„Igazi frankó csávó volt! Ne feledjük, hogy még 76 évesen is becsajozott, pedig az egész környezete rossz szemmel nézte a duhajkodását! Hogy mi kellett ehhez? Bátorság, virtus és egy korral sem halványuló virgonc hozzáállás. Úgy is mondhatjuk, a maga korában ő volt a heti Netflix sztár. Mert celeb volt, ez kétségtelen! A nők rajongtak érte, kortársai irigyelték. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat kapott, teljesen kimerítette a mai értelembe vett világsztár fogalmát. Kreatív volt, sokoldalú. Igazi nyelvművelő, aki sok új kifejezést hozott édes anyanyelvünkbe. Írói nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyik regénye, a Sárga rózsa Kínában ma is kötelező olvasmány” – Keszegh Béla, Komárom város polgármestere a mai fiatal generációk ingerküszöbét is elérő bűvszavakkal ismertette sajtótájékoztatóján a Jókai 200 emlékév legfőbb személyiségét, a 200 éve, február 18-án Komáromban született Jókai Mórt.
A sajtótájékoztatót a város első embere több intézmény vezetőjével együtt tartotta. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési Egyesület vezetője elmondta, a várostól a központi rendezvények megszervezésére és lebonyolítására 20 ezer eurót kaptak. Tájékoztatott az emlékév kezdő napjáról, melyet az író születésnapjára időzítettek. A szülői házon lévő emléktáblát, valamint a Kultúrpalota előtti Jókai szobrot is megkoszorúzzák. Istentisztelet lesz a református templomban, ahová annak idején maga Jókai Mór is járt. Ezt követően a város összes templomának harangjai egyszerre szólalnak meg. Lesz szimpózium is Komáromban, illetve előadások Pozsonyban. A jelenleg már fellelhető emlékhelyek és -táblák felfrissülnek. A Jókai utca névtábláját dombornyomatú tűzzománcra cserélik, és Čech Gábor szobrászművésszel együttműködve miniszobrok készülnek majd. Ezeket egy térkép segítségével lehet megtalálni, miután bebarangoltuk Komáromot. Lesznek útfelületbe rejtett üzenetek is: magyarul és szlovákul, hiszen az író minden nemzetiséghez szólt. A már elkészült kültéri kiállítás a Kultúrpalota előtt lesz installálva.
„Ugyan nem ősbemutató lesz, mivel egy amatőr színjátszó társulat már egyszer bemutatta Komáromban, mégis kifejezetten ezt a darabot választotta a Komáromi Jókai Színház társulata is. A Jókai 200 emlékév kapcsán bemutatjuk Jókai Mór egyik híres regényének, Az elátkozott családnak a színpadi adaptációját – melyet Varga Emese jegyez. A darab üzenete, hogy becsüljük meg a békét, és a békében oly természetesnek tűnő emberi kapcsolatainkat. A színház ezenkívül egy iskolásoknak szóló kvízzel is készül”
– tudósította az újságírókat Gaál Tamás, színidirektor. Paterka Pál, a Duna Menti Múzeum igazgatója emlékeztetett, a Kultúrpalota épp felújítási munkálatokon esik át, így februárban még zárva tart. Hozzátette, a Jókai emlékkiállítás a Zichy-palotában megtekinthető. Ezt a tárlatot is felújítják majd, és ékköve lesz a rekonstruált főépületnek. Nec arte, nec marte címmel történelmi vetélkedőt szerveznek iskolásoknak, melynek fő témája természetesen Jókai Mór lesz. Egy Porpáczy Zoltán plakátkiállítás is várja majd a nagyérdeműt.
„Március 13-án a Beliczay kamarazenekar ad koncertet, repertoárjában Liszt, Haydn és Schubert művekkel. Liszt Ferenc jó barátságot ápolt Jókai Mórral, az Egressy Béni VMK ezzel az előadással kezdi meg az egész éves Jókai-emlékezetet. Az immár hagyományos Jazzpiknikbe idén szervezőként beszáll a 3 folyó völgye társulás is, akik jóvoltából food track show érkezik a piknik idejére Komáromba. Az utcai séfek pedig Jókai kedves ételeit is kínálni fogják. Novemberben Liszt Ferenc-estet szervezünk, melyen Gaál Tamás a Holt költő szerelme című művet adja majd elő, valamint megelevenedik Jókai egyik kedves rövid regénye, a Cigánybáró is. Lesz egy különálló produkciónk is, mely a Komáromi sétatéren címet viseli. Régi komáromi cigányzenész dinasztiákat mutatunk be, korabeli zenei kísérettel és gasztronómiai fogásokkal”
– mutatta be a városi művelődési központ tervét annak igazgatója, Lakatos Róbert.
„Az És polgári társulás, valamint az És Színház február 18-án Irodalmi Kommandót indít útnak a városban: Jókairól szóló novellákat, anekdotákat szavalnak majd a belváros éttermeiben, üzleteiben, szolgáltatásokat nyújtó tereiben. Ezenkívül készülünk egy képnaptárral is, mely tartalmazni fogja az emlékév programjait, hivatkozásokkal együtt. Gasztronómiai vonalon is szervezkedünk: elkészítjük Jókai Mór 4 kedvenc ételét, és mellékelünk majd hozzá egy kis receptkönyvet is”
– tudtuk meg Szabó Csillától, az És Színház vezetőjétől.
Fabó Mária, a Szinnyei József Könyvtár igazgatónője vázolta, hogy Jókai regényekből készült kiállítást szerveznek. Lesznek podcast előadások is, heti egyszer az íróval foglalkozva. Állandó TikTok megjelenéssel is számolhat a közönség. A Vasmacska filmklubon belül Jókai filmklubot hirdetnek, levetítve az író regényeiből készült adaptációkat. Észak- és Dél-komáromi alap- és középiskolások számára Az aranyember képregény alapján kvízt szerveznek, együttműködve a Dél-komáromi Jókai Mór Könyvtárral. Lesz őszi fesztivál is Bősze Ádámmal és Cserna Szabó Andrással, karikatúra-pályázat és Jókai-séták. Márciusban az Irodalom határok nélkül rendezvény keretén belül Lackfi János is Komáromba látogat.
A rendkívül gazdag programsorozatot kiegészíti még az erődben berendezett szabadulószoba is. Bott Frigyes helyi borász elkészíti a Jókai bort, mely egy hármas vörös cuvée lesz: kadarkából, csókából és kékfrankosból. Az édesszájúaknak is kedvez a város: Jókai csokoládé is napvilágot lát majd az emlékév kapcsán. Lesz akvarell szimpózium, és a 22 Médiacsapat, valamint a Komáromi Jókai Színház színészei jóvoltából, a mesterséges intelligencia segítségével megszólal majd maga az író is.
fotó: kcs