Öt vendéggel gyarapodott a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont óvodájának népes serege péntek délelőtt, amikor az időjárás odakint igencsak nem a tavaszi arcát mutatta kellemetlen esőjével és hűvös, erős szelével; odabent azonban langymeleg volt meg határozottan vidám gyermekzsivaj. De hogy visszatérjek az öt szívesen látott érkezőre: Karát Eszter, aki énekkel meg játékkal jött, Fekete Krisztián, aki szintén megrezegtette kiváló hangszálait, mellette pedig mozgásra ösztönző dallamokat csalogatott elő hangszeréből, a cimbalomból. Őket kísérte három kisasszony: Sári, az Erdélyből származó székely leányzó, Rozi az Alföldről és Mariska, aki felvidéki palóc kislány. Utóbbi három egy régi, kemény fedeles bőröndből bújt elő. Az első kettő pedig régi ismerős már a gútai ovisok körében: az Eszterhéj Zenekar.
S hogy mi az Eszterhéj? A szó jelentése a magyar tájnyelvben a tető vagy eresz alatti hely, ahol a fecskék is fészkelnek – Karát Eszter szerint ez a védett madárka immáron totemállatukká vált, oly sokszor költöztek férjével, alkotópárjával: Krisztiánnal az elmúlt években. A zenekar névválasztása tudatos volt: küldetésük, hogy egy tető alá hozzák a Kárpát-medence sokféleségét a művészeti nevelés eszközeivel – a zenét, a képzőművészetet, az irodalmat és a néphagyományokat. Az Eszterhéj mindemellett komplex, művészeti neveléssel foglalkozó projekt, magába foglal gyermekkoncerteket, anyanyelvi fejlesztő- és képzőművészet alkotó foglalkozásokat.
A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont ovisai örömmel üdvözölték ismét az előadókat, akik most tavaszi tematikával érkeztek. Madárhangokat tanultak az apróságok, megismerték, megtapogatták a kenderkócot és a belőle készült, százéves vásznat is. Hogy mégis hogyan készült nagyanyáik vagy talán inkább dédanyáik korában ez az erős, ellenálló, sok ruhaneműnek alapanyagul szolgáló textilféle, azt Eszter és Krisztián egy gömöri történettel mesélte el.
Képzeljék: a krasznahorkai vár ifjú királya, miközben járta uradalmát, találkozott egy meseszép lánnyal, akiről azt gondolta, nagyon szeret fonni, szőni, így elvitte magához a várba, ahol egy hatalmas terem csordultig volt kenderrel. Megbúsult a lányka – a Mariska, tudják, a bőröndből előbújt felvidéki palóc kisasszony, mert bizony neki e munkához egyáltalán nem fűlt a foga. Szerencséjére azonban három csúf, de nagyon szívélyes banya a segítségére sietett, így teljesült a király minden kívánsága, végül még Mariskával is frigyre lépett.
Az interaktív előadás során a gyerekek nemcsak tanultak, hanem szerepeltek is. Utólag – fél füllel – hallottam, ahogyan az egyes szerepeket bevállalók kicsiny társai dicsérték egymást, mondván, milyen jó kis banyák voltak! S hogy mit tanultak? Magyar tájegységeket a Kárpát-medencében. Népviseleteket: színeket és formákat. Népi mesterségeket. Hangutánzást. Zenei hangok felismerését. Ritmust és az arra való mozdulatokat. És persze sok-sok kedvességet, emberi jó tulajdonságot.
fotó: Kalmár Csaba
