Nem tudom elképzelni, hogy valaha is „Csóka úrként” szólítsam meg, még akkor sem, ha történetesen öt-tíz év múlva találkozunk, és elegyedünk beszédbe. Számomra mindig Polgármester Úr lesz, és hiszem, e téren százak osztoznak majd velem hozzáállásomban. Harminckét éven át szolgálta vezetőként a falut. Megjegyezte, az utolsó időszakokban már érezte, sok ez, túl sok, ám most, hogy az október végi önkormányzati választásokon nem jelöltette magát, és új polgármestert választott a község, még kicsit zavartan ismerkedik ezzel helyzettel. „Szokni kell” – jegyzi meg, majd mosolyogva hozzáteszi, nem a kerítésen könyöklő, az utcát fáradt tekintettel szemlélő nyugdíjas lesz. Az nem az ő asztala. Szőlőt telepített, bort és párlatokat készít. Egész éves munkát, odafigyelést, felelősséget igénylő életvitel. Amilyen a faluvezetés is volt. Csóka Lajossal, Nagykeszi volt polgármesterével, aki harminckét éven át töltötte be e tisztséget, múltidéző, kalandos időutazáson vettünk részt.
„Öt évvel voltunk a rendszerváltozás után: nagyon gyerekcipőben járt akkor még az önkormányzatiság, hiszen azt megelőzően évtizedeken keresztül teljesen más berendezkedés volt, más irányvonalakkal. Amikor 1994-ben megválasztottak polgármesternek, számos olyan problémával kellett szembesülnöm, ami szinte gátolta, de mindenképpen megnehezítette az előre haladást. Például az épület, ahol most vagyunk, ami immáron otthont ad az önkormányzati hivatalnak és a postának, nem a falu tulajdonában volt, ahogyan a kultúrház, az iskola sem. Jelentős volt a szegénység: nemcsak Nagykeszire volt ez ez jellemző, hanem az egész járásra, az egész országra. Ha a járási hivatalból valamilyen nyomtatványt akartunk kérni, vinnünk kellett magunkkal üres nyomtatópapírt, hogy legyen, amire elkészítik. Ha szükségünk volt arra, hogy a rendőrök kijöjjenek a faluba, meg kellett tankolni a járművüket. Polgármesterségem első idejében Nagykeszin több mint 40%-os volt a munkanélküliség: reggelente a hivatal előtt ácsorgott félszáz falubeli – helyi munkákat tudtunk számukra biztosítani, viszont mindenhez otthonról kellett hozniuk a saját eszközeiket, legyen szó utcaseprésről vagy mezőgazdasági munkákról. A szomszéd településekkel karöltve igyekeztünk megoldásokat találni, és bizony sokszor előfordult, hogy egymás hibáiból tanulhattunk csak. Mivel éreztük, mennyire nagy és meghatározó az egymásra utaltságunk, létrehoztuk az Alsó-Csallóközi Városok és Falvak Társulását – harminc éven át voltam az elnöke, és igazi sikertörténetként könyvelhetjük el a benne lévő települések együttműködését. Manapság már sokkal egyszerűbb az önkormányzatiság, hiszen az alapok le vannak fektetve, a sémák meg vannak rajzolva, a törvények és szabályok behatárolják, mondhatni terelgetik a folyamatokat. Annak idején nekünk magunknak kellett a gesztenyék kikaparnunk”
– emlékezett vissza Csóka Lajos, Nagykeszi csúcstartó polgármestere a kezdeti időkre, illetve válaszolt a múlt és jelen összehasonlítását célzó kérdésemre. Nem tősgyökeres keszi: Tanyról származik, benősült a faluba, ahol aztán vállalkozni kezdett, ismerkedett a helyiekkel. Azt mondja, egyrészt kihívásként tekintett a polgármesterségre – ez volt az egyik mozgatórugó, hogy megmérettesse magát az újkori választásokon, másrészt elődjével való beszélgetéseiből kitűnt, hogy lehetőségek igen is lennének, csak hiányzott az akarat, hogy mindezeket kiaknázzák. Csóka Lajosban égett a tettvágy. Édesapja Tanyon egykor a Helyi Nemzeti Bizottság (MNV) elnöke volt, úgyhogy a hivatali munka magva sem volt ismeretlen számára. Az azonban – természetesen – eszébe nem jutott volna akkoriban, hogy a faluvezetői posztot aztán több mint három évtizeden keresztül fogja betölteni.
