2025. 03. 25. kedd - Irén, Marián
Keresés
FRISS

Három a magyar

„A népzene a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene.” Az idézet Bartók Bélától származik, aki nemcsak értette és érezte is a zenét, hanem ritmusok és dallamok képezték véráramaiban a vérplazmákat. Szakértő volt és tudós, igazi virtuóz. Hiába vallom én szózsonglőrnek magam: megfogalmazni szebben, érzékletesebben a népzenét – nem tudom. Ösztönember vagyok: eltitkolt tánclépésekkel, dobolással, tapsolással élvezem a ritmust. Meg könnyekkel – bevallom: néha megríkatnak a kedvesként szeretett, dédelgetett hangszerek.

Harmadik alkalommal szervezi meg az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, együttműködve a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia szervezettel, valamint a Figur Polgári Társulással a Felvidéki Népzenész-találkozót. Az esemény fő szervezője, Hanusz Zoltán elmondta, ismét különlegességek, ínyencségek várják a műértő közönséget.

DSC08609.jpg

„Idén 20 éves a párkányi Varjos zenekar, pénteken, a Révben az ő koncertjükkel veszi kezdetét a kétnapos rendezvény. Utánuk Lakatos Róbert és zenekara lép színpadra egy igazán különleges koncerttel, mely először Bicskén, a Lajtha Házban volt hallható.”

A koncert műsorát Lajtha László népzenekutató és zeneszerző gyűjtései ihlették. Az est során autentikus népzenei dallamok csendülnek fel, amelyeket Lakatos Róbert saját zenei elképzeléseivel ötvözött. A programban helyet kapnak Lajtha soproni, balassagyarmati és széki gyűjtéseinek átdolgozásai is. Az előadás vendége Agócs Gergely lesz.

DSC05024.jpg

Az első nap táncházzal zárul, ennek szintén a Rév ad otthont. Kukacoskodom kissé, mikor felteszem a kérdést: mit csinálnak a népzenészek a táncházban? Táncra perdülnek, vagy esetleg alkalom szüli a bandát?

„Az utóbbi. Az elmúlt két évben ugyanaz volt a helyzet: a táncházban megjelentek a találkozón résztvevő népzenészek, többen hozták magukkal a hangszereiket. Az ilyen alkalmak kitűnő lehetőséget biztosítanak a spontán örömzenének”

– tudom meg Hanusz Zoltántól, aki több zenekarban jelenik majd meg idén is nagybőgővel vagy brácsával. Az idei találkozón a Vág-Garam köze népzenéje kerül a figyelem középpontjába. Ez a régió rendkívül gazdag és sokszínű népzenei hagyománnyal büszkélkedhet. Dr. Agócs Gergely előadásában nemcsak a térség népzenéjét mutatja be, hanem magát a tájegységet is, betekintést nyújtva annak kultúrájába és hagyományaiba. 

DSC04886.jpg

A III. Felvidéki Népzenész-találkozó vendége lesz Kása Béla – a „táncházmozgalom szeme”, akinek a fotóit már megcsodálhatta a VMK közönsége, a ház második emeletén. Az Utolsó óra program zenészeiről készült képeit mutatja be, s az esemény részeként egy kötetlen beszélgetésre is sor kerül a fotóművésszel. 


Február 1-jén este, az ünnepélyes gálaműsor keretében 18 népzenei együttes vagy szólista lép fel, melynek csúcspontja a közel 80 zenész közös játéka lesz. Az elmúlt években megkedvelt és megismert zenészek mellett idén új fellépők is színpadra lépnek, mint például a Bendő zenekar, a Kaptza és Csiba Júlia. A találkozót táncház zárja a VMK-ban.


A rendezvény, melynek időpontja január 31. – február 1., a KultMinor támogatásával valósul meg, helyszíne az Egressy Béni VMK, illetve a Rév – Magyar Kultúra Háza.

fotó: Csicsmann Róbert

hirdetes
hirdetes