Egyik szeme sír, a másik nevet – biztos vagyok benne, hogy senkinek sem kell bemutatnom ezt a népmesei szófordulatot. Ahogyan azonban abban is, hogy keveseknek adatik meg, hogy ekképpen beszélhessenek magukról egy-egy életesemény kapcsán. Bármennyire paradoxon is – a síró szem miatt – mégis óriási ajándék: az ilyen pillanatok csak nagy szeretetből fakadnak. Borsányi Antal Mártával a bogyai kultúrház előterében ültünk le beszélgetni, pár narancssárga huzatú, nagyon retro, éppen ezért nagyon menő (pesti bolhapiacokon és garázsvásárokon elképesztő összegeket megérő!) fotelekbe. Feltettem neki egy kérdést, amire már előre tudtam a választ. Idestova harmadik éve tudom már én is, mióta tudatosan érkezem a községbe: látni, át- és megélni rendezvényeik kiváló hangulatát. S hogy mi volt a kérdés? Miért döntött úgy annak idején, frissen végzett diplomásként, gyönyörűen, tele ambícióval, tervekkel, céltudatosan, tettre készen, hogy nem indul el meghódítani a világot, mint oly sok más kor- és sorstársa, hanem megveti a lábát szülőfalujában, és olyan mély gyökereket ereszt, amiket nem lehet kikezdeni?
„Nem köntörfalazok: annak idején nem volt bátorságom ahhoz, hogy nagy lépéseket tegyek az ismeretlen felé. Minden Bogyához kötött: a szüleim, gyermekkorom összes emléke, a barátaim. Aztán Lelkes Péter mérnök úr, a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke megszólított: invitált, legyek a csapata része, találjak náluk foglalkozást és hivatást. Ezenkívül azonban mást is találtam: otthonra leltem a munkahelyemen, mert csodálatos emberek vettek, vesznek körül, azóta is ugyanott vagyok, élvezem a könyvelői munkám. A másik oldalon pedig maga Bogya volt az, ami maradásra bírt. Szeretem a falumat: kicsinyke ékszerdoboz, megannyi csodával! Itthon érzem magam, nem vágyódom máshová. Megtaláltam életem szerelmét, itt alapítottam családot. Fantasztikus közösség verbuválódott, főleg az elmúlt négy évben, akiket a jókedv és az összetartás jellemez. Kifejezetten öröm mesélni a falunkba látogatóknak a jó hírt, hogy a fiatalok nem mennek el: elvégzik iskoláikat, közelebb-távolabb találnak munkahelyeket, de röghöz kötöttek maradnak, és mindennapjaikkal kapcsolatban Bogyában gondolkodnak”
– muszáj volt közbekérdeznem néha-néha, kicsit terelnem a beszélgetést, mert Márti szinte belefeledkezett a témába, amikor a bogyai közösségi életről mesélt. Elmondta, hogy ez nem csupán egyfajta „politikai nagy szó”, valami, amit oly sokan szeretnek használni szónoklataikban, közben meg sokszor sajnos semmilyen háttérrel vagy kézzel fogható ténnyel nem bír. A 63-as főút átszelte, alig több mint háromszáz lelket számláló kisközségben van valami extra. Tudják, olyasmi, mint amire azt mondjuk: van valami a levegőben. Badacsonyban azt állítják a helyiek, energiák jönnek a talajból a Balaton közelsége meg az egykor a területen működő tűzhányók miatt. Bogyának csak kis kanálisa van – romantikus-vadregényes partokkal – vulkánja egyáltalán, de még csak dombja se. Mégis van itt valami, valami titok, ami összerántja, egyben tartja és állandó megújulásra készteti a helyieket.
„Nincs titok. Együtt nőttünk fel, együtt kezdtük. Mindazok, akik itt vagyunk, ebben a jelenlegi partiban, akik a Csemadok köré csoportosulnak vagy a nagyszüleink vagy a szüleink, vagy mi, a férjeink, illetve a srácok, akik itthon maradtak, és ide hozták messzebb földekről is feleségüket, itt alapítottak családot. Ismerjük és szeretjük egymást. Nincs szükség kérésre: elég a hívó szó, és csapatok mozdulnak meg. Jönnek, brigádoznak, segítenek, mindenki hozzátesz valamit. Azt pedig mindenképpen sikerünk alapjának tartom, hogy kifejezetten várják, hogy történjenek események, hogy legyenek rendezvények, hogy össze lehessen hozni a társaságot, hogy úgy igazán éljen a falu!”
S hogy mi indította el benne a gondolatot, mely elhatározássá vált, hogy belevágjon, hogy versenybe szálljon a község vezetői szerepéért?
„Édesapám egykor polgármester volt Bogyán: az ő mindennapi munkáját láttam és figyeltem, és már akkor is vágyat éreztem, hogy magam is tegyek a faluért. Talán ez volt az első mérföldkő: a korai élmények, kedves emlékek, egy-egy elvégzett munka után érzett nagy, de édes fáradság alapozta bennem a későbbi – mostani – elhatározást, hogy megméressem magam a polgármesteri székért folyó versenyben. De el kell mondanom, hogy egyik szemem sír, a másik nevet, amikor most erről beszélek, vagy amikor otthon végiggondoltam. Mert, ahogyan mondtam, a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezetet az évek során nagyon megszerettem. Az az otthon. Bogya, a bogyai élet, a néha küzdelmes, máskor mindenféle vidámsággal teli hétköznapok pedig az itthon. Folyton azon gondolkodom, hogy megtalálom az arany középutat, hogy polgármesterré való választásom esetén se kelljen teljesen megválnom a szövetkezettől”
– Borsányi Antal Márta szerencsére azon polgármester-jelöltek közé tartozik a régióban, akik nem a semmiből érkeztek, és igyekeznek meggyőzni az embereket, hogy bár eddig nem igazán tettek le semmit a közös asztalra, de majd most... Márti mögött komoly munka áll: a Csemadok Bogyai Alapszervezetének oszlopos tagjaként vette ki részét a társadalmi, közösségi élet megszervezéséből, működtetéséből. Interjúnk napján is reggel 5-kor ébredt úgy, hogy az előző esti teendők elvégzése bizony éjszakába nyúlt: mikrofonommal éppen a 3. Bogyai Bográcsfeszt legmozgalmasabb részébe csöppentem. Pillanatnyi pihenő a sajtó oltárán, de gondolatai már a gasztrorendezvény teendői körül jártak, hogy minden flottul működjön.
„Az egyik nagy és rendkívül időszerű terv, amit polgármesterként megvalósítanék, egy korrekt hulladék-gyűjtőudvar létesítése. Ehhez meg kell találnunk a megfelelő helyet, elintézni a területi joghasználatot. Szintén régebb óta beszélünk már egy olyan halottasház építéséről, ami méltó körülményeket biztosít elhunyt szeretteink búcsúztatásához. Szeretném, hogy több fiatal házaspár, család leljen otthonra Bogyán, de nem a bérházak építésében látom ennek megoldását. Sokkal inkább a már meglévő, erős alapokra épült, legendás korokat és időszakokat megélt falakkal rendelkező házak felé irányítanám a figyelmet: nézzék meg, képzeljenek, álmodjanak bele új jelent, építsenek új jövőt. Bogya kedves, hangulatos falucska: őrizzük meg egyedi szépségét. Tegyük még vonzóbbá, csinosítgassuk, zöldítsük!
Az óvodánk – bár volt olyan év, amikor kevesebb gyermek koptatta padlóját – Bogya egyik hatalmas értéke. Idén szinte tele van, és mozgalmas élet folyik a falain belül. Vigyázunk is rá, hiszen ez a község jövőjének, megmaradásának egyik fontos alappillére.
Elkerülőút Bogya mellett? Nem teszek valóságtól elrugaszkodott ígéreteket. Hiszen gondoljunk csak bele: ha olyan városok, mint Komárom (a Monostori híd elkészült ugyan, ám elkerülőút a hatalmas városi lobbi ellenére sem, így az áthaladó óriási teherforgalom tönkreteszi a belső utakat) és Dunaszerdahely (bár lakossági tüntetések is voltak már, szinte hetente történnek közúti balesetek, köztük több tragikus kimenetelű, mégsem készül körforgalom a Metrans melletti kereszteződésben) nem tudják foganatosítani az államnál az elképzelésüket, akkor Bogyát az illetékesek észre sem fogják venni, meg sem hallgatják. Én mindig is két lábbal álltam a földön, mert így lehet meg nem valósítható ígéretek helyett kézzel fogható eredményeket letenni az asztalra. Azt mondom, legyünk résen: figyeljünk és pályázzunk meg minden olyan lehetőséget, ami segíthet céljaink elérésében. Így lehet nagy szavak helyett komoly munkát végezni.”
A 3. Bogyai Bográcsfeszten aztán még sokszor láttam Mártit: futott, cipelt, segített, intézkedett; gyümölcslevet osztott a Mini tánccsoport és a Liliom citerazenekar fellépőinek. Mindig pont ott volt, ahol szükség volt rá. Vagy ott, ahol tudta, hogy szükség lesz. Nagy munkabírású, lelkes része annak a csapatnak, akik négy éve elhatározták, hogy felteszik Bogyát a régió gasztro- és közösségi rendezvényeiről híres térképére. Már az első évben sikerük volt e téren. Hogy mi a titkuk? Itthon otthon vannak.
fotó: Kalmár Csaba, Borsányi Antal Márta, Rácz Attila
