2026. 07. 02. csütörtök - Ottó, Berta
Keresés
FRISS

Szövetkezeti nap, nagyon melegben

Nagyon korán jött a nyár, senki sem várt júniusban embert próbáló hőséget. Ennek ellenére a szünidő és a szabadságok időszaka elhozta a megszokott eseményeket, a bősi fesztiválokat. Június 26-án, és 27-én, több helyszínen valósult meg a hagyományos Csemadok és a COOP Jednota szövetségében szervezett ünnepély. Pénteket délután bemutatásra került a Nemzeti Művelődési Intézet keretében, legalább húsz alkalom során előállított kézműves termékekből álló kiállítás. Ezek tárgyát gyöngy-ékszerek, valamint öntött dísz-gyertyák képezték. „ASzakkör” nevű tevékenység-sorozat meglehetősen szigorú feltételek mellett adott lehetőséget a helyi jelentkezőknek arra, hogy az adott témában tudást sajátítsanak el. Az ehhez szükséges anyagot és szerszámok többségét az anyaországi szervezet biztosította.

Kézműves kiállítás és a rocker-srácok

A kiállítást a Városi Művelődési Központ előhelyiségeiben lehetett megtekinteni. Megnyitóját Nagy Anikó, szervező, védnök, tevékeny résztvevő – elsősorban pedig a Csemadok helyi szervezetének elnöke – vezette. A kiállítókat Eke József, a Művelődési Központ igazgatója köszöntötte. Az est többi részében a Felvidéki Magyar Rockszínház két kiváló és tehetséges fiatal előadója, Cseh Benedek és Naňo Nimród szórakoztatta, magas színvonalon a közönséget.

IMG_9146.JPG
Forrás: Mészáros Péter

Estére jött a Zenevonat…

A parki rendezvények a szokásoknak megfelelően a Csemadok székház mellett zászlófelvonással és a honfoglalás emlékére állított mű megkoszorúzásával vették kezdetüket. Mivel a hőség a tetőre hágott, az eddig megszokottakhoz képest szerényebb körülmények közt történt mindez. A virágokat többek között Fenes Iván polgármester, Kulcsár Lajos vezérigazgató, valamint a Csemadok testvérközösségeinek képviselői helyezték el a műemlék előtt. A kora délelőtti órák a bősi néptánc csoportok fellépésével teltek, majd a meghívott csallóközi népdalkörök, és citera-zenekar előadásaival telt el. Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László dalos programját követően ifj. Fekete László erőművész szórakoztatta a főként Csík János és zenekarának koncertjére kíváncsiak összegyűlő tömegét. Az est fénypontja „Zenevonat” néven zajlott, mely kizárólag LGT slágerekről szólt.

Állandó programok

Egész nap során hozzáférhető volt gyermekek számára az íjászat, a tűzoltó technológia (melynek kapcsán bemutatót is láthattunk), a légvári mulatság, valamint a kézműves mesterek portékája… 
fotó: Mészáros Péter

hirdetes
hirdetes