Kik vagyunk mi? Puskás, puszta, pálinka. Gulyásleves paprikásan, kocsonya ujjnyi zsírréteggel. Az „indoeurópaiatlanságot” elítélők szerint a világ egyik legnehezebb nyelvének értői, tudói, használói. Alföldön, szürke marhák és racka juhok között bográcsban slambucot főzők meg a hagymát is hagymával evők. Turistákat romkocsmákba csábítók, sírva vigadók, kemény csizmában csárdást táncolók. A magyarok sztereotípiái. Pedig ej, de sokkal színesebb, ízesebb, csodálatosabb!
Meg ne kövezzenek: szeretem a csárdást! Zenében, táncban egyaránt. Nemrég volt egy külföldön készült kutatás, amiben a csárdást melankolikusnak írták le, amivel a zenész vagy táncos kifejezésre juttatja bánatát, fájdalmait. Tartok tőle, a tanulmány szerzője csupán egyetlen alkalommal hallotta, látta ezt a műfajt. Aztán bekategorizált. Aztán ki tudja, hány országba eljuttatta megfigyeléseit, és a sok minden mellé, amikre mi egyébként büszkék vagyunk, kaptunk egy újabb sztereotípiát: magyar = csárdás.
Tudták, hogy a táncház módszer Hungarikum? A kulturális örökség átörökítésének magyar modellje. Gyűjtések alapján maradtak ránk őseink mindenféle táncai. Ahány ház, annyi szokás – tartja a közmondás. És minő szerencse: ahány tájegység, annyi tánc. És ha tánc, akkor zene is: igazi, magyaros, finom és izgalmas népi muzsika. Hogy ez utóbbi milyen sokszínű, arra mutat rá már évek óta a Figur Népzenei Tanfolyam. Nem a hangszerrel most ismerkedőket oktatnak. Hanem azokat a zenészeket, akik tarsolyukban kívánják tudni az ezerarcú magyar népzenei örökséget. Akik aztán fenntartói, éltetői, muzsikusai lesznek a táncházmozgalomnak, szerte a Kárpát-medencében.
Verbunk, sebes forduló, lassú, korcsos és gyors csárdás jellemzik Magyarpéterlaka tánczenéjét. Ahogy Vavrinecz András, a Hagyományok Háza Népzenei Szakcsoport munkatársa jellemezte: a péterlaki a hagyományos táncok zenéje.
Magyarpéterlaka a mára már összevont Maros és Torda megyék határán fekszik, ahol mindig megkülönböztették magukat a székelyek a vármegyei magyaroktól. Dallamos, táncosnak, énekesnek egyaránt fülbemászó zenéről van szó. Vavrinecz András, aki az idei első Figur Népzenei Tanfolyam szakmai előadója volt, elmesélte, a rendszerváltozás után a péterlaki bandák jártak és muzsikáltak először „külföldiként” Magyarországon. Nagy zenészdinasztiákat adott a település, leghíresebb volt a Rácz, a Tóth, a Lunka és a Jandék család. Zenekari összeállításuk a hegedű (prímás), a háromhúros brácsa, a cimbalom és a nagybőgő. Ez utóbbit eleinte cselló helyettesítette.
Ahogyan már a Figur tanfolyamokon szokásos, az oktatások mellett – Radák Márton, Király Miklós hegedű (haladó), Csernók Klára hegedű (kezdő), Orsós Tamás brácsa, Hanusz Zoltán nagybőgő és Korpás Éva ének – kiváló szórakozást is biztosítottak a résztvevők maguknak és a komáromi népzene kedvelőinek. A péntek este a szórakozásé volt: táncháztól volt hangos az Európa udvar ikonikus szórakozóhelye, a Borozó.
A soron következő Figur tanfolyam márciusban lesz, és természetesen idén sem marad majd el a sok munkával, egyben fergeteges hangulattal járó nyári tábor.
fotó: Kalmár Csaba
