Ha a Szabad Újság bulvárportál lenne, most azzal kezdeném, hogy „Drogot találtak a megyercsi focipályán!” Speciel nem lódítanék, nem is túloznék: volt ott egy láda, amiben ténylegesen kábítószer volt, és rendőri jelenlét mellett sikerült rálelni. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maguk a zsaruk hozták magukkal, és helyezték el a zöld gyepen. A komáromi kutyás rendőrök bemutatójának része volt ez: a drogkereső kutya munkáját prezentálták vele. A gyönyörű, fényes-fekete szőrű német juhászkutya pedig pillanatok alatt felfedezte, jelzett vezetőjének, és alig várta, hogy megkapja érte jutalmát, az abszolút kedvenc kék játékot. S hogy mit csinált mindeközben a megyercsi közönség? Ámulatának bátran és nem titkoltan adott hangot, tapsolt és éljenzett a bemutató alatt, majd szabályos sereg lepte meg a kutyusokat, mikor a rendőrök engedélyezték simogatásukat.
A kakas kukorékolására ébredtek és pattantak ki ágyaikból a megyercsi lurkók annak ellenére, hogy szombat volt, az óvodának, iskolának még csak a közelébe sem kellett menni. Mégis sietni akartak, gyorsan készülődni, mert a község valóban komolyan vette, hogy a gyermeknap, úgy, ahogy van, teljes egészében az övék kell legyen: reggel fél kilenckor kezdődött már a mulatság a helyi focipályán. Az élelmesebbek (vagy tapasztatlak) a reggelivel sem vesződtek otthon, hiszen tudvalevő volt, hogy a megyercsi nyugdíjasok már bedagasztottak, olajat forrósítottak, és sorozatban sütötték az ínycsiklandó lángosokat, sőt pizzaszeletek is terítékre kerültek.
Több megállós kalandhelyszínt valósított meg a megyercsi önkormányzat, ahol a gyerkőcök nemcsak fölös energiáikat vezethették le, hanem ügyességüket is bizonyíthatták, teret kapott a művészet és az önfeledt bulizás is. Több ugrálóvár sorakozott egymás mellett: már az esemény kezdetekor számtalan apró cipőcske állt nagy kesze-kuszaságban előttük: tulajdonosaik indián sereget meghazudtoló csatakiáltásokkal vetették magukat a visszapattintó gumifelületekre.
A focipálya végének bal oldalán íjászkodás kipróbálására nyílt lehetőség. Jómagam is nagyon figyeltem, mert remek tanácsok hangzottak el, és azonnal láttam is a belőlük fakadó eredményt: pici változtatás a beálláson, lazítás a tartókaron, finom ujjmozdulatok, és a nyílvessző a céltábla széléről a felfestett róka homlokának közepébe szállt!
A jobb oldalon tűzoltófecskendők feszültek: a mulatság virtussal volt egybekötve. Ugyanis nem egyszerűen a tömlő kezelését lehetett megtapasztalni. Használóikkal szemben focikapu volt felállítva, vaskeretéhez zsinórokon piros bóják erősítve. Olyan volt ez kicsit, mint a vurstli egyik közkedvelt megállója, a lövölde, ahol légpuskával kell hurkapálcákat eltalálni. Jelen esetben a nagy nyomással érkező vízsugarat kellett fegyelmezni és uralni úgy, hogy minden bóját sikerüljön „kilőni”.
A sportpálya kiszolgálóépületének előtere nemcsak a finom falatok gyűjtőhelyéül szolgált. Itt „vertek tanyát” az arcfestők és a lufihajtogató is. Utóbbinál a fizika törvényeit néha sutba dobva – amikor ránézésre az ember biztos benne, hogy a levegőtől túlfeszülő vékonyka lufin nem lehet már még egyet, pláne kettőt csavarintani, aztán meg mégis –, pillanatok alatt készültek színes állatfigurák, előbbinél pedig meglepetés ért: én még mindig leragadtam ott, hogy arcfestés eredményei kisfiúknál szuperhősök, kislányoknál hercegnők. De a jövő generációja már egészen másként gondolja! Megannyi kutyus és cica került színesen az arcokra, és kifejezetten jó volt látni, hogy – még ha talán nem is tudatosan – természetközelivé vált az arcfestés.
A bemutatók és a faluban villogó, szirénázó tűzoltóautóval tett díszkör abszolválása után nem maradt más hátra, mint felbiztatni a habgép kezelőjét, durrantsa be a motort, és változtassa át a megyercsi focipályát a Csallóköz legnagyobb habfürdőjévé. Másodpercek alatt sikerült, ahogyan az is, hogy a kacagástól elfúló hangú gyerkőcöket már ne lehessen felismerni a tömegnyi hab között. Rosszkor jöttem a világra: édesanyám még igencsak csúnyán nézett, ha játékból a picinél több fürdőhabot öntöttem a kád vizébe, hogy abból koronát formázzak magamnak. Ma meg... Bár, ha hihetek a lélekbúvárok tanulmányainak, miszerint a gyermek sosem veszik ki az emberből, legyen akárhány éves, legközelebb készülök én is úszónadrággal, és mehet a habos bolondozás.
fotó: Kalmár Csaba, Megyercs fb
