1925-ben Egert és környékét egy 5,0 erősségű földrengés rázza meg. Adolf Hitler újjáalakítja a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot. József Attila megírja a Nem én kiáltok című költeményét. Milánóban megrendezik az első birkózó EB-t, Kölnben pedig bemutatják Bartók Béla szerzeményét, A csodálatos mandarint. Megszületik Tony Curtis, s bár baba korában nem látszódott még, mekkora színészóriás lesz, Magyarország mégis üdvrivalgásban tör ki. Bár ez nem igazán a kis Tóninak szól. Sokkal inkább a ténynek, hogy Attila országának népe igazán szeret ünnepelni, főleg, ha érdemesnek találja annak tárgyát. 1925-ben pedig a magyarság egyik legnagyobb büszkesége születésének centenáriumát ülték: országos ünneplési hullámban emlékeztek a legnagyobb magyar író, Jókai Mór születésére.
„Csak pár nevet sorolnék fel, tényleg csak a leginkább ismerteket: Bethlen István, Apponyi Albert, Klebersberg Kuno, Andrássy Gyula, Erdélyi Pál, Herczeg Ferenc, Prohászka Ottokár, Raffay Sándor... 1925-ben egy különleges dolog köti össze őket: mindannyian tagjai voltak a Jókai Centenárium Bizottságnak, melyet Rákosi Jenő ügyvezető elnök irányított, s mely azért jött létre, hogy az országos Jókai-ünnepségeket koordinálja és levezényelje”
– ismertette Csikós Gréta, az SZTE-BTK irodalomtörténész hallgatója, doktorandusz a komáromi Kultúrpalotában megtartott előadásán, mely azt hivatott bemutatni, hogyan ünnepelt az ország, azon belül is Komárom városa 100 évvel ezelőtt. A téma rendkívül aktuális, hiszen idén most már a bicentenáriumot üljük: Jókai Mór születésének 200. évfordulójára Kárpát-medece-szerte számtalan programot szerveztek.
„Komárom 1925-ben különleges helyzetben volt, hiszen Trianont követően már két különálló, más-más országban lévő városról beszélünk. Jókai Mór írói és emberi nagysága azonban átívelt nemcsak korokon, hanem újkori országhatárokon, sőt emberi gondolkodáson, érzéseken is. Az, hogy a megszállt Komáromban, ami ekkor már Csehszlovákia része volt, meg lehet-e tartani az ünnepségsorozatot, egyáltalán nem volt evidens. Ám a prágai kormány rendkívül kedvezően döntött e tekintetben, sőt meggyorsították a vízumszerzés lehetőségét is mindazoknak, akik a Duna-parti városban kívántak részt venni a megemlékezésen.”
Megtudtuk azt is, hogy két évvel korábban, 1923-ban már volt két nagy irodalmárunk centenáriuma – Petőfi Sándor és Madách Imre –, viszont ekkor még nem állt fel a központi állami bizottság, így sokkal szétszórtabbak voltak az ünnepségek. Ebből tanulva készült már jó előre az ország a Jókai centenáriumra.
A komáromi ünnepi események magukba foglaltak díszközgyűlést, irodalmi és egyéb egyesületek összejöveteleit, ünnepi beszédeket. A Kultúrpalotában – hatalmas sikerrel – bemutatták Az arany ember című színdarabot.
„Az egyik legnagyobb visszhangja a Jókai-bálnak volt. Direkt erre az eseményre készült egy Jókai Mór portréját ábrázoló kitűző: ez volt a belépő a bálra, sőt csak ezzel lehetett bejutni. További különlegessége ennek a táncos mulatságnak az volt, hogy a résztvevők Jókai regényhősöknek öltözve érkeztek: megelevenedtek az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Mire megvénülünk, a Fekete gyémántok vagy éppen az Erdély aranykora című nagy sikerű művek főszereplői”
– mesélte nagyon lelkesen Csikós Gréta, akinek előadása mindvégig lebilincselő volt. Nekem pedig eszembe jutott az általa említett bál kapcsán, milyen kár, hogy annak idején még nem volt olyan fejlett a filmipar, pedig milyen jól nézett volna ki, ha Berend Iván (Fekete gyémántok) egy ropogós csárdás után cuppanós puszit nyom Bellováry Noémi (Az arany ember) orcájára!
fotó: Kalmár Csaba
