Muzsikus all-stars. Rendhagyó előadások. Jubiláló koncertek, meglepő felállások. Táncoló népzenészek, zenélő néptáncosok. Új vendégek meg régi rókák. Hajnalig tartó mulatozás káposztával meg dürümmel. Hetényi olaszrizling meg extra erős fekete, mert a népzenésznek akkor is talpon kell lenni, mikor mindenki más már álomvilágba szenderült. Röviden, tömören így tudnám összefoglalni a 3. Felvidéki Népszenész-találkozót. De ez a műfaj is olyan, mint a szerelem: hiába oly gazdag és csodás a mi magyar nyelvünk, vannak azok a helyzetek, hangulatok, amikre nincsenek szavak. Át kell élni. Be kell lélegezni. Hadd folyjon az embernek vér helyett mátyusföldi meg kalotaszegi az ereiben!
Előrebocsátom, nem tisztem megkérdőjelezni okos és bölcs felmenőimet. Azokat, akik nem véletlenül és megannyi személyes tapasztalat után jelentették ki a mondást a két dudásról meg az egy csárdáról. Ám amikor megszületett ez a melegen ajánlás, akkor még a falusi bandák nem egyszer több napi járásra voltak egymástól. Biztosan tudtak egymás létezéséről, de ritkaságszámba ment az is, ha találkozni tudtak. És akkor még nem létezett a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ, annak brácsaművész igazgatója, Lakatos Róbert, valamint munkatársa, a nagybőgőn és brácsán is kiválóan játszó Hanusz Zoltán, aki megálmodta a felvidéki népzenészek találkozóját.
Az álomból valóság lett, eltelt három év, és most már nemcsak a Duna-parti városban, hanem széles régiókban, sőt Felvidék-szerte is tudják, bármennyi népzenész nagyon jól megfér bármelyik csárdában! Az idei, a harmadik, mint a legfontosabb magyar igazságok, újdonságokat is hozott. A már visszajáró zenészek mellé becsatlakozott a somorjai Kaptza, a Bendő zenekar, illetve Csiba Júlia.
Ezen a találkozón ünnepelte fennállásának 20. (vagy 22 és feledik) évfordulóját a Varjos zenekar, nagyszerű koncertet adva, őket pedig egy esszencia követte a Rév színpadán: Lakatos Róbert és zenekara, kiegészülve dr. Agócs Gergely autentikus hangjával. Az első este a zene és a barátság, a találkozás és az öröm jegyében telt: a zenészek együtt húzták a talpalávalót a néptáncok szerelmeseinek.
A hajnalig tartó mulatozás után nehéz volt az ébredés, ám dr. Agócs Gergely előadása a Vág-Garam menti hangszeres zenéről mégis felrázta a résztvevőket. Hát hogyne! Hiszen azt sem mulasztotta el, hogy felhívja a figyelmet, hogy még 2025-ben is vannak olyan tanyavilágok a közvetlen közelünkben, ahol érdemes megállni és zenei anyagot, dalokat gyűjteni! A másik szakmai előadás Kása Bélához, a „táncházmozgalom szeméhez”, fotográfushoz kötődött, akinek kiállítását még megtekintheti a közönség az Egressy második emeletén.
A találkozó leglátványosabb, közönségcsalogató eseménye a gála. Farkas Jocó kiváló felkonfjai után minden zenekar kapott egy rövidke időt, hogy betekintést engedjen zenei anyagába, majd 80-nál is többen gyűltek össze a színpadon, a közös muzsikálás élményét megélni. Szem nem maradt szárazon, láb nem maradt dobogás nélkül.
Fura egy világot élünk manapság: tele vagyunk rossz hírekkel, aggodalommal tekintünk a jövőbe. Kérdőjelessé válik a magyarság fennmaradása, a múlt meg egyre halványodik, a szokások, hagyományok félő, hogy elvesznek. Kell hát az ilyen rendezvény, ahol a magyar népzene erejével erősödik az ember lelke, keményedik a szíve.
fotó: Kalmár Csaba, Csicsmann Róbert – pikcsii production
