„Tudok csinálni szalmából egeret. Tegnaptól tudok. Volt a kezemben szalma meg madzag. Tekergettem, tekergettem, és egyszer csak ott lett: tiszta egér! M'ér, én nem lehetek zseni?” – Csoki (Csuja Imre) szalmaegeres sztorijától (Üvegtigris) még mindig könnyesre röhögjük magunkat. Mert úgy vagyunk vele, hogy ez igazán király poén. Pedig kézműves vásárokban meg pofás ajándéküzletekben – képzeljék! – lakásdíszként árulják a szalmaegeret, minden méretben; a legolcsóbb több mint 5 euró! Az alkotás valójában nézőpont kérdése. Van, aki csak a realitást látja: szalma meg madzag vagy egy görcs a fában. De van, aki művészetet lát benne, valamit, ami megszólít és elindít egy úton. Prezmeczky Prézi Péter boszorkát látott a fa göcsörtös ágaiba. Lefényképezte, kinagyíttatta, bekeretezte, és elvitte hasonszőrűek közé, akik szintén mindenben történeteket látnak. Prézi osztályrésze nem kacagás lett, hanem vállveregetés, kiállítások tömkelege, díjak és neves klubok érdemes tagságai. Pedig csak göcsörtös ágak voltak. Vagy tán boszorkány?
„Nézőpont” címmel nyílt meg Prezmecky Prézi Péter fotókiállítása a komáromi Szinnyei József Könyvtár emeleti nyitott galériájában. A fotóművész a nemzetközileg is ismert és elismert komáromi Helios Fotóklub tagja, valamint tagsággal bír a Magyar Fotóművészek Világszövetségében és a Szlovák Fotószövetségben. A Helios minden rendezvényén jelen van, szervezőként és „társalkodóként” egyaránt: mivel kifejezetten élvezetesen, élménydúsan, kiváló humorral megáldva képes mesélni, sztorizgatni egy-egy fotó elkészültéről, egy-egy kiállításhoz kapcsolódó utazásról, a média előszeretettel állítja mikrofon és kamera elé. És láss csodát: minden fotó, minden kompozíció, minden él és minden fény meg árnyék hirtelen tartalommal telik meg, és nem csupán egy mutatós kép tárul a szemlélő elé, hanem megannyi mese és kalandregény.
Újságíróként nem tisztem egy művész méltatása, már csak azért sem, mert nem éppen ez az első, ami a nyelvemre jönne Prézivel kapcsolatban. Hogy miért? Nos, három év múlva ünnepeljük majd barátságunk 30. évét, ami az akkor még frissen nyitott RÉV – Magyar Kultúra Házának színpadán kezdődött, a legendás Kis-Kis Nosztalgiabuli kellős közepén, egy szimfonikus és extrém black metal album kapcsán. Azóta rengeteg közös élményben és kalandban volt részünk: fesztiváloktól kezdve, kerti grillezéseken át, egészen a „reformkori jelmezbálig”. Az elmúlt 27 év során egyetlen dolgot sajnálok csupán: hogy a fotótechnika nem előzte meg sokkal jobban a korát, és nem köszöntött be sokkal korábban a digitális világ. Mert mennyi mindent megörökíthetett volna Prézi, ha nem azon kellett volna lamentálni, hogy az ember megvegyen egy koncertjegyet vagy drága filmet vásároljon a gépébe, aztán meg spóroljon az előhívás költségeire!
A könyvtárbeli kiállítást a Helios Fotóklub vezetője, Holop Ferenc nyitotta meg. Méltató beszédében többször is kitért Prezmecky Prézi Péter gasztronómiai felvételeire, melyek manapság már jellegzetessé teszik facebook profilját. Ne higgye senki, hogy ezek csak ételfotók, olyanok, amikkel szakácskönyvekben vagy kulináris folyóiratokban találkozhat az ember! Korántsem! Ezek nem egyszer mementók: sok olyan helyszín van, ahol Prézi a has örömeit megörökítette, amelyek már bezártak, átalakultak, talán már az emlékekből is kikoptak. A fotóművész gyűjteménye viszont hangulatokat idéz vissza: baráti társaságokat, nagy nevetéseket, magvas beszélgetéseket, szárba szökkenő szerelmeket. Prézi sörfotói nem csupán habos aranyló italról szólnak! Játszik a fényekkel, árnyékokkal, szögekkel és beállításokkal. „Felhő korsó tetején” – ahogyan Tarján Zsófi énekli a Honeybeast együttes éppen legnépszerűbb dalában. Prezmecky Prézi Péter olyan a gasztronómiai fotóival, mint Krúdy Gyula a hasnovelláival: az ember azonnal étvágyat kap, de nemcsak az evésre, ivásra, hanem arra is, hogy az alkotóval költse azt el, hogy közelebb kerülhessen hozzá, hogy megismerje, hogy lássa mindazt, amit ő lát. Mert hiszen minden nézőpont kérdése!
A tárlat megnyitóján a Komáromi Művészeti Alapiskola két növendéke, Vörös Orsolya és Szabó András szolgáltak hangulatzenével. A kiállításban ne keresse senki a fentebb említett gasztrofotókat: ahhoz előbb barátságot kell kötni a művésszel! Megtalálhatók viszont két évtized látásmódjai és nézőpontjai. Csendéletek, tájak, emberek. A szükség szülte művészet: kórházi pillanatképek. Ez utóbbi hatalmas lélektani tartalommal bír: nem azt hirdeti, hogy a kórház jó hely lenne, de azt, hogy az embernek sosem szabad feladni, önmagát megtagadni. Mindig meg kell találni a jót meg a szépet, és eldicsekedni vele, hogy mások is tudjanak hasonlóan hozzáállni a világhoz.
„Ha az ember azt akarja látni, ami közvetlenül a szeme előtt van, néha nézőpontot kell váltania.” Az idézet Richard Osman egyik bestseller krimijéből származik. Felhívás tangóra: hogy ne elégedjünk meg az alap elrendelttel. Legyünk kíváncsiak, akarjunk mindennek a hátterébe is belesni. Legyünk kalandvágyók, ne féljünk a felismerésektől. S hogy hogyan kell a leghatékonyabban nézőpontot váltani? Kérdezzék meg Prézit: profi benne!
fotó: Kalmár Csaba
