elismerésekért szálltak harcba, de most akkor tényleg: csak nekem gyanús ez az egész? Jókai-bableves főzőverseny – na persze!
S hogy milyen pártok álcázták magukat az oktatásügy mindenképpen legfontosabb egységeinek, az alapismereteket biztosító, az önazonosságra, önálló gondolkodásra nevelő, a kreativitást fejlesztő, az álmokat álmodtató alapiskoláknak? A csülökpárt! A körömpárt! A kolbászpárt! A csipetkepárt! A lóbabpárt! A vajbabpárt! A fehérbabpárt! A tejfölös párt! Az ecetes párt! Mindegyik megannyi rajongóval, követővel és elvakult vitát-nem-tűrőkkel. Gyanúm tetőfokára hágott, mikor visszagondoltam egy pompás cikkre, ami a Magyar Konyha magazinban jelent meg Vinkó József tollából, összefoglalva Jókai Mór saját gondolatait, ami a bableves (babcsuszpájz) mibenlétét illeti, A kőszívű ember fiai című klasszikusában:
„Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány. – Hát görögolvasó – felel Pál úr karakán flegmával. – Az jó lehet, s mi főtt bele? – Angyalbakancs.”
Az írózseni pedig meg is magyarázza: a jó bableveshez akkora nagy szemű paszuly kell, mint a „görög szerzetesek rózsafüzérje”, a füstölt disznóláb meg formára olyan, mint „az angyalok lábbelije”.
Merthogy az eredeti leírástól különböztek ám a készülő étkek, és ezen eltérésben nemcsak az alapiskolák jeleskedtek, hanem a többi versenycsapat is, akik beálltak a sorba, hogy – állításuk szerint – megalkossák a tökéletes Jókai-bablevest! Már-már szólásra, vitára, akár parázs veszekedésre nyílt a szám, amikor eszembe jutott még egy aprócska mondatocska a fentebb már említett Vinkó-cikkből, ami a tipikus „Jókaist” mutatja: „A választ nem szeretném elkapkodni.” Közel lopakodtam Komárom város polgármesteréhez, Keszegh Bélához, aki a Jókai-bablevesről faggatta a szakmai zsűrit, de – bármennyire kagylóztam is – nem lettem okosabb az elhangzottaktól: „ahány ház, annyi szokás!”
Nos, hajlandó vagyok élni a gyanúperrel, hogy hajlamos vagyok bizonyos dolgokat túlgondolni, és minden sötét sarokban ügynököket látni. De okos gyerek vagyok, alkalmazkodóképes is, így háttérbe tettem a gyanúm. Beszéljünk világosan, tényszerűen: Jókai-bableves főzőverseny volt, a tavalyi Jókai-bicentenárium sikerén felbuzdulva újfent Komáromban, az Anglia parkban. Az eseményre tíz csapat nevezett: komáromi magyar- és szlovák tanítási nyelvű alapiskolák, a Függetlenek 4KN képviselő-jelölt csapata, a Dél-Komáromi Képviselők Csapata, az Egressy Béni VMK, a KN Smart, valamint a KOMVaK teamje. És azt is hajlandó vagyok elismerni, hogy maga a gasztronómiai verseny fantasztikus volt! Sok hasonló főzőversenyen voltam már idén, és az egyik, ami a legjobban tetszett, az a gyújtós darabolásának hangja, a tűzifa égésének illata volt, és a belőle áradó füst, ami a Duna-parti tábortüzek emlékét idézte. Itt nem volt gázpalackos rásegítés!
