Tegnap beszámoltunk a komáromi Kultúrpalota felújítási munkálatainak befejezéséről, illetve az épület bejárásáról. Mivel a palota, illetve a benne helyet kapott Duna Menti Múzeum is ezer szállal kötődik a kétszáz éve február 18-án született Jókai Mórhoz, az esemény egyfajta előfutárja volt annak a rendkívül gazdag programsorozatnak, ami az író szülővárosában jellemzi a Jókai-emlékévet.

Észre sem lehetett venni, hogy kedd van és nem hétvége, odakint fagypont alatti hőmérséklettel. Komárom első számú hírességének, a reformkorban valóságos celebnek számító Jókai Mórra tömegek gyűltek emlékezni. A Király püspök utcán megkoszorúzták a az emléktáblát, mely az egykori szülői ház helyén épült ingatlan falán került elhelyezésre. Ünnepi beszédet mondott Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, valamint Keszegh Béla, Észak- és Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere.
Az ünnepség ezután a komáromi református templomban folytatódott. A Jókai család padját – ahol a vasárnapi istentiszteletek alatt a Dráfi család szokott helyet foglalni – most nemzeti színű szalaggal fonták körbe. Üdítő színfolt volt a szinte teljesen megtelt templom. Kár, hogy legalább egy zsoltárt az énekeskönyvből nem énekeltünk el: milyen szépen szólt volna a megannyi komáromi torokból!
Száz évvel ezelőtt, az 1925-ös centenárium alkalmával dr. Szíjj Ferenc, Komárom város akkori polgármestere (az őt ábrázoló restaurált festmény most először, pont a tegnapi naptól tekinthető meg a Duna Menti Múzeum Jókairól szóló kiállításában) mondott ünnepi beszédet. Most ezt a tisztséget Keszegh Margit töltötte be. Őt követte Fazekas László emeritus püspök, a komáromi református gyülekezet lelkipásztora.
„Hát nem Isten az, aki az életet missziónak adta?!”
– idézett Jókaitól a tiszteletes, majd emlékeztetett, 1812-ben a református templom falai között kötöttek házasságot Jókai Mór szülei. A gyermek Móricot is ott keresztelték, ott nevelkedett, és szívta magába szülei puritán református hitét.
„Áldjuk a gondviselést, hogy nekünk adta Jókai Mórt!”
– ezekkel a szavakkal nyitotta beszédét Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvésért felelős miniszterelnöki főtanácsadó, aki elfogadta a szervezők meghívását az emlékév megnyitójára. Szili szólt a református templom megépítéséről is. Elmondta, hogy annak idején a komáromi szekeresgazdák levágták nagy értékű ezüst gombjaikat és láncaikat, azokat ajánlva fel az építés költségeit térítendő. Szólt Jókai Mór politikai és újságírói pályafutásáról is.
„Van valami különlegesség ebben a csallóközi levegőben, hiszen a magyar nemzet oly sok kiválósága származik innen! Engedjék meg, hogy szavaimat egy idézettel zárjam, melyet a nagy írótól kölcsönöztem, és melyet párthovatartozástól függetlenül üzenek minden magyar honfitársamnak. A mennyországért sem szabad elárulni Magyarországot!”
A megnyitó ünnepségen beszédet tartott Vincze Máté helyettes államtitkár is. A műsort a Jókai Mór Alapiskola és az Egressy Béni VMK közös gyermekkórusának komáromi dalai, Majer Jázmin szavalata, Lakatos Róbert brácsajátéka és a Concordia vegyes kar fellépése színesítette.
Jókai-kultusz és az író emlékezete címmel nyílt plakát- és relikvia kiállítás az emlékév nyitónapján a Duna Menti Múzeum Zichy-palotai kiállítóterében. Porpáczi Zoltán, a plakátok alkotója elmondta, Jókai Mór örök érvényű mondatait fanyar humorral itatta át, ezáltal vizuális párbeszédet folytatott az íróval, illetve a plakátok által a látogatókkal is.
A kiállítás kurátora, Szabó Csekei Tímea hangoztatta, olyan relikviák is kiállításra kerültek az emlékév kapcsán, amik közül sokat eddig nem láthatott a nagyérdemű. Példaként említett dokumentumokat Jókai tulipános ládájából, a tiszteletére rendezett bál kitűzőjét, utazó tolltartóját és sétapálcáját, valamint Somorjai Gábor útinaplóját. Somorjai együtt utazott több ízben Jókaival, közös élményeiket írta meg. A művészettörténész szinte mesét szőtt Komárom pompás írójának életéből, élvezet volt hallgatni szavait, és keresgélni a kiállításban az általa említett tárgyakat.

A nyitó nap záró eseménye Jókai Mór szobrának megkoszorúzása volt. A Jókai-emlékév szombaton folytatódik, amikor szimpózium keretében több neves szakember előadását hallgathatjuk meg, akik Jókai életével, munkásságával foglalkoztak.
fotó: Kalmár Csaba