„Lépcsőházakban összeszedtük és elvittük a lábtörlőket, hogy legyen min aludnunk. Többnyire az utcán voltunk, csak ritkán húzódtunk be valahová. Olyan emberek közé kerültem, akik megtanítottak, hogyan kell lopni a boltban, kifosztani másokat. Napi rendszerességgel kéregettem. És azt kell mondjam, nekem ez még tetszett is, hiszen tudtam, hogy az eredménye az lesz, hogy hozzájutok a napi kábítószer adagomhoz” – ezek a ma 24-25 éves Kamarás Áron szavai, aki példás, keresztény családban nőtt fel, ám egyszer csak valahol, valamikor, valami eltörött. És ez majdnem az életébe került.
A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont étkezőjéből átalakított előadótérben körülbelül ötvenen gyűltek össze: mindannyian szülők, gyermekeik kiskorúak, többnyire az említett iskola növendékei. A kíváncsiság hajtotta őket: hallottak korábban vagy utánanéztek az előadónak, Márk Tibornak, akinek „jó neve van az interneten”. Márk Tibor viszont nem azért érkezett, hogy kielégítse hallgatósága kíváncsiságát. Nem! Márk Tibor félelmet kelteni jött. Elrettenteni. Baljós előjelekről és rettentő következményekről beszélni. Tette mindezt azért, hogy az az ötven szülő ne tápláljon hiú reményeket: vannak az életnek olyan szakaszai, olyan fordulatai, melyek képesek pillanatok alatt bekebelezni bármelyik gyermek vagy fiatal felnőtt lelkét, gondolatait. Egyetlen pillanat műve az egész. És a mai – internet uralta – világban milliónyi, milliárdnyi ilyen pillanat születik szinte másodpercenként. Márk Tibor azért érkezett Gútára, és azért állt ki a félszáz szülő elé, hogy kemény edzést tartson nekik, felkészítve őket az addig csak elképzelt rémálmaik esetleges megvalósulására.
„Gyerekkoromban Dunaújvárosban éltem, ahol már 12 éves koromtól a nikotin, alkohol, gyógyszerek, drogok, szerencsejátékok és az örömlányok társasága dominált a mindennapjaimban. Egészen 28 éves koromig ebben a miliőben éltem, így nagyon testközeli és bőséges tapasztalatot szereztem erről az életvitelről – mind gyerekként, mind felnőttként. Olyan szemüvegen keresztül látom a témát, amelyet tankönyvekből, tanulmányokból lehetetlenség megismerni. Mára már férj és három gyermekes apa vagyok”
– tudhatja meg a kíváncsiskodó Márk Tiborról, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány alapítójáról. Hogy mit láttam én? Egy magas, jóképű, jól szituált, igényesen öltözött, ápolt férfit, aki kiválóan kommunikál, jó a humora, és pillanatok alatt képes uralni a teret, függetlenül attól, hogy hallgatósága melyik korosztályhoz tartozik. Gútán előbb délelőtt tartott két prevenciós előadást – a diákoknak, délután pedig a szülőknek. Azt vallja, minél több oldalról közelít, minél többszereplősre építi mondanivalóját, annál nagyobb lesz a hatása, annál valószínűbb, hogy szavai, intelmei táptalajra találnak.
„Tegyük fel, hogy ezek a jelzők mondhatóak el rólam: tele vagyok félelmekkel, szorongással. Hajlamos vagyok a depresszióra. Magányos vagyok, és sokat hazudok. Milyen megoldást javasolnátok nekem?”
– tette fel Tibor a kérdést, majd a közönség által adott válaszok hatékonyságát minden esetben megkérdőjelezte vagy azonnal megcáfolta. Elmondta, hogy sajnos, ha mélyre és egyre mélyebbre kerül lelkileg valaki, a hétköznapi, egyszerű dolgok: mint a barátokkal való beszélgetés, a sport, a segítségkérés szakembertől – nem segítenek. Ha valaki elindul a lejtőn, azonnalai megoldásokat akar, amik képesek legalább rövidebb időre feledtetni a durva, kilátástalannak vélt jelent. Erre pedig – bármennyire nem akarunk is belegondolni, csak a sok alkohol és a drog képes.
Márk Tibor nem egyedül érkezett. Vele tartott a prevenciós előadásokban társa, Kamarás Áron is, akinek szavait a cikk kezdetén idéztem. Jelenléte azért is rendkívül hasznos és szükségszerű volt, mert egyrészt példája volt annak, mi minden történhet egy rossz útra tévedt gyermekkel, másrészt visszaigazolása, hogy Isten soha, senki esetében nem szűnik meg munkálkodni.
„13 éves koromban szívtam el az első füves cigit, 16 évesen már rendőrségi fogdában találtam magam. Hatszor jártam meg a rehabot, mindig visszaestem. Szüleimre támadtam, hogy pénzhez jussak, majd utcára kerültem: egy ízben embercsempészek 300 euróért adtak el ázsiaiaknak Németországban. A vég és az új kezdet szele is Hollandiában következett be: egy alkalommal túladagoltam magam, leállt a szívem, a kórházban mentettek meg. Egy hölgytől kaptam egy lapot, rajta egy Igével a Bibliából. Keresztény nevelést kaptam, kötődtem Jézushoz, de az önpusztító életem során teljesen háttérbe szorítottam. A szívleállás után újra felvettem a kapcsolatot a szüleimmel, elmentem a gyülekezetbe, és hagytam, hogy Isten megmentsen, megszabadítson”
– Áron és Tibor története tehát jó irányba terelődött. De – ugye, tudjuk – csupán cseppek a tengerben, a pusztító szenvedélyek tengerében.
„Őszinteség. Ez a legfontosabb. Legyetek mindig őszinték a gyermekeitekkel, mert ez az egyik legfontosabb, ami képes megóvni őket”
– búcsúzott gútai felnőtt közönségétől Márk Tibor, remélvén, hogy mély nyomot hagyott.
fotó: Kalmár Csaba