S hogy mi volt a menü? Hogy idézzem a klasszikust: „a választ nem szeretném elkapkodni”, tehát simán azt állítani, hogy Jókai-bableves, mert hát ez volt a versenykiírás, jócskán elmaradna a valóságtól. Mert volt itt, kérem, a példának okáért Legényes Jókai-bableves gazdagon: füstölt csülökkel és tündérbabbal, a menükártya tanúsága szerint „ahogy Jókai is szerette volna”. Kínáltak hozzá kovászos parasztkenyeret, kerti zöldeket meg házi tejfelt, mindezt Egri Bikavérrel lekísérve. Máshol mesterien és a szemet is gyönyörködtetően elkészített falatka-hidegtál, ropogós házi kenyér konfitált fokhagymával, rozmaringgal és aszalt paradicsommal, házi aranyló zsírral kent cipó lilahagymával, meleg lepény vajjal, házi lekvárral és mákkal, megint máshol kecskeméti karikás bélest is sütöttek, gondolván a zsűri figyelmének felkeltésére.
„Nagy szemű tarkababból, füstölt csülökkel és füstölt csonttal – én így szeretem. Csipetke? Nem kell: nálam a kevesebb több!”
– árulta el saját kedvenc Jókai-bablevesének összetevőit Varga Tamás, Komárom város alpolgármestere, egyben a zsűri egyetlen tagja, aki főállásban nem séfként dolgozik. Azért fontos megemlíteni, hogy főállásban nem, mert akik Tamást ismerik és követik a facebookon, tudhatják, hogy nagy gurmán, pompás fantáziával és kreativitással megáldva. Játszótere a konyha, kedvtelése az alapanyagokkal, ételekkel való művészkedés.
„Nem biztos, hogy attól lesz autentikus a Jókai-bableves, hogy levéltárakban, irodalmi feljegyzésekben kikutatjuk, miként is készítette Róza asszony annak idején, Balatonfüreden, Jókai Mór eme kedves ételét. Hiszen autentikussá magától a készítőjétől is válhat, elég csak az interneten is fellelhető receptek jelentős részére gondolni, például, amikor olyan jön szembe, hogy Jókai-bableves, ahogyan Teca szereti. Korhű? Nem biztos. Autentikus? Egészen biztos”
– tette hozzá Szerencse Zolán, a Fabrica 22 séfje, miközben a főzőcsapatok meglátogatása után visszatértek az ítészek sátrába, ahová már szállingóztak az elkészült versenyművek. Tálalásuk legalább annyi kreativitásról tett tanúbizonyságot, mint a gazdag menü összeállítása: bármelyik menő étteremben megállták volna a helyüket. Végignéztem az ételeken, és hirtelen beugrott Bede Róbert, a Paprika TV séfjének figyelmeztetése, amit még akkor osztott meg más főzőcsapatokkal, amikor az egyik évben a Kamocsai Gasztrofeszten zsűrizett. Elmondta, hogy bár hatalmas rajongója a tejfölnek (ettől jobban már csak a jó magyar rögös túrót szereti), versenyételeknél nem szabad rátenni a forró fogásra, hiszen a tejföl ilyenkor – savassága miatt – képes kicsapódni, esztétikailag és textúrájában is rontva az összhatást. Érdemes inkább kis tálkában mellé tálalni, bár a zsűri úgyis inkább a konkrét ételt igyekszik kóstolni, nem a feltétet.
A 2026-os Jókai-bableves főzőverseny győztese a Határőr Utcai Alapiskola lett, második helyen végzett az Eötvös Utcai Alapiskola bandája, azaz az Eötvös Konyhatündéreinek Csipet-Csapata, harmadikon pedig – pontszámbeli holtversenyben – a Klapka György Alapiskola Ízőrzői, valamint a Rozmarínka, azaz a Rozmaring Utcai Alapiskola. A verseny végére aztán csak összeálltak, összefogództak, akár össze is ölelkeztek az egyes pártok. Tudják: a csülkösök, a körmösök, a lóbabosak meg a vajbabosak, a csipetkések, a kolbászosak, a tejfölösek. Étkeiket már nagy egyetértésben, egymás előtt fejet hajtva, kiváló hangulatban költötték el. Hát, ilyen is lehet a politika, csak finoman kell csinálni.
fotó: Kalmár Csaba
