Deli vitéz! Délceg. Snájdig. Szálegyenes. Szép szál legény! Stramm. Szálfaegyenes. Jókötésű, jó kiállású. Derék. Jóvágású. Régi idők nagy szavai, szép szavai, mesélő jelzői. Régi idők férfijairól és asszonyairól. Akik nem kapták tálcán az arany életet. Fegyvert forgattak és fakanalat. Dicsőség volt harcolni, a harcban elesni akár. Nagy konyhát vinni, több családot eltartani. Azokból az időkből származnak ezek a jelzők, amikor az imádság a napi élet része volt: ünnepe a reggelnek, estének, a megszegett kenyérnek. Amikor a közösségben lét boldogság volt és gyógyír a bajokra. Amikor a tisztelet, a becsület és a hit voltak a legfontosabb erények. Olyan időkről beszélek, amikor dicsőség volt szembenézni az ellenféllel, s gyalázat az ármánykodás, a ravaszkodás, az intrika, a hamis trükközés. Azokról az időkről, mikor értelme és súlya volt az adott szónak, a meleg kézfogásnak, a vállveregetésnek. Régi időkről, melyekről ma már csak a történelemkönyvek és a kalandregények regélnek. Meg azok az elkötelezett hagyományőrzők, akiknek – talán egy gyermekkori látvány, egy fiatalkori szenvedély miatt – jelet égetett bőrük alá, a szívükbe, csontjaikba a meggyőződés, hogy létezik még magyar feltámadás!
Miről olvashatnak a cikkben?
Isten hozta a Felvidéki Ősök Útján
Kis magyar-határozó
Harcok és eszmék a legmagyarabb városban
Isten hozta a Felvidéki Ősök Útján
„Június 21-e a nyári napforduló, egyben szakrális ünnep, a fény, a szer ünnepe. Az egész rendezvényünk e köré építettük fel. Felszalagoztuk az általunk ültetett nyírfát, meggyújtottuk a szertüzet, mely körül összegyűltek nemcsak a hagyományőrzők, hanem a hozzánk kilátogató érdeklődők is. Sok jelzővel illették a rendezvényünket, legtöbben talán hagyományőrző fesztiválként nevezték. De ez nem fesztivál. Ünnep. Mindannyiunk ünnepe, akik ugyanarról a magyar tőről fakadunk. Hagyományőrzés? Mit kell őrizni rajta? Nem akarja senki ellopni. Legfeljebb a magyarságunkat akarják ellopni, azt meg nem hagyjuk! Hagyományainkat nem őrizni, hanem megélni kell. Ez a küldetésünk: felkutatni hagyományainkat a múltban, megélni a jelenben, és tovább adni az utánunk következő generációknak”
– mutatott rá Méhes Csaba, a Gútán megrendezett hagyomány-továbbörökítő ünnep, a Felvidéki Ősök Útján kétnapos rendezvény legfőbb célkitűzéseire. Kérésemre felidézi az első nap eseményeit. Mesél a Kárpát-medencei seregszemléről, a lovas- és talpasíjász bemutatókról. Este koncertek is szórakoztatták a nagyérdeműt: fellépett a Keleti Szél együttes, a Felvidéki Kárpária, valamint a Török Tilla Experience.
Kis magyar-határozó
Ültem a sátorponyvával árnyékolt padon, épp sült tarját falatoztam kemencés krumplival és cseresznyepaprikával, amikor a szomszéd asztalnál egy beszélgetésre lettem figyelmes. Egy fiatal pár tekingetett a jurták felé, és azt találgatták, vajon minek a zászlaja a piros-fehér sávos lobogó?
„Nem lehet magyar, mert nincs benne zöld”
– mondta a férfi, majd a hölgy rákontrázott: az egész Kárpát-medencéből érkeztek a hagyományőrzők, ez a zászló lehet, hogy vajdasági. Hát itt tartunk? Hogy már az Árpád-sáv is olyan kuriózummá vált, amit be kell mutatni, el kell magyarázni? Nem baj: ahogyan a jó pap holtig tanul, az ősi magyar jelképekért rajongó holtig tanít. Álljon hát itt néhány fogalom, amivel közelíteni lehet az eszmeiséget, amit a Felvidéki Ősök Útján ünnep közvetített.
A magyar Szent Korona. Vasárnap a gútai Szent Rozália park kápolnája elé érkezett az eredeti tökéletes másolata – istentisztelettel köszöntötték, majd a díszes kíséretben megérkezett a kétnapos rendezvény helyszínére. A Szent Korona-eszme szerint a hatalom forrása nem a király személye, hanem a Szent Korona maga, mint az ország és a nemzet jelképe. A mindenkori király tőle kapja hatalmát, köteles az ország törvényeit és a rendeket tiszteletben tartani. A Szent Korona ezáltal jogi és szakrális entitás.
A helyszínen több jurtát is megtekinthetett a közönség. A nomád népek, köztük a magyarok kör alakú alaprajzú sátorlakása volt. A mai sátrakhoz hasonlóan könnyen szétszedhetőek, szállíthatóak és ismét összerakhatóak voltak. Rácsszerkezetük fából készült, rajta nemezborítás, ami kiváló hőszigetelést biztosított. Középen volt a tűzhely, felette, a sátor tetőnyílásán keresztül távozott a füst. Nemcsak lakóhelyül, hanem közösségi színtérül is szolgált.
Az Ápád-sávos zászló a magyar történelem egyik legrégebbi heraldikai jelképe. Vörös és ezüst (fehér) vízszintes sávokból állt. Előbb a királyi hatalmat, az uralkodóházat jelképezte, később a magyar címer részévé vált.
Harcok és eszmék a legmagyarabb városban
„A Szent Koronát elvittük az idősek otthonába, illetve a gyermekfaluba. Bárki szabadon fényképezkedhetett vele. Hallottam itt olyan társaságról is, akik Magyarországról érkeztek, több mint kétszáz kilométerről, kifejezetten a Szent Korona miatt. Büszkeséggel számolhatok be a megemlékezésről, amire nagyon készültünk. Potápi Árpád János nevét nem kell bemutatni egyetlen külhoni magyarnak sem. Rengeteget tett értünk. Váratlan és hirtelen halála nagyon megrázott bennünket – Vermes István Koppány méltatta. Megtisztelt bennünket jelenlétével lánya, Potápi Katalin Zsuzsanna, valamint Csibi Krisztina országgyűlési képviselő is. A Felvidéki Ősök Útján ünnepre ellátogatott Gubík László, a Magyar Szövetség párt elnöke, Csenger Tibor, Nyitra megye alispánja, illetve Halász Béla, Gúta város polgármestere is. Mindannyian kifejezték örömüket, hogy ez a rendezvény megvalósult, fontosnak tartják a hagyományok effajta ápolását."
Jelen volt a Magyar Turán Alapítvány elnöke, Bíró András Zsolt is, aki kijelentette:
„Csak az nem büszke a magyarságára, aki nem tudja, az mit jelent!”
Nem mindennapi beszélgetésben is részem volt: udvari kovács mutatta be mestersége fortélyait. Hogyan lesz egy kovácsból udvari? – merült fel bennem a kérdés.
„Tatáról származom, ott voltam a kezdeteknél, 2008-ban, amikor legelőször megszervezték a Tatai Patarát. Ez egy kiváló történelmi rendezvény, ami egy török kori eseményt dolgoz fel, hazai és nemzetközi hagyományőrzők részvételével. Akkor az üllőmmel a Tatai vár udvarára kerültem, így került mesterségem elé az udvari jelző”
– mesélte Schruff Gyula, megmutogatva portékáját, cigányszögtől egészen a kovácsolt rózsáig.
Méhes Csaba, a Gúta Öröksége – Gútai hagyományőrző polgári társulás vezetője méltán büszke az eseményre. Több mint 130 hagyományőrző gyűlt össze: lovasok, gyalogosok egyaránt. Vasárnap délután lovasíjász bemutató várta közönséget, valamint harci bemutatók is. Fellépett a Vakorcs és Fábián Zoltán és zenekara. Kirakodóvásár is volt, kézműves termékekkel. Azt is megtudtam Csabától, hogy Gúta a legmagyarabb város a Felvidéken: lakosságának több mint 80%-a magyar. A Felvidéki Ősök Útján ünnep pedig olyan rendezvény, mely kiválóan hozzájárul, hogy az identitás megőrződjön, és Gúta továbbra is erős tömbként szolgálja a magyarságot.
fotó: Kalmár Csaba
