2025. 03. 25. kedd - Irén, Marián
Keresés
FRISS

Komárom önkormányzata 300 ezer euróval támogatja a sportéletet

Idén 300 ezer euró támogatást nyújt sportra Komárom önkormányzata. Kovács Dávid, a városi sportbizottság elnöke elmondta, a támogatásokról még a tavaly decemberi önkormányzati ülésen döntöttek.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a februári ülésen az egyes tételekről határoztak. 

„A képviselők 58 pályázó között osztották szét az elkülönített összeg 95 százalékát. 41 pályázó kap éves támogatást, és 17 sporteseményt támogat a város. Az összeg fennmaradó öt százaléka a polgármesteri alap” - közölte a városi hivatal.

Olyan pályázatokra hagytak jóvá támogatást, amelyek összhangban vannak az általános érvényű rendelettel. Az éves támogatások mellett a város egyszeri támogatást is nyújt sportesemények megrendezésére. „Szóba került az ülésen a KFC stadion kérdése is. Erre évi 205 ezer eurót ad a város. A futballklub hivatalos nyilatkozatot adott ki arról, hogy rendezte minden tartozását” - tette hozzá a városi hivatal.

TASR

fotó: Freepik

hirdetes
hirdetes