2025. 05. 26. hétfő - Evelin, Dušan
Keresés
FRISS

Rotary Klub a gimiben

Hosszú évek óta nem telhet el úgy tanév, hogy a Rotary Klub képviselői ne látogatnának el iskolánkba. Ebből az alkalomból mindig egy 40-50 perces műsorral készülünk, mely iskolánk kulturális és tudományos tevékenységéből ad keresztmetszetet.

Diákjaink idén igazán megmutatták sokoldalúságukat, a közel egyórás műsor műfajilag igen sokrétű és magas színvonalú volt. Az est összeállítója, háziasszonya, Spátay Adriana tanárnő köszöntötte a vendégeket, az igazgató urat, tanárainkat, illetve diákjainkat.

Elsőként Mentés Laura előadását láthattuk-hallhattuk. A végzős diáklányunk a bencés emlékévre meghirdetett tudományos konferenciára készített prezentációját mutatta be. A hosszú hónapokig tartó kutatómunkájának témája a lányok oktatása volt a komáromi bencés gimnáziumban a kezdetektől fogva napjainkig. Szaktanára Elek József tanár úr volt.

Ezután elsős diákjaink léptek a színpadra; elsőként Pleva András Álmos egy gömöri pásztorbotolót adott elő, majd partnerével, Varga Viviennel gömöri lassú és friss csárdást jártak. Mindkét diákunk több éve foglalkozik a népzenével, a néptánccal: az Alsószeliből származó András jelenleg a komáromi néptáncegyüttes tagja, a kétyi Vivien pedig a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttesben táncol. A gyönyörű népviseletbe öltözött fiatalok produkciója igazán felemelő élményt nyújtott.

Majer Jázmin (szintén elsős diákunk) a szavalat terén csillogtatta meg tehetségét. A Jókai-emlékév tiszteletére Borka Géza Jókairól szóló versét szavalta el. Jázmin amellett, hogy vérbeli színpadi ember – évek óta a budapesti Játékszínben lép fel –, idén a magyar nyelv ápolása terén is megmutatta rátermettségét, ugyanis a Szép magyar beszéd országos 1. helyén végzett. Felkészítője Spátay Adriana tanárnő volt.

Rotary 2025.jpg
Forrás: Spátay Adriana, SJG. 

A szavalat után ismét ének következett. Nátek Eszter (I.B) előadásában két népdalt hangzott el: Erdő mellett estvé lettem, illetve Sárgát virágzik a repce. Eszter a gyönyörű, különleges énekhangját a helyi művészeti iskolában fejleszti tovább.

Végül az estet a frissen alakult Nekem 8 verséneklő csapatunk zárta. A nyolctagú együttes idén alakult, kimondottan a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny megzenésített kategóriájára készültek. A Králik Zsuzsanna tanárnő által megálmodott és menedzselt Nekem 8 megalakult, versenyzett és győzött: a verséneklők kategóriájában az országos döntőben az 1. helyen végeztek. A zenekar tagjai: Brúder Bettina, Presinszky Emma, Téglás Gergely, Polák János Mihály, Hevesi Dániel (harmadikos diákjaink), Suba Kata, Hevesi Sámuel (I.B, ill. I.A) és Hámori Dalma (III.B), a zenekar művészeti vezetője. Dalma zenésítette meg Arany János A bujdosó c. versét, ill. elhangzott még Kiss Péntek József egyik verse is, melynek megzenésítői Hevesi Dániel és Hevesi Sámuel testvérpár voltak.

Az utolsó zeneszám refrénje egy kérdés volt: mi a szeretet? Erre reflektált köszönőbeszédében Dr. Szekeres György a Rotary Klub képviseletében: 

„Ez volt a szeretet, s évről évre ezek a délutánok jelentik a szeretetet. Mindig nagy örömmel jövünk a Selye gimibe, ahol nemcsak színvonalas műsort mutatnak be nekünk a diákok, hanem szinte már hazajárunk. Köszönjük azt a nagy szeretet, amellyel évről évre fogadnak minket.”

Andruskó Imre igazgató úr megköszönte az 1300 eurós támogatást, és biztosította a rotarysokat arról, hogy lesz az adománynak helye. A fellépőkön kívül ugyanis még nagyon sok tehetséges, az élet sok területén kiváló eredményeket, sikereket elérő diákunk van, akiknek szakmai fejlődését hivatott támogatni a kapott pénzösszeg.

Az összejövetelt egy baráti beszélgetéssel, frissítők, finom falatok elfogyasztásával zártuk – a megvendégelést tisztelettel köszönjük Olláry Viktor mérnök úrnak. Hálásak vagyunk a Rotary Klub több évtizedes érdeklődéséért, barátságáért, nagy tisztelettel és szeretettel várjuk őket egy év múlva is!
Forrás és fotó: Spátay Adriana, SJG

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes