A (húsvéti) kalácsszentelés hagyománya a 10-11. századig nyúlik vissza, és mind a mai napig vannak térségek, ahol bevett (talán az is elmondható, hogy kitörölhetetlen!) szokás. Húsvétvasárnap kora reggel kosárba pakolták a tojást – az újjászületés szimbóluma, a sonkát – a hús visszatérése a nagyböjt után, a bort, a tormát – Jézus szenvedésének jelképe, illetve a kalácsot, mely a bőséget, a hálát és az ünnepi asztalt jelenti a liturgiában. Tájegységenként eltérő kalácsot pakoltak a háziasszonyok: az édes fonott kalácstól a tepertősön át egészen a paprikás kattancsig.
Miről olvashatnak a cikkben?
Modern népmese százéves múlttal
Gasztronómiai kincs és a termelői piac
A Csallóközben a paprika jött, látott és kalácsba bújt
Ízkavalkád kemencében, szabad tűzön
Modern népmese százéves múlttal
Nemcsak a hitélet foglalkozik azonban a kaláccsal, ezzel a testi és lelki táplálékkal, mely a mindenkori menyasszonyok bársonyos tenyerén a gazdagságot szimbolizálja. Formáját és ízeit tekintve színes, mint a szivárvány: édes meg sós, töltött vagy egynemű, fonott, kerek, kereszt alakú. Teljesen természetes, hogy megjelenik néphagyományainkban is: népdalban, népmesében egyaránt. Benedek Elek A macska című rövidke meséjének tanulsága, hogy a kalács pontosan egy olyan étel, amit meg szokás, sőt meg kell osztani másokkal. Ellenkező esetben még az is előfordulhat, hogy az ördög jár jól. Más mesékben a szíves vendégvárás, vendéglátás szimbólumaként találkozni vele. Most én is egy ilyen népmesét osztok meg. Nem lesznek benne szegénylegények vagy királykisasszonyok. Macskák és ördögök sem. De lesz benne egy közösség, Isten gyermekei: fiatalok, idősebbek, tapasztaltak és rácsodálkozók. Szó lesz a tudományról a kisujjban, és a nagyszülők, dédszülők praktikáiról, Jókai Mórról és egy sebészorvos gyermeki emlékeiről. Tartsanak velem Gútára: szitáljuk együtt a lisztet, kenjük gazdagon a kacsazsírt, ne spóroljunk a paprikával, hengergessük a tésztát, aztán lessük feszülten, reménykedve a kemence ablakát: szép vagy gyönyörű lesz-e a kattancsunk?
„Nagymamám Nagyszigeten, pontosabban Kikeleten lakott, telente begyalogolt hozzánk, Gútára. Sokszor hóban tette meg a hat kilométert, de a nagymamák ilyenek: az unokákért szinte bármit megtennének! Megpihent, aztán máris lépett a tűzhelyhez. Az első kattancsos emlékeim egyértelműen hozzá kapcsolódnak. Bármikor megleptük őt a tanyavilágban, rövid időn belül bedagasztott, és kisvártatva már fújhattuk is a forró, omlós paprikás kalácsot. Hadd osszak meg még egy emléket, mert most, hogy visszaemlékeztem, még egy íz megjelent: nagymamám kertje igazi éléskamara volt, mindig akadt mit szüretelni benne. Amikor beért, tál-számra szedte és fejtette a pompás tarkababot, és azon frissében levest főzött belőle: sűrűt, tartalmasat. Ehhez a leveshez pedig kattancs dukált: az ízek, az illatok kiegészítették egymást, hozzájárult a tanyavilágban elterjedt sparheltben pattogó fa finom, enyhe füstje. Még ma is összefut a nyál a számban, ha eszembe jut: minden zöldség frissen szedve, zsengén, kiváló fűszerezéssel, hozzá az omlós kalács, kicsi sóval, a paprika bizsergésével – ajándék, áldás volt az az étel!”