„Amikor 1994-ben megválasztottak, keserűen kellett tapasztalnom, hogy a környékbeli falvak sokkal előrébb állnak a gázművesítéssel, mint Nagykeszi. A hátrányt le kellett dolgoznom, és annak idején kifejezetten nagy sikernek könyveltem el, hogy dinamikus hozzáállással – bár sok munkát, utánajárást kívánt – ez rövid időn belül sikerült is. Mesélek továbbá a zólyomi Agrostav egykori lerakatáról, ami a faluban volt: a cég megszűnésekor a telepet kiürítették. Hatalmas problémát jelentett, hogy bár az épületek rendezve voltak, a teleknek volt vagy 70-80 tulajdonosa is egyszerre, így nem lehetett új beruházót keresni vagy találni, hiszen a bizonytalanba senki sem ugrik bele. Éveken át tartott a területi rendezés, de végül sikerült pontot tenni az ügy végére úgy, hogy a vagyon sem került széthordásra, ráadásul az ott működő új vállalkozó közel száz helyinek biztosított munkát, megélhetést.
Szinte a semmiből sikerült a faluban felépítenünk egy kápolnát. Büszke vagyok a sportöltöző épületére is. Csupán a lebetonozott alap volt kész, amikor hozzáláttunk, hogy felhúzzuk rá az ingatlant. Mivel szinte csak saját forrásokból dolgoztunk, a tetőzetre már nem maradt költségvetési tétel. Minden követ megmozgattam, mindent feltérképeztem, kopogtattam, hivatalokba jártam, így találtam rá az akkor éppen induló Lakásépítési Alapra. Velük együttműködve beterveztünk két lakást a sportöltöző tetőterébe – ezzel a kombinációval sikerült befejeznünk és átadnunk az épületet. A Lakásalappal aztán továbbra is jó kapcsolatot ápoltam: a környéken Nagykeszin épültek fel az első bérlakások: több mint ötven, most is vannak feliratkozások”
– mesélt Nagykeszi leköszönő első embere – nagy vonalakban – azokról az eredményekről, melyekre a legbüszkébb. Szóba került a Reménység otthon is: először még Bátorkeszin találkozott a Szőcs házaspárral, akik a szenvedélybetegek gyógyítására és a társadalomba való visszatérésükre tették fel életüket, munkásságukat. Az otthon új otthont keresett magának, Nagykeszi polgármestere pedig invitálta őket a faluba. A helyiek először kétkedve, talán félelemmel fogadták a gyógyulás alatt lévőket: nem elítélendő, hiszen az alkohol-, kábítószer- vagy éppen szerencsejáték függők nem keltenek jó benyomást. Ám szerves részei lettek a községnek, kiválóan gazdálkodnak, így az egykori majorság területén kívül már a szántóérpusztai (Okánikovo) iskola épületét is használják – itt van a női részleg, tervezik annak megvásárlását is a nagykeszi önkormányzattól.
„Egészen rendhagyó módon kerültem kapcsolatba az úgynevezett nagy politikával, annak idején még a Magyar Polgári Párttal. Az akkori vezetésből páran épp Nagykeszin tartottak találkozót, és szükségük volt egy sofőrre – vállalkoztam rá. Figyeltem minden szóra, és meg kell mondjam, megtetszett, elsősorban a politika lendülete. Egy idő után már természetesen nem csak sofőrként voltam jelen, hanem meghatározó szerepet vállaltam. De meg kell mondjam, így, sok év távlatából, tapasztalatokkal a hátam mögött, ha újra kezdhetném, életem ezen szakaszát vagy fejezeteit kihagynám. Beláttam, hogy igazából nem is nekem való a nagy politika. Itt voltam én jó helyen, Nagykeszin, ahol mindennapi kapcsolatban vagyok a falusiakkal, ahol kézzelfoghatóak az intézkedések. Itt a szavakon túl a tetteknek van igazán súlya.”
Az interjút az önkormányzati hivatal épületében található polgármesteri irodában készítettük. Kicsi helyiség, nem hivalkodó: munkára lett tervezve. Rövid időn belül – a dokumentációval együtt – Csóka Lajos átadja ezt is utódjának, Ferusz Renátának, aki eddig alpolgármesterként szolgálta a falut. S bár biztosan szinte mindennapos lesz a nosztalgia, unatkozni nem fog. Telepített ötszáz szőlőtövet: pölöskei- és sárga muskotályt. Előbbiből párlatot, utóbbiból nemes bort készít. Nem a konvenció embere, hiszen a fáma úgy tartja, a Csallóköz nem éppen szőlő-, illetve bortermő vidék. „Pedig de” – kontráz interjúalanyom. Szereti a természetet, ha nem otthon tesz-vesz, akkor a Duna-part a célállomása. S hogy mit üzen az utána következőnek?
„Maradjon nyitott, álljon két lábbal a valóság talaján, és lehetőleg ne 32 évre tervezzen!”
fotó: Kalmár Csaba
