2025. 05. 07. szerda - Gizella, Monika
Keresés
FRISS

Nyitra megye beruház az egészségbe

A már rendszeres városi-megyei sajtótájékoztatón ismét Andruskó Imre és Orosz Örs informálta az újságírókat, rajtuk keresztül pedig Komárom és a Komáromi járás lakosságát a Nyitra megyei közgyűlés üléseiről, döntéseiről, illetve ezek hozadékáról.

„A szlovák állam jelentős pénzcsomagot juttatott minden megyének, Nyitra megye esetében ez 3,5 millió eurót tesz ki. Erre az összegre orvosok, illetve az egészségügyben dolgozó szakemberek pályázhatnak. Rendelőnként ez körülbelül 30 ezer eurós támogatást jelent. Az önrészt 8%-ban határoztuk meg. Úgy számoltuk, a támogatásnak köszönhetően 100-120 rendelő újulhat meg megyénkben. Ha a lakosságarányt nézzük, akkor a Komáromi járásban ez 20 egészségügyi ellátást biztosító helyszínt jelent”

– tájékoztatott Andruskó Imre, a Nyitra megyei közgyűlés képviselője, egyben a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. Elmondta még, hogy módosították a megyei költségvetést, elfogadásra került egy 25 milliós hitelkeret, amit 2028-ig kell kimeríteni.

„Ebből a két csomagból komáromi, illetve Komáromi járási intézmények is részesülnek. Kiemelném a Komáromi Jókai Színházat: 100 ezer eurót szavaztunk meg az épület modernizálására, tetőterének javítására. Két iskola esetében is jelentős támogatásról beszélhetünk. Egyrészt a helyi köznyelvben csak Hajógyári Szakközépként emlegetett intézményben nemrég adták át az új műhelyt, most pedig az iskola előtt parkolót létesítenek. Épületei energiahatékonyságának javítására jelentősebb összeget szavaztunk meg a szintén komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolának, valamint az ógyallai szakközépiskola is támogatásban részesül”

– zárta szavait Andruskó.

IMG_20250325_103318.jpg

Orosz Örs tájékoztatott az immáron lezajlott színi direktor választásról. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Komáromi Jókai Színház igazgatójának, Gál Tamásnak lejárt az ötéves megbízatása. A döntéshozó bizottság azonban továbbra is úgy látta, neki kell folytatnia a megkezdett utat: bizalmat szavaztak a direktornak újabb öt évre. A Regionális Művelődési Központ komáromi irodájának vezetője, Viera Vlčková megbízatása is idén jár le, ott nyáron kerül sor a döntésre. Orosz Örs hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartja, hogy az intézmény jövőképe változzon némiképp, ami minden itt élő közösség javát szolgálná.
Tájékoztatott továbbá, hogy jogerőssé vált a döntés, miszerint idén a Nyitra megyei Életműdíjjal az érsekújvári Vadkerti Katalint jutalmazzák.

A sajtótájékoztató végén felhívták a figyelmet, hogy a következő találkozó elsősorban a kulturális, sport, idegenforgalmi és műemlékvédelmi támogatások témakörével foglalkozik majd.
fotó: Kovács Maja

hirdetes
hirdetes