„I want to ride my bicycle...” – énekelte Freddie Mercury, a Queen együttes frontembere. Ó, régóta mocorog már az emberben ez a vágy: a világ legelső kerékpárja Karl von Drais báró nevéhez fűződik, saját maga után Draisinának – vesszőparipa – nevezte el, 1817-ben. Igaz, ennek még nem voltak pedáljai, taposós lábhajtással működött, inkább futógépként tartották számon. Azóta azonban már megannyi változtatáson átesett, míg elérte mai képét. Azóta már futószalagon érkeznek a piacra a drótszamarak, élezve a versenyt: ki reagál a legjobban a növekvő számú bringákra. Komárom városa élmezőnybe tör: tovább folytatódik a városi kerékpárutak kiépítése!

A közelmúltban fejeződött be a Petőfi–Kertész utcákat érintő kerékpárút építése. A csaknem 700 méter hosszú szakasz a kerékpárutak mellett gyalogos járdák is teret kaptak, azonban nem csökkent az útvonal mentén a parkolóhelyek száma. Több ponton biztonságosabbá váltak a gyalogos átkelők: új útburkolati jelek és közlekedési táblák kerültek kihelyezésre, valamint bővült a közvilágítás, javítva az esti és rossz látási viszonyok melletti közlekedést. A beruházás különösen fontos, mivel a város központi állomásait köti össze a belvárossal. A projekt összköltsége 340 113,90 euró, amely uniós forrásokból (Plán obnovy a odolnosti SR) valósult meg.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött egy újabb, 3,29 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat kiépítése is. A beruházás magában foglalja az Eötvös utcát, amely összeköttetést teremt a Hetes lakótelep és a belváros között, valamint a Megyercsi utca és a Pozsonyi út viaduktig tartó szakaszát, ahol a kórháztól a benzinkútig mindkét oldalon épülnek kerékpárutak. A fejlesztés teljes költsége 1,15 millió euró, amelyből 817 796,25 eurót uniós források (Plán obnovy a odolnosti SR), míg 332 203,75 eurót Komárom városa biztosít saját költségvetéséből.

„Komárom már évek óta egy átfogó koncepció mentén fejleszti kerékpárút-hálózatát. A város a biciklis közlekedéshez szükséges kiegészítő beruházásokat is folyamatosan megvalósítja, például kerékpártartók és tárolók kiépítésével, amelyek nem csak a városban, de az állomásokon és minden iskolában is rendelkezésre állnak. Célunk, hogy a kerékpározás az ingyenes tömegközlekedés mellett valós, biztonságos és vonzó közlekedési alternatívát jelentsen minden komáromi számára”
– tudtuk meg Keszegh Bélától, Komárom polgármesterétől.
A város további kerékpáros fejlesztéseket is előkészít: tervben van Gadóc városrész bekapcsolása a városi hálózatba, valamint a Hetes és Kettes lakótelepek kerékpárúttal történő összekötése.
fotó: Komárom város