Viola Miklós sebészorvos, a Szeretlek Gúta Polgári Társulás elnöke mosolyogva válaszolt a kérdésemre, mikor kattancsos emlékiről faggattam. Egészen biztosan sok-sok történetet tudott volna mesélni még, hiszen polgári társulásuk társszervezője a Gútai Kattancs Fesztiválnak, ami idén már 8. évadához érkezett.
Gasztronómiai kincs és a termelői piac
„Pont idén lennénk tízévesek, ha nem jön az a fránya covid, ami miatt két évet ki kellett hagynunk. De nem csüggedünk, nem szomorkodunk, hanem dolgozunk, és öröm látni, micsoda eredményekkel! Az idei fesztiválon minden eddiginél többen jelentkeztek étekkészítőnek: kattancsot 9 csapat sütött, 20 egység pedig vígan bográcsozott! Öröm volt végigmenni a sátrak között: mindenhol elégedettséget, jó hangulatot tapasztaltunk. Szeretik, szeretjük a Kattancs Fesztivált”
– osztotta meg velünk Pikáli Róbert, a fesztivál megálmodója. Nevét biztosan nem kell bemutatni a Szabad Újság olvasói előtt, hiszen mind jómagam, mind Neszméri Vadkerti Csilla újságíró kolléganőm, egyben a Csemadok Gútai Alapszervezetének új elnöke, többször is említettük már írásainkban nevét, munkásságát, álmait, célkitűzéseit. Az ő nevéhez kapcsolódik az immár hagyománnyá vált Gútai Termelői Piac is, amelynek árusai, kiváló portékáikkal, felvonultak a 8. Kattancs Fesztiválon is.
„Kérsz sajtot? Palacsintát? Kávét?”
– Nagy Veronika, a Georgina Farm tulajdonosa, számomra a sajtkészítés legprímább mesterasszonya lepett meg kérdéssorozatával. Természetesen jelen volt a Kattancs Fesztiválon, és finomságain kívül mindig ragyogó mosolyát is kínálta. Food trackje mellett férje kiváló borai álltak sorfalat, s teremtettek vidám, huncut perceket a belőlük akár fröccsöt kérőknek. Jómagam maradtam a kávénál: enni alig-alig mertem, mert – idén először, de nem utoljára! – biciklivel tettem meg a Komárom-Gúta közti szakaszt, közben ízlelgetve új titulusom: az Alsó-Csallóköz cangás firkásza. Tetszik.
A Csallóközben a paprika jött, látott és kalácsba bújt
De térjünk vissza a kattancshoz. Vagy bodakhoz. Vagy még paprikás kalácshoz. Körülbelül 200 évre nyúlik vissza a története. A paprika a Kárpát-medencében a török megszállás idejében jelent meg, 1604-ben említik először, „török bors” néven. A 18. században már főzésre is használták (korábban csak dísznövényként), elsősorban a paraszti világban. A 19. század végén a magyar paprika nemzetközi elismertségre tör – rendkívül sikeresen! A Csallóközbe az 1800-as évek elején-derekán érkezik, majd teret hódít, és meghatározza nemcsak ennek a tájegységnek, hanem az egész Felvidéknek is a gasztrokultúráját. Jószerével Jókai Mór is kóstolhatta, fogyaszthatta, hiszen férfikora legszebb éveit élte, mikor a Csallóközben (Komáromban is!) egyre nagyobb hírnévnek örvendett ez az étek.
