A google térkép útvonaltervezője szerint az alsó csallóközi Nemesócsa községből személyautóval (a közlekedési szabályok betartásával, megfelelő időjárási körülmények között) Gúta városába 17 perc alatt lehet eljutni. Ha Ekecsről készül valaki Gútára, ugyanilyen feltételek mellett az út 18 percig tart. Azt azonban vegyük számításba, hogy a google minden tervezés alkalmával (hacsak éppen nem klikkelünk valamilyen speciális beállításra) igyekszik a legrövidebb, leggyorsabb utat betervezni. És ez a legnagyobb különbség ember és gép között. A googlenak ugyanis édes mindegy, van-e útközben bármi, ami elterelheti a figyelmet, ami kiválthat csodálkozó felkiáltásokat, ami ösztönözheti a sofőrt, hogy félreálljon, kiszálljon járművéből, teleszívja tüdejét a szabadság illatával, és akár felfedezőútra induljon. Márpedig a Nemesócsa-Gúta, illetve az Ekecs-Gúta útszakasz telis-tele van rejtett és látványos csodákkal, és akkor még nem is szóltam a BÉKE SZIGETÉRŐL!
Aki még esetleg nem járt volna az említett útszakaszokon, annak elmondom, a Gúta-Nemesócsa-Ekecs települések határolta háromszög egy rendkívül megkapó tanyavilágot, rónaságot rejt, a horizont szinte rabul ejti a szemlélő tekintetét. Házakat csak itt-ott látni, inkább jókora kiterjedésű termőföldek jellemzik, melyeket néhol átszel egy kanális vagy éppen kiserdők tarkítják. Megtalálható itt a szarvas, az őz és a vaddisznó is, továbbá az erdei borz, a fakopáncs, a mezei tücsök, a zöld rügysodró és a nagy szarvasbogár. Növényvilágát elsősorban a vadcseresznye, a közönséges gyertyán, a mezei juhar, a kocsányos tölgy és a szőrös sás jellemzi, meg persze a sok haszonnövény, ami már az emberi kéz munkájának a nyoma. Ahogyan az egy tanyavilágban már-már elvárt: egy gémeskút is köszönget az arra járóra.
Az aszfaltcsík az egykori szekérút kanyarulatait követi, emiatt eléggé kacskaringósra sikerült. Sebaj: az élesebbeknél lassítani kell, ez pedig újabb és újabb lehetőséget nyújt a táj csodálatára. A háromszögbe egy kis falu is befért: itt található Bogyarét (a Csallóköz beszámolt már a község tökös napjáról, illetve táncházáról is), illetve a bevezetőben már említett béke szigete. Na nem ez a hivatalos neve, hanem SEV Dropie – Környezetnevelési Oktatóközpont. Mivel egykoron túzokmentő állomás üzemelt ott (az utolsó csallóközi túzokpár: Karcsi és Dumás itt éltek boldogan, míg meg nem haltak), a környékbeliek túzokfarmként ismerik. Ha már a google-t említettem, kihasználtam pár remek funkcióját. Egyrészt közlöm a hely koordinátáit: 47.878615, 17.923856. Másrészt kicsit átfutottam a véleményeket, amiket egykori látogatók írtak róla. Kiemelik a hely szépségét, a nyugalmat, mely szinte minden fűszálból árad, illetve a helyszínen dolgozók kedvességét és figyelmességét. A hat hektárnyi területen öten dolgoznak, tehát egy főre elméletileg 1,2 hektárnyi terület jut. De vajon mi ez hely?
„A nemesócsai és a megyercsi kataszter rétek részébe tartozunk. Régebben minden falu rendelkezett ilyen rétek résszel, ahol tízes rétek voltak, melyeken elsősorban tanyákat lehetett találni. Sajnos az 1965-ös árvíz itt is aratott: a korábbi ezer tanyából alig pár maradt meg. Ahol most vagyunk, ez egyike a megmaradtaknak. 1897-ben építették, a Kosztolányi család tulajdonában állt. Az 1980-as években túzokmentő állomásként üzemelt, ekkor több épületet is építettek hozzá. A jelenleg is működő központot 1992-ben hozták létre”
– tájékoztatott Vajlik Katka, a központ vezetője. Beszélgetésünk apropója egy kétnapos rendezvény volt: a Nyitott parkok és kertek hétvégéje, amely keretén belül sok színes és érdekes programmal, lehetőséggel készültek.
„Ez egy nemzetközi akció, amihez Szlovákia is csatlakozott: több mint száz kert és park nyitja meg kapuit. Központunk öt éve kapcsolódott be először. Az esemény mindig kapcsolódik valamilyen módon, tematikában a kerthez, kertészethez. Nagyon sok nálunk az évelővirág, ezekből színes, mutatós csokrokat készítettünk a látogatókkal. Aki otthonában is szeretné hosszan csodálni a virágokat, magokat is vásárolhatott. Gyártottunk kis rovarhoteleket, a gyerekek pedig rovarokat festettek kövekre – a kő a kertben az idei nyitott hétvége egyik kiemelt tematikája. Bogyaréti, füssi és gútai nyugdíjasok önkéntes alapon segítenek nekünk: finomságokkal készültek. Helyben sült a lángos és a palacsinta, utóbbit otthon, házi gyümölcsből főzött, különféle ízű lekvárakkal lehetett megtölteni. A gútai Iparművészeti Magániskola diákjainak „Szféra” címmel nyílt kiállítása nálunk, ezt egészen június utolsó napjáig lehet megtekinteni az újonnan felújított termünkben, ahol filmvetítések is fogadták a látogatókat: a réti világ történeteit mutatták be a videók, választ adva arra kérdésre, hogyan lett a mocsaras tájakból intenzív mezőgazdasági termelésre alkalmas terület.”
Megtudtam még, hogy akkor is van nyitva tartásuk, amikor épp nem a nyílt napra várják az érdeklődőket. Sok iskolai- és óvodás csoport jelentkezik be, valamint a nyílt szombatok (ezek programját, lehetőségeit a központ honlapján lehet megnézni), amikor nem kell előre bejelentkezni, időpontot kérni.
A nyílt hétvégén berendeztek egy kiállítást is, mely a régi Csallóközt volt hivatott bemutatni. A tárlat tárgyait önkéntes adományozók szolgáltatták. Volt alkotóműhely is, Living Lab tanösvény, interaktív stratégiai játék, klimatikus játszótér, madárodúk készítése és könyvbörze. De azok is megtalálták számításukat, akik nem a programok miatt látogattak el a központba (esetleg csak véletlenül „beestek” – Katka elmondása szerint, ilyen is gyakran előfordul), csak ki akarták élvezni a mindennapok szürkeségéből, rohanásából, feszültségeiből való kiszakadás, elmenekülés élményét. A helyszínen többnyire nem elérhető a mobilhálózat, ami ma már sok helyen előnyként szerepel: így az emberek sokkal többet tudnak egymással és az őket körbevevő környezettel foglalkozni. Van egy erre épülő terve is a központnak: szálláshelyek kialakításában is gondolkodnak, hogy a BÉKE SZIGETE ne csak átutazóban jelenthessen kiváló kikapcsolódást, feltöltődést, hanem akár hosszabb távon is.
Búcsúnk kissé szomorú volt: egyfelől szólított a kötelesség, másfelől hívogatott ölelésre tárt karokkal a központ nyugalma, felfedezésre váró zegzugai. Menni kellett, de visszatérünk: mert megérdemeljük!
fotó: Kalmár Csaba
