Tudom, magam ellen beszélek, közutálat tárgyává is teszem magam, páran majd ujjal mutogatnak rám, beskatulyáznak, kiközösítenek, de...! De akkor is azt állítom, azzal, hogy a kormány november 17-én kivette a munkaszüneti napok sorából, szükséges és fennkölt folyamatokat indított be. Szóval én tapsolok ezért. Hogy miért? Nézzék meg mi történt: intézmények és civil szervezetek, pártok és közéleti személyiségek szervezkednek – plakátok jelennek meg a falakon, események a facebookon. Hívják a népet az utcákra, terekre, kultúrházakba és közösségi helyekre, hogy elmondják, hogy lefessék, milyen volt az elnyomó rendszer Csehszlovákiában 1989 előtt, miért volt fontos és elengedhetetlen az összefogás, a rendszerváltás. Valljuk meg őszintén: az elmúlt években nem ez volt a tendencia! Mindenki örült, hogy ezen a napon nem kell menni dolgozni vagy iskolába, ám november 17-ének eszméje csak nagyon ritkán köszönt vissza. A kormány most darázsfészekbe nyúlt. Meglátjuk, hogy bírják a csípéseket.
„Co Slováci, spíte?”
– ez a festékkel felfújt felirat volt a Prágából 1989-ben Pozsonyba érkező vonat oldalán, jelezve, hogy a csehek már megtették a szükséges lépéseket a hatalom megdöntésére, és várták, elvárták, hogy szlovák testvéreik is rálépjenek a kitaposott ösvényre. Somogyi Alfréd, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának docense, lelkipásztor pozsonyi magyar diákként élte meg a csehszlovákiai bársonyos rendszerváltást, így élményeiről számolt be a hallgatóságnak a „Bársonyos reggeli” elnevezésű rendezvényen, melyre 2025. november 17-én, nem sokkal 8 óra után került sor Komárom központjában, a Klapka téren található „Kávy sveta” (Világ kávéi) kávézóban.
„A pozsonyi Csemadok székház nagytermében a JAIK szervezésében létrejött a Magyar Diákszövetség. Vörös Péter és Berényi József voltak a politikai vezetők, Somogyi Szilárd diáktársunk pedig bekerült a sztrájkbizottságba. Mi, többiek pedig elvégeztünk minden szükséges feladatot: szervezkedtünk, agitáltunk, tüntetéseken vettünk részt, plakátot ragasztottunk. Ez utóbbihoz Magyarországról kaptuk a stencilgépet.
Egyik este egy rendőrautó állt meg mellettünk: igazoltattak. Az intézkedő rendőr – látván a magyar neveket – magyarul szólt hozzánk, megkérdezte, biztos, hogy ezzel kéne-e töltenünk az esténket. Mikor megkérdeztük tőle, ő magyar rendőr-e, kemény választ adott, ami azóta is visszacseng a fülemben: »Én csehszlovák rendőr vagyok!«”
A kávézóbeli eseménynek, amit a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának XX. Századi Egyháztörténeti Kutatóintézete szervezett, három résztvevő – előadója volt: Somogyi Alfréd, Tömösközi Ferenc és Petheő Attila. Tömösközi Ferenc a kommunista hatalom egyházakhoz való hozzáállásáról szólt, elmondva, hogy a rendszer létrehozta az Egyházügyi Hivatalt, mely totális ellenőrzést folytatott, állandó besúgókat alkalmazva, a papok munkáját szinte ellehetetlenítve.
„Tóth János Aldemár, Herczegh Frigyes vagy éppen Czuczor Menyhért nagymegyeri pap is belekerültek a Kerületi Nemzeti Bizottság által kiadott rendeletekbe, ami számukra a meghurcoltatást, megaláztatást jelentette, szabadságuk megvonását. Kényszermunkatáborra ítélték őket, mondvacsinált okokkal. Utóbbit – Czuczor Menyhértet – nagypénteki prédikációja egy mondata miatt: »Krisztus keresztjének ma is vannak ellenségei.«”
– Petheő Attila a kávézó falait borító tablókiállítást is bemutatta az összegyűlt közönségnek, melyet az Ústav pamäti národa és a SJE RTK közösen alkotott meg, Kényszermunkatáborok – „Tábory nútenej práce” címmel. A tárlat egy héten át látogatható.
fotó: Kalmár Csaba
