Idén újra várja a zenei élmények szerelmeseit a 16. Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika koncertsorozat, amely több újdonsággal érkezik július 3-ától.
A Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika tizenhatodik évfolyamánál változik a helyszín, a koncertek kezdési időpontja, valamint elindul a koncertek mentén a „Határtalan” program.
„A Gradus Montana polgári társulás még 2010-ben indította útjára a zenei eseményt, amely tizenhatodik esztendeje emeli a város kulturális életének a színvonalát, s öregbíti Dunaszerdahely jó hírnevét idehaza és külföldön egyaránt. Az elmúlt évek alatt számos külföldi és hazai fellépő tette közkedvelté a rendezvényt, beírva magát a város kulturális életének történetébe. A rendezvény felkerült Dunaszerdahely város emléknapjainak és jeles napjainak a listára is, ami hatalmas elismerést jelent”
– fogalmazott Takács Tímea, a Gradus Montana polgári társulás elnöke.
„A kezdetekben a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika célja az volt, hogy a zene szerteágazó eszköztárával közelebb hozza a városi hivatalt a lakosokhoz, s egy nem szokványos koncerthelyszínnel gazdagítsa a város kulturális életét. A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal udvarán megszervezett programsorozat tíz sikeres évad után, a koronavírus járvány idején, az előírt szabályok, és a távolság betartása miatt átkerült a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti tér színpadára. Tizenhat évvel ezelőtt a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika nem hagyományt teremtve indult, de minden várakozást felülmúlva hagyományt teremtett”
– összegezte a program megálmodója és szervezője, Takács Tímea.
„Öt év után idén a zenei estek egy új, patinásabb, ám családiasabb helyszínre, a Csallóközi Múzeum udvarára, rossz idő esetén a termeibe kerülnek át. Hálásan köszönöm Nagy Iván igazgatónak, hogy az első megkeresésre, örömmel vette védőszárnyai alá a rendezvényt és lett annak társszervezője a múzeum”
– jelezte a főszervező.
Változás továbbá, hogy a megszokott csütörtöki napról szerdai napokra kerülnek át a koncertek, így a júliusi hónap szerdai napjain, 19.00 órai kezdettel lesznek megtartva.
„A Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika további célja és eredeti küldetése bemutatni a zenei sokszínűséget, könnyed esti szórakozást biztosítani kulturált keretek között a város és a környék polgárai számára, fellépési lehetőséget adni és biztosítani a tehetséges hazai fiatal zenészeknek, előadónak, művészeknek, illetve a már ismert és a közönség által köszkedvelt előadóművészeknek is. Több fiatal tehetséget éppen a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika koncertjein ismerhetett meg a közönség, s kaptak ezáltal újabb fellépési lehetőségeket további városi, vagy más rangos rendezvényeken”
– mondta el Takács Tímea.
A rendezvény 2016-tól Dunaszerdahely Város Önkormányzatának az anyagi támogatásával valósul meg, így a koncertek ingyenesen voltak elelérhetők a zenekedvelő közönség számára – ez természetesen idén, 2025-ben sem lesz másképp, tudtuk meg.
A Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika minden egyes évada valamilyen konkrét tematika, témakör köré építi a műsorát. A 2025-ös év témája a „Kortalan tehetség” lesz, a következő programokkal:
Július 2. (szerda), 19.00: Pántlika zenekar és vendégei
Július 9. (szerda), 19.00: Beregszász fiatal tehetségeinek a bemutatkozása
Július 16. (szerda), 19.00: Kosár Józsa Janka és Kosár Szabolcs
Július 23. (szerda), 19.00: Szent György Kórus
A Gradus Montana polgári társulás a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika rendezvénye mentén idén elindítja a „Határtalan” című programot, amelyen keresztül az elkövetkezendő években nagy hangsúlyt szeretne fektetni a határokon átnyúló magyar együttműködések és találkozók létrejöttéhez, amelynek célja találkozási és fellépési lehetőséget biztosítani tehetséges polgároknak és diákoknak, ezzel is erősítve közösségünket és összetartozásunkat, jelezte a főszervező.
„A »Határtalan« program idei célja kulturális-társadalmi és humánus lehetőséget nyújtani a háború által sújtott Kárpátalja fiatal magyar tehetségeinek. A társulás ezért 2025 nyarán Beregszászból vendégül lát 40 diákot és a velük érkező pedagógusokat.
Ezúton is kéréssel fordulunk a nagyérdemű közönség és a polgárok felé!
Várjuk azon dunaszerdahelyi polgárok, családok jelentkezését, akik július 7–11. között befogadó családok szerepét tudnák elvállalni, vagyis egy vagy két diákot vendégül tudnának látni, azaz szállást és némi ellátást tudnának biztosítani az itt tartózkodásuk idejére. A Beregszászból érkező csapat napközben több különböző programon és kiránduláson vesz majd részt, hogy kicsit feledtessük velük az átélt borzalmakat, és maradandó, szép élménnyel térhessenek haza, ahol öregbítik majd Dunaszerdahely város jóhírnevét, valamint a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsikán is megcsillogtathatják tehetségüket.
Kérünk tehát minden jó szándékú magyar családot, akinek a nyár folyamán, július 7–11. között lehetősége lenne Beregszászról érkező 1-2 gyermek nyaraltatására, csatlakozzon közösségerősítő programunkhoz, amit ezúton is előre hálásan köszönünk” – zárta az idei idényt bemutató mondatait Takács Tímea.
fotó: dunaszerdahelyi.sk