Először is öntsünk tiszta vizet a pohárba! Kérem, nyugodjanak meg, a víz csupán e gasztroriport bevezetőjében kap szerepet, a továbbiakban, ahogyan majd a leírásban is tapasztalják, olyan lesz, mint az idei nyár aszályos időjárása: nyoma sem marad. Helyette mindenféle erősebb italok, boldogítók, bódítók és mámorítók. De ne rohanjunk ennyire előre, mert most tényleg a víz az úr, mert muszáj tisztán beleöntődnie a tények poharába.
A lecsó franciául ratatouille. A L'ecsó című nagyszerű animációs filmből széles tömegek kaphatták meg azt az információt, hogy ez az étel Franciaországból származik. A mi lecsónk? A mi nemzeti büszkeségünk – teheti fel a kérdést joggal elkeseredve a magyar ember. Nos, a válasz: nem! Ugyanis a ratatouille, bár lecsót jelent, nem egyenlő a magyar lecsóval. Előbbi dél-franciaországi régiós ételkülönlegesség, melybe a paprika-paradicsom-hagyma triumvirátuson kívül cukkini és padlizsán is került. Utóbbi pedig a jó magyar gasztrofantázia alapköve, melyre a legváltozatosabb, legmegdöbbentőbb paloták épülnek. Tojás, kolbász, szalonna? Szinte már lerágott csontnak minősülnek csodaszép Kárpát-medencénkben, mert a magyarok versenyfantáziája (MINDENT BELE!) elképesztő bukfencekre és ötletekre képes. Talán ezért is illatozott a füstölt csülök sok bográcsban Nemesócsán, a XVII. Lecsó- és Gasztrofesztiválon.
Örültem, hogy sikerült a szombati piacozást gyorsan elintéznem, és egészen korán, fél kilenckor megérkeztem a nemesócsai szabadtéri színpad kertjébe, ahol már sátrat vertek, bográcsot foglaltak a főzőverseny résztvevői. Idén 23 csapat szállt ringbe, hogy elkápráztassa a háromtagú zsűrit: Fekete Ádám séf, Bakos Márta, a helyi szövetkezet szakácsnője, egyben a tavalyi, XVI. Lecsó- és Gasztrofesztivál Lecsókirálynője és Ferenczy Viktória, a Route Grill 63 étterem felszolgálója. Örömöm akkor vált teljessé, amikor észrevettem, hogy a többség nem gázpalackról szolgáltatja üstje alá a tüzet, hanem klasszikusan tűzifával, mert annak van igazán finom illata, és egyáltalán nem túlzás az állítás, hogy füstjétől az étel is finomabbá válik.
„Joggal vagyok büszke falumra, otthonomra, Nemesócsára. Tehetséges, lelkes, értékteremtő emberek lakják. Az idei Lecsó- és Gasztrofesztiválon is fellépnek, hogy a csodás ízek mellé kiváló program is társuljon. Örömmel üdvözlöm továbbá testvértelepüléseink képviselőit Magyarországról és Lengyelországból, akik idén is ellátogattak hozzánk, fakanalat ragadtak, hogy a saját ízvilágukat keverjék a csallóközi aromákkal. Elmondhatom, hogy nagyszerű kapcsolatot ápolunk: az évek során nem csupán ismeretségek, hanem barátságok is születtek”
– nyitotta meg a fesztivált Válek Iván polgármester. Ahogyan tavaly, úgy idén is Letrich Ricsi látta el a házigazda-narrátori szerepet, megalapozva a főzőverseny hangulatát. Miközben a csapatok épp az alapanyagok aprításával, összeállításával, a megfelelő tűz kiválasztásával, esetleg a szalonna zsírjának kisütésével foglalatoskodtak, megkérdeztem Ricsit, ő hogyan szereti a magyarok lecsóját?
„Én az igazi magyaros híve vagyok: kerüljön bele házi kolbász. Ha akad hozzá valódi, csak felvidéki gyümölcsből készült, 50-es házi barackpálinka, akkor jöhet a csípősebb ízvilág is. A tojásos változat nálam a nyerő, de nyitott vagyok egyéb elkészítési formákra is”
– tudtam meg, majd az étel cseppfolyós kísérőjéről kérdeztem, tudván, hogy párkányi fiatalember igazán szakértő a kiváló minőségű italokban.
„A lecsó kísérője egyértelműen a bor: kiegészítik egymást. Lehet, most meglepő lesz, de ebben a pillanatban ugrott be, hogy én egy friss, ropogós rajnai rizlinget ajánlanék hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez a párosítás igazi gasztronómiai élményt ajándékoz a kóstolónak.”
A teljesség igénye nélkül hadd emeljek ki néhány csapatot, akiknél – Ricsi nyomában járva – megfordultam. A Flóri és kollégái csapat a lecsót alapként készítette, disznóhússal és babbal húzta fel. A nemesócsai Vidám Nyugdíjasok, akik minden évben lelkesen kivonulnak, idén a csülkös-babos változatot készítették. Öt csülköt hoztak, abból kettő füstölt volt: alig fértek bele a bográcsukba! Be kell valljam, ők az egyik kedvenceim, mert náluk mindig kapok egy hatalmas mosolyt, sok-sok kedves szót, és invitálást evésre, ivásra egyaránt. Ja, és természetesen nem véletlen a csapatnevük sem: a legkomorabb, legmélabúsabb emberből is kacagást képesek előcsalogatni.
A Full tank, full lecsó fantázianevű team benzinkutasokból áll. Elmondásuk szerint mindenki eljött, épp csak azok nem, akik a fesztivál napján szolgálatot teljesítettek az állomáson. Csapatépítőként fogták fel a főzőversenyt, és magyaros ízekkel készültek: házi volt a kolbász, a szalonna, kertből szedett a paprika, paradicsom és a hagyma. Próbáltam jóba lenni velük, hátha kapok majd kedvezményt a naftára. A tavalyi győztes lengyel csapat, akik Myslowianki településről érkeztek, idén szintén disznóhúst aprítottak a lecsójukba. Bár nyelvi problémák némileg adódtak eleinte, az ételkóstolás és a közös koccintások hirtelen eltörölték a bábeli zűrzavart. Évek óta visszajáró már a Cimborák csapata is, akik mindig szolgálnak valamilyen különlegességgel a mesterien kovácsolt grilljükön. Idén ananászos bordát sütöttek, bográcsukban pedig csülökpörkölt rotyogott.
A Padsori Paprikások csapat osztálytalálkozót tartott a Lecsófesztiválon. Mivel kevesen voltak, az "A Csapat" tagjaival erősítettek. Utóbbi a nemesócsai önkormányzatból alakult, tagja volt maga Válek Iván polgármester is. Bennem volt némi áthallás, hiszen a méltán híres amerikai akciósorozat, a Szupercsapat eredeti címe: The „A” Team, tehát az "A Csapat", akik számára sosem létezett lehetetlen, minden problémára megoldást találtak, és mindig győztesként térhettek nyugovóra. Hajrá, Nemesócsa!
A sarokban ütöttek tanyát a Móra Suli Fakanalasai, akik klasszikus lecsóval készültek, mellettük pedig a legifjabb generációt képviselő Barbi vezette Csocsó Lecsó családi csapat, akiknél babgulyás volt a versenyétek: igazi generációs banda, nagymamától az unokáig. Kulináris csodabogaraknak neveztem magamban a Lecsókolom csapatot, akik még egy fotómolinót is kifeszítettek, hogy bárki „hazavihesse őket”, örök emlék gyanánt. Képzeljék: grillrácson sütötték a lecsó alapanyagait – a paprikát, paradicsomot, hagymát, hogy aztán a füstös ízekkel aromatizált összetevőkből egy egészen különleges lecsót készítsenek. Ezenkívül angyalbakanccsal körített pacalt főztek (Jókai Mór nevezte el a disznókörmöt ilyen romantikusan), és saját maguk által sütött kovászos kenyérrel is szolgáltak.
És végül hadd említsem meg az abszolút kedvencemet, a Dickinson csapatát. Szintén „családi vállalkozásról” beszélhetünk: ócsai csapat, akik egyszerre három bogrács alatt szították a tüzet és kavarták az ételt. Készült náluk lecsós marhapörkölt nokedlivel, csirkeköri és tárcsán sült lecsós csülök vakarccsal, azaz cigánykenyérrel.
Komjáti László kultúrreferens fáradhatatlan munkájának és szervezőkészségének hála, természetesen, idén sem maradhatott el a Lecsóolimpia, ami a főzőket tette próbára, de nem az üstök mellett, hanem játékos formában. Előbb vöröshagymával kellett célba dobni, majd tyúk- vagy kacsalépésben eljuttatni ából-bébe paradicsomot és egy lavórnyi zöldpaprikát. A versenyt a KEX csapat nyerte, ezüstérmes a Cimborák, bronz pedig a Csocsó Lecsó. Nem maradt el a Lecsókirály és Lecsókirálynő választás sem: előbbi Molnár Ottó lett, a Cimborák csapatból, utóbbi pedig Cseh Kornélia, a Vidám Nyugdíjasoktól. A XVII. Lecsó- és Gasztrofesztivált lecsó-kategóriában idén a Zöldikék csapata nyerte, közvetlenül mögötte végzett Myslowianki és a Laci konyha bandája. Egyéb étel kategóriában az aranyérmet a Dickinson csapata nyerte, ezüstöt a Csocsó Lecsó, bronzot pedig az Ócsai szupercsapat. A nap folyamán természetesen gazdag kulturális, zenei program is szórakoztatta a rendezvényre kilátogatókat.
fotó: Kalmár Csaba