„Több helyen kifüggesztettük a kattancs receptjét – fontosnak tartjuk, hogy generációkon átívelő legyen a hagyomány, az íz, és a hozzá kapcsolódó emlékek felidézése, az élmények megőrzése. Mivel azonban fesztiválról beszélünk, természetes, hogy az előadóművészek is képviseltetik magukat, hiszen tudjuk már régóta, hogy jó ebédhez szól a nóta! Idén a szervezőbizottság úgy döntött, a gasztrofesztivál legjobb kísérőhangjai az operettslágerek, valamint a magyar nóta lehetnek. Nagy Emese, felvidéki nótaénekes és Bernáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház kiváló színésze, egyben a felvidéki rendezvények legkeresettebb narrátora szórakoztatják a nagyérdeműt”
– tudtuk meg Viola Miklóstól, aki elárulta, hogy a Szeretlek Gúta PT negyedik éve társszervezője ennek a rendezvénynek. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az esemény mindig tartalmaz gyermekprogramokat is, mert a családok megszólítása, bevonása kiemelt fontosságú. Azt is elárulta, hogy saját páciensei között is sokan vannak, akik figyelemmel követik a gútai eseményetek, és bizony sokszor előfordul, hogy a rendelőben – a megszokott orvosi kérdéseket és páciensi válaszokat megelőzően – a kattancs otthoni elkészítéséről, kóstolásáról esik szó.
„Amit még mindenképpen kiemelnék, hogy a Magyar Asszonyok Ligája is a szervezők közé tartozik, ami nagy öröm számunkra, hiszen minél szélesebben terjed a kattancs hírneve, annál biztosabb a megmaradásunk!”
Ízkavalkád kemencében, szabad tűzön
Természetesen, mivel gasztrofesztivál, versenyeztek egymással az egyes csapatok. Hattagú zsűri bírálta nemcsak az ízeket, hanem a külalakot, az állagot is. Kezdjük a kattancs kiértékelésével: a legtöbb pontszámot a Magyar Asszonyok Ligája csapat érte el, második helyen végzett az ógyallai Magnólia, harmadikon pedig a Megyercsi Nyugdíjasklub. Az ezüst- és bronzérmes csapat idén először indult a fesztivál sütőversenyén. De nemcsak kattancsot kóstolhattak a Gútai Vízimalomhoz érkezők, hanem kiváló bográcsos ételeket is, amelyet szintén zsűriztek a szakavatottak. Itt az első helyen a Gútai Idősek Otthona csapat végzett.
„Még Horvátországból is hívtunk csapatot, hogy vegyenek részt, főzzék meg régiójuk legjobb bográcsos ételét”
– tájékoztatott Varga Péter, a karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatója, egyben a GAZDA Polgári Társulás elnöke, aki maga is a bogrács mellől érkezett, néhány pillantással felmérve a „konkurencia” tűzállásait. Nemcsak a Duna mente ízeit hozták el Karváról, amit rotyogtattak paprikásan, finoman a főzőedényben, hanem a szakközép egyik büszkeségét, a kertészet szemet gyönyörködtető növényeit is sátor alá rendezték, hogy ne csak a csallóközi települések főterei, sétálóutcái büszkélkedhessenek a karvai virágokkal, hanem bárki otthon, udvarát csinosítva.
A kattancs receptjét közlöm a fotók között. De – hangsúlyozom – ez csak egy recept. És recept marad minden étel, amit csak azért készítenek, hogy valaki megtömje vele a bendőjét. Az ételnek lelke van, ahogyan az étek készítőjének is. Akkor lesz a receptből finomság, sőt „omnyomnyom”, ha ez a két lélek találkozik. Ha a finomság megalkotója nemcsak teltségérzetet kíván kiváltani, hanem élményeket ébreszteni, kedves emlékeket felidézni. Ha célja a vidámság, boldogság, megelégedettség érzéseinek felszínre hívása. Ha ételével hódítani kíván, szerelembe ejteni. Nos, ha kíváncsiak rá, milyen az, amikor egyetlen falattal megismerik a szenvedélyt, látogassanak el Gútára, a Csallóköz vízimalmáról is híres mezővárosába. Jövőre kilencedik alkalommal fűtik majd fel a kemencét, hogy megsüssék a Felvidék legfinomabb sós kalácsát, a gútai paprikás kattancsot!
fotó: Kalmár Csaba
