Hogy mire számítottam? Kedélyes, viccelődő, szorgos munkára a diófa alatt – immáron hagyományosan, a hosszú asztalon annyian osztozva, amennyien a tenyérnyi, vagy inkább töknyi helyen elférnek anélkül, hogy könyékkel oldalba vágják a másikat: véletlenül, természetesen, a vájás vagy éppen a faragás hevében. Aztán meg számítottam palacsintára, mert ez is már hagyomány, ahogyan az is, hogy az ember tisztelettel vegyes ámulattal bámul a szervezőkre, nem tudván kitalálni, vajon hány napja sütik már ezt az irdatlan mennyiséget? Nos, mindezt meg is kaptam, ám ezen felül pár teljesen váratlan wow-élményt is: teniszmozdulat alapokat zöld vajlinggal, létkérdést Hamlet után szabadon, és táncoló kecskéket, kígyót meg barna medvét. Pedig isten bizony én csak az ÉS?! Színház tökfaragós Családi Napjára mentem.
„A zsákbamacskáért az összes állomást teljesítened kell”
– csalt fancsali képet Zsidek Pál a dobozához futó lurkó ábrázatára, de csak egyetlen pillanatra, éppen csak azért, mert a kisember kiszemelte magának a távolról legdagadtabbnak tűnő titok-csomagot. Dehogyis bánta ő, kérem, hogy lehet bolondozni, ügyeskedni, közben bandázni meg örülni, ha összejön a rúgás, az ütés vagy éppen nem esik le idő előtt a golyóbis! Táblás-állványos fajátékok szolgáltak „fogadóbizottságul” az örsújfalusi kultúrház udvarának előterében. A hálós focitábla réseibe dobva vagy rúgva kellett betalálni a lasztival. Volt golyóterelés: a zsinegek megfelelő húzogatásával került mind feljebb a lékes fészekben a gömböcske, elkerülvén a csapdákat, hogy üdvrivalgás közepette célba érjen. És hát ott volt a személyes kedvencem: Tóbiás, a gumicsibe. Egy zsinegen függött a póznához erősítve, alig várván, hogy az őt fakanállal püfölő gyerkőc eltalálja az épp ideális pontot és erősséget, aminek segítségével Tóbiás parádés ívben érkezhet a pózna tetejére eszkábált zöld vajlingba. Meg kell mondjam, én az a korosztály vagyok, aki nagyszüleinél lépten-nyomon vajlingokba botlott, de ilyen pofás méregzölddel még nem találkoztam.
Mindeközben a fentebb már említett diófa árnyékában – jobban mondva, oltalmában, ugyanis a szürke felhőkből épp szemetelni kezdett az eső – érkezési sorrendben faragódtak a tökök. Az ÉS?! Színház jókora darabokat hordott gúlába, és bizony már az esemény kezdetétől számított 21. percben felmerült bennem a gyanú: vajon elég lesz-e? Az őszi Családi Napnak ugyanis – immáron hagyományosan – nagy a népszerűsége: a gyerekek egymásnak adták a kivájandó formák berajzolásához szolgáló filceket meg a tökbelső vájását segítő kanalakat, a szülők pedig a faragáshoz használt késeket. Igazán remek alkotások születtek. Tóbiás, a gumicsibe is biztosan tetszését fejezte volna ki, ha épp nincs teljesen lefoglalva.
„Mélyen tisztelt publikum! Új műsorunkban láthatóak lesznek olyan világszámok, mint a ripsz-ropsz csapásolás, helyben forgás irniksz-birniksz, lavírozás 5 üveggel, kunsztok 3 bottal! De lesz itt medvetáncoltatás, idomított kecskék, erőfitogtatás, kötélen egyensúlyozás, akrobata csapat”
– a kultúrház nagyterme elsötétült, a közönség lázas izgalommal fogadta a Cirkusz Folklorikusz csíkos mutatványos sátrát, melyben a Kuttyomfitty Társulat két nagyszerű művésze: Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás adták a produkciók ütemét, finom rezdüléseit pedig a közönségből egyre nagyobb bátorsággal a színpadra érkező, az előadás alakulásában ezáltal aktívan résztvevő gyerekek. Közülük a szemfülesebbek már korábban is betévedtek a házba, és kihasználták, hogy Cintia, aki az arcfestés lehetőségét kínálta, épp tétlenül ücsörgött; hát lecsaptak a kínálkozó élményre, és máris színesebbek lettek az őszi avarnál. A rendhagyó cirkuszi előadás után még kézműveskedés várta az érdeklődőket, és megérkeztek a korong-palacsinták is. Tény, hogy az illatuk már vágyódó arcokat, nagy nyeléseket eredményezett az épületbe való belépéskor is. Állítom, hogy ez az a két illat, ami mellett sosem lehet szótlanul elmenni: a sülő palacsinta meg a fokhagymás lángos. Utóbbi nem volt, előbbi viszont – főleg a házi lekvárok valamelyikével – mennyei, mint mindig. Jövőre talán én is faragok egy tököt. Elnézve az Örsújfalura érkezőket, hatalmas buli. Ideje lenne már újra gyermeknek lennem!
fotó: Kalmár Csaba

